Helyszín: Komárom-Esztergom megye
Víz típusa: Tó 
Vízterület: 130 ha
Megközelíthetőség, útvonalleírás: Bokod és Oroszlány között fekszik mindkét tó. Tatabánya-Környe-Kecskéd-Bokod, vagy Tatabánya-Környe-Oroszlány-Bokod útvonalakon.
Fogható halak: ponty, amur, csuka, süllő, harcsa, keszeg, kárász, balin, busa, sügér, angolna, törpeharcsa, fekete sügér, naphal
Leírás: A Bokodi-tó az 1961-ben induló Oroszlányi Hőerőmű Vállalat számára létesített mesterséges hűtőtó, amely az erőmű melletti rét elárasztásával, vagyis a rajta keresztülfolyó Által-ér felduzzasztásával keletkezett. Az Által-ér Császár községtől délre ered, és Dunaalmásnál torkollik a Dunába. Az Által-ér eredeti medre valahol a tó közepén húzódott, ott, ahol a jelenlegi gát található. A gát funkciója a hűtőtó természetes keringtetésének fenntartása, ugyanis az erőmű felmelegíti, míg a "hideg ágban" lehűlt víz a technológia miatt keletkezett gőzt hűti vissza. Az erőmű folyamatos működése miatt a tó télen sohasem fagy be teljesen. A tó körül jelentős horgászparadicsom bontakozott ki az elmúlt időben.

Horgászmester telefon: 06 30 541-0046

Engedélyek kaphatók:
Az erőmű főportáján 0 órától 24 óráig.
Tel.: 06-34/360-255

Táp - Takarmány - üzlet
Oroszlány Arany János utca 7/c.
Tel.: 06 30 955-3780
Nyitva:
H - P: 8.00 – 17.00
Sz: 7.00 - 12.00
V: 8.00 – 12.00

Halacska Horgászbolt
2840 Oroszlány Dózsa Gy. 20.
Tel.: 06 34 / 361 - 487
Nyitva: H - P 07.00 - 17.00
Sz: 06 -12.00
V: 06.00 - 10.00
   
A vízkezelő adatai
Kezelő: Oroszlányi Horgász Egyesület
Kezelő telefonszáma: 06 34 361-314
Kezelő honlap címe: orhe.hu
Horgászjegy ára:

Felnőtt szövetségi tag: 4000 Ft
Ifi szövetségi tag: 3000 Ft
Nem szövetségi tag: 6000 Ft
A sporthorgász jegy 24-órás időtartalomra szól és 2500 Ft-ba kerül.


A tó, amely soha nem fagy be 

Hírek

  • Ásatás Fornapusztán – Az Árpád-kor eltűnt világa rajzolódott ki (Az fmc.hu cikke) 2026.07.03.

    Ott lehettünk már akkor, amikor még senki sem vágott oda a kapával. Sőt maga a helyszín is nevezhető extrémnek, hiszen egy hatalmas takarmánytároló betonszerkezete alatt randevúztunk a gazdaság irányítójával, a feltárás kezdeményezőjével és...

  • Az országos 3. hely a Lápi Pócoké! 2026.06.23.

    A Lápi Pócok csapatának tagjai ma már a vakáció örömeiben úsznak, a meteorológiai nyár első hétvégéjén azonban még komoly megmérettetésen vettek részt. Kodolányi-Bán Bendegúz, Matern Erik Bernát és Szebik Mátyás Kristóf 6/B osztályos tanulók,...


Aktuális programok

05
júl.
Mór, Zenepavilon Lamberg-kastély parkja

19
júl.
Mór, Zenepavilon Lamberg-kastély parkja

Programnaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30