Népesség:
1159 fő

Terület:
41,37 km2

Csákberény a Vértesi Natúrpark délnyugati részén, Budapesttől 65, Székesfehérvártól 25 km-e fekvő ősi magyar település.

Történelem

Területe már az őskortól lakott volt. A római korban itt haladt végig az Aquincumból vezető út, melynek mentén – a mai Orondpusztánál és a Lóállás-dűlőnél – két római telep is állott. E korból több épületet – köztük stukkós és freskós fürdőmaradványokat –, valamint feliratos sírköveket tártak fel. Később az itt élő avarok hagytak maguk után népes temetőt, melyet 1935 től tártak fel Orondpuszta közelében. Nevében Árpád-kori múltját hordozza: a Csák szó a régi híres nemzetségre, míg a Berény szó a honfoglaló magyarokhoz csatlakozott kabarok egyik törzsére utal. Honfoglalás utáni első biztos említése 1237-ből, Csák Miklós végrendeletéből származik, de a veszprémi püspökség alapítólevelében (1009) már van egy „Fejér megyei Beren“ említés, mely vagy Csákberény, vagy Lovasberény lehetett. Csákberény a 13. századtól a csókakői várbirtok része, 1543 és 1687 között, 144 évig török kézen volt. A község határában emelkedő kimagasló kopasz hegyormot – a török korból eredő legendák alapján – az emberek még ma is Strázsa-hegynek nevezik. Az elpusztult falu a 16. században került a Nádasdy család birtokába, s ekkor telepítették újra. 1663-ban az errefelé vonuló törökök a falut teljesen elpusztították, a lakók nagy részét megölték, a megmaradó lakossága Lovászpatonára menekült, s onnan tértek vissza a veszély elmúltával, hogy ismét újraépítsék Csákberényt. A település nem a régi helyén, hanem a völgyben épült újjá, a középkori településről ma csak a Szentegyházi- tető név, valamint pár faragott kő árulkodik. 1671-ben Csákberény földesurát, Nádasdy Ferencet a Wesselényi- összeesküvésben való részvétele miatt lefejezték, így birtokait elkobozták. Az elvett birtokot báró Hochburg János főhadiszállító kapta meg, melyet a család kihalása után leányágon a gróf Lamberg, majd a Merán család örökölt. A csákberényi kastélyt 1831-ben Lamberg Rudolf építtette klasszicista stílusban, és ettől kezdve Csákvár és Mór mellett jelentős vértesi birtokközpont volt egészen a második világháborút követő államosításig. A római katolikus plébánia és a barokk stílusú templom, valamint a református templom egyaránt a 18. században épült. Az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc utáni megtorlások egyik megrázó eseménye is ide kötődik. Mansbarth Antal római katolikus plébánost és Szikszay János református lelkészt Haynau kivégeztette, mert híveik előtt felolvasták a legitim magyar kormány függetlenségi nyilatkozatát. A mai település az egykori Csákberény és Orond közigazgatási határát foglalja magában. Csákberényt három oldalról erdő, délről egy védett legelő fogja közre. „Falumban jártam. Képzeletben. / A Vértes ölelte most is önfeledten.” – írja a község szülötte, Gereblyés László. Egyedülálló domborzati viszonyai miatt Csákberény Magyarország egyik legnagyobb fajgazdagságú területe. A településtől északra elterülő Vértes árnyékos szurdokvölgyeiben sokhelyütt szinte alpesi növényzettel találkozhatunk, míg a Vértes déli lejtői mediterrán klímájukkal a móri borvidék legkiválóbb szőlőtermő területei. A Kőkapu-völgy bükköse és csodás sziklahasadékai miatt nevezetes. A településtől délre elterülő ürgés legelők fontos vadászterületei a parlagi sasoknak és a kerecsensólymoknak. Csákberény természeti értékeit az itt született vadászíró, Merán Fülöp gróf, a grazi vadászati múzeum igazgatója is megörökítette könyveiben. A Merán család nevét és emlékét őrzi a Merán-szobor és park, 2014-től pedig a Gróf Merán Fülöp Vadászati és Erdészeti Múzeum is emléket állít az egykori uradalom vadászati, erdészeti tevékenységének és az egyetemes vadászati kultúrának. A Mórtól Csákvárig elérő Ezerjó Borút az Orondi-szőlőhegyen és az Öreg-hegyen halad át, ahol az út menti présházakban kitűnő borokat kóstolhatunk, a gasztronómia kedvelő pedig részt vehetnek a csákberényi rétes-és pálinkafesztiválon, valamint az őszi bornapon is.

Szerző: Karsa Dóra, Schüller-Szöllősi Eszter & Viszló Levente


 

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:

Csákberény Község Önkormányzata
8073 Csákberény, Hősök tere u. 41.
Tel.: 22/200-100
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
web: www.csakbereny.hu

Letölthető leporelló:

Csákberény

Fotógaléria