A legeltetéses állattartás a Kárpát-medencében évszázadokon keresztül meghatározott gazdálkodási forma volt, különösen azokon a területeken, amelyeket sem az akkori, sem a mai körülmények között más típusú művelésre nem lehetett használni. Ilyenek elsősorban a szikes területek. Az 1970-es évek magyar mezőgazdasági csúcsteljesítményének időszakában még általánosan jellemző volt, hogy ahol csak voltak legelők, ott jelentős számú legelő állattal hasznosították azokat. Ebben az időben Európa legnagyobb pusztáját, a Hortobágyot (1973), majd a kiskunsági pusztákat is (1975) nemzeti parkká nyilvánították. Nem igaz tehát, hogy a gazdálkodás megszünteti a természeti értékeket és hogy a természeti értékőrzés és a gazdálkodás ne lenne összehangolható. 
Napjainkra nemzeti sorskérdéssé vált az extenzív állattenyésztés korszerű fejlesztése. 
Magyarországon még mai is több mint egymillió hektár rét-legelő művelési ágba tartozó terület van. Ezeken a területeken korábban sem volt könnyű gazdálkodni, de a térségben élők évszázadok alatt megtalálták a legjobb módszereket. A régi magyar állatfajták (szürkemarha, racka juh, mangalica, stb.) ezeken a kedvezőtlen adottságú területeken alakultak ki, ezek hasznosítása elsősorban ezekkel lehetséges. A magyar szürkemarha és a házi bivaly vonatkozásában ezt ma már mindenki tudja. 
A legelő állatok számának növelése hatna:

  • a Magyarországra jellemző nyílt legelőtáj fenntartására,
  • segíteni a biológiai sokféleség megőrzését,
  • hozzájárulna a vidék népességmegtartó erejéhez, az ott élők jólétéhez,
  • nagy mértékben csökkentené az állami kiadásokat (segélyek, közfoglalkozottak költsége, állami területek, pl. gátak karbantartása stb. )
  • jelentősen növelné az élelmiszer-biztonságot
  • biztosítaná a termőföld (szikes legelő) - tulajdonosok vagyonának értékállóságát.

E kiadvány szerzői és valamennyi közreműködője a fenti célok megvalósítása érdekében. 

A könyv ára: 1500 Ft/db

Elérhetőségek:

Vértesi Natúrpark Látogatóközpont,
Geszner-ház8083 Csákvár, Kenderesi u.
Tel.: 22/354-420
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Nyitva tartás:

  • Hétfőtől-péntekig 8:00-16:30-ig
  • Hétvégenként előre egyeztetett időpontban állunk rendelkezésükre! 

Hírek

  • Megváltás a szomjas tájnak 2026.01.16.

    A napokban lehullott vastag hótakaró egyaránt megmozgatta a gyerekeket és a felnőtteket is. A fiatalok elővehették a szánkókat, amelyek már másfél évtizede pihentek a padlásokon, a lovasok újra beköthették a lovakat a szánok elé, a fotózni vágyók pedig...

  • Hosszú Téli Esték a Geszner-házban 2026-ban 2026.01.16.

    Ismét várjuk az érdeklődőket a Hosszú téli esték a Geszner-házban előadássorozatunkra.   Íme a januári és februári programterv, amelyben találkozik a tudomány, a természet és a művészet:     Januári előadás - Január 28. (szerda), 18:00: Becse Ildikó:...


Aktuális programok

Programnaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
3
4
5
7
10
14
21
26
27
28