EMLÉKEZZÜNK KÖZÖSEN A VÉRTESKOZMAI HŐSI EMLÉKMŰNÉL

4cad7126
Kategória:
Hagyományőrzés
Dátum:
2020-01-25 10:00
Helyszín:
Vérteskozma, hősi emlékmű
75 éve: Emlékezzünk együtt a Vértesben hazánkért harcoló katonákért

Emlékezzünk közösen a hősökre, akik a II. világháború végső küzdelmeiben harcoltak, vérüket adva hazánkért, itt a Vértes vonulatai között.

Az elesett katonáink sokáig nem kaphattak dicsőséges áldozatukat hirdető, méltó emlékhelyet szülőföldjükön. A ’90-es évek aztán meghozta a várva várt fordulatot. Az addig titkon gyászoló ország hősi emlékművet emelhetett katonáiért, akik életüket áldozták földünkért. A Vértesi Erdő Zrt. 2013-ban állított kettős kereszt emlékművet a Vértesben elesett magyar honvédek emlékére, mely előtt – immár hetedik éve – minden évben koszorúzással egybekötött ünnepséggel tiszteleg.

Itt harcolt 1945. január 20-31. között a I. Magyar Királyi Huszáralakulat, amelynek katonái két hónapig tudták tartani a frontvonalat, a túlerőben előrenyomuló szovjetekkel szemben.

Koszorúval és főhajtással tisztelgünk a múlt század vérzivataros éveinek áldozatai felett és adjuk tovább a fiataloknak az emlékezés és a hazaszeretet példáját, hiszen amíg emlékeinkben fel tudjuk idézni hőseinket, addig azok velünk élnek. A jelen alázata a múlt előtt a jövő dicsősége.

A Vértesi Erdő Zrt., Csákvár várossal, valamint Gánt Község Önkormányzatával 2020. január 25-én, szombaton 10 órakor megemlékezést tart a vérteskozmai út melletti II. világháborús magyar hősök tiszteletére emelt emlékműnél.

Megemlékező beszédet mond:

Macsek Lajos, a Vértesi Erdő Zrt. vezérigazgatója

Illés Szabolcs, Csákvár város polgármestere

Spergelné Rádl Ibolya, Gánt község polgármester asszonya


Ünnepi beszédet mond:

Dr. Molnár Krisztián a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke

 

Az elhunytakért imát mond:

Spányi Antal megyés püspök

 

Emlékezzük együtt!

 
 

Dátum:

  • 2020-01-25 10:00

Powered by iCagenda

Programnaptár