A Vértes száraz, meleg déli lejtőin, sekély talajú hegytetőin leggyakrabban mészkedvelő tölgyesekkel találkozhatunk. A fák magassága ritkán haladja meg a 16-18 métert, azonban – ellentétben a meredekebb lejtők bokorerdeivel – itt már igazi szálerdőben lehet kirándulni. Leggyakoribb fafajai a molyhos és a kocsánytalan tölgy, valamint a cser. Figyeljük meg, hogy a tisztásokkal tarkított erdőkben a fák lombkoronája laza záródású, így a nyáron is napfényes környezet változatos élővilágnak tud otthont nyújtani. A bükkösökből szinte teljesen hiányzó cserjeszint rendkívül gazdag, hasonlóan a gyepszint is, melynek jellegzetes növénye az erdei gyöngyköles (Aegonychon purpurea-coeruleum) Gyakran találkozhatunk a hazai orchideák színpompás képviselőivel, a nagy ezerjófűvel (Dictamnus albus) és a magyar zergevirággal  (Doronicum hungaricum). Egyes üdébb helyeken a kisvirágú hunyor (Helleborus dumetorum) tömegesen elszaporodik. Különösen az öreg, odvas fák kínálnak megfelelő élőhelyet az olyan rovarfajoknak, mint a nagy hőscincér (Cerambyx cerdo), a szarvasbogár (Lucanus cervus) vagy az orrszarvúbogár (Oryctes nasicornis). A napsütötte tisztásokon fürge és zöld gyíkok sütkéreznek, a bokrosokban erdei sikló les zsákmányára. A rovarvilág változatossága és gazdagsága kedvező életfeltételeket teremt a madárvilág, különösen az énekesmadár-állomány számára.