A tavasz a természet ébredésének és az újjászületésnek az időszaka, ami mindig fontos szerepet kapott egész Európában. Régmúltra visszanyúló hagyományok, hiedelmek és babonák rögzültek erre az időszakra, melyek közül sok a mai napig velünk él, sok közülük viszont visszaszorulóban van. Ez az utóbbi folyamat főleg az életvitelünk gyökeres megváltozásához köthető, melynek során eltávolodunk a természettől, ezért a nem is olyan régen még virágzó kulturális értékeink fokozatosan a feledés homályába veszhetnek.
Ilyen április 24-e, Szent György napja is, ami nemcsak Magyarországon, de Európa szerte kiemelkedően fontos hiedelmekkel tűzdelt ünnep. Közép-Európa népei a tavaszt április 21 és május 1 közötti napokon köszöntik, de az, hogy melyik napon, az erősen függ az őket ért történelmi-kulturális ingerektől.
Magyarország ilyenfajta fejlődését már a korai állam időszakában két erős és gazdag civilizációs hatás érte. Az egyik a hozzánk bizánci közvetítéssel eljutott római kultúra, ami április 21-én Palilia napját, a másik pedig a keresztény hatás, ami április 24-én Szent György napját ünnepelte.
Palilia pásztorünnep volt az ókori Rómában, amikor Róma még nem volt egyéb, mint földművelő-állattartó csoportosulás a Palatinuson, a város hét dombjának egyikén. A nap egy megtisztulási rituáléval kezdődött, melynek keretében kihajtották a legelőre az állatokat, kisöpörték, és kifüstölték az istállókat. Ezen a napon fogadták fel a pásztorokat, az állatok egészségéért kalácsot és tejet áldoztak, az estét pedig lakomával, ivással és hatalmas tűzgyújtással koronázták meg.
Április 24-e a korai keresztény kultúrában is a sárkányt legyőző lovagnak, Szent György legendájának állított emléket. Jelképe ez a démonok és a gonosz feletti diadalnak és inkább mágikus, illetve varázslatos jelenések kötődnek hozzá.
Közép-Európa és egyben Magyarország kulturális értékeit színesíti az a tény, hogy a néphagyományok terén a keresztény befolyás nem tudta elnyomni az ókori eredetű berögzüléseket, teret engedve egy sajátos, kevert ünnep kialakulásának.
Ezen a napon Magyarországon pásztorünnepet tartunk, azokkal az előbb említett elemekkel, melyek már az ókorban is jellemzőek voltak.
A Pro Vértes 2022-ben 25. alkalommal tartotta meg a Szent György napi gulyakihajtást, amit megközelítőleg nyolcvan ember szemlélt meg Fornapusztán. Idén ezt később kellett megtartanunk, mert a talaj és a fű állapota leghamarabb 29-én tette lehetővé a marhák kiengedését. Sajnos a kevés csapadék miatt a növényzet tavaszi növekedése egyre inkább kitolódik, amit az elmúlt évek kihajtási gyakorlatai is mutatnak. A gyerekeknek szénafészkek voltak kihelyezve, hogy jó kilátásból élvezhessék a cseppet sem hétköznapi látványt, amikor is megközelítőleg 400 szarvasmarha rohan ki a legelőhelyére. Viszló Levente a kihajtás előtt pár mondatban beszélt az ünnep néphagyományban elfoglalt fontos pozíciójáról. Magyarországon ezen a napon fogadták fel a pásztorokat, akik így biztos munkához jutottak a behajtásig. Sok feljegyzés maradt fent arról, hogy milyen maradandó élményt jelent ez a látvány a gyermekek számára, ezért is fontos, hogy ők is jelen voltak ezen az eseményen. Hiszen van-e jobb hagyományőrzési módszer annál, minthogy gyermekek vihetik haza magukkal ezt az élményt?
Az óriási, szürkemarha szarvából készült, díszes kűrt megfújása után erősödő morajlással közeledett a szarvasmarha gulya első hulláma. A téli bezártságból kitörő több száz kilós állatok, az örömtől bakolva egyenesen a rét közepe felé vették az irányt, úgy mozogtak együtt, mint amikor egy madárraj cikázik az égen. A hatalmas szürkemarhák egymást lökve és a szarvaikkal ütközve pár méterre robogtak el mellettünk, az ember pedig meg is feledkezett a biztonsági kordonról, ami az állatoktól választotta el. Három ilyen hullámban érkeztek az állatok, amit megdöbbenéssel figyelt az ember, aztán a csoportok végén megérkeztek a közönség kedvencei, az óvodás szekció apróságai, a pár hetes borjak. Először tárult a borjak szeme elé a rét látványa, amit csak pár percig élveztek, mert a friss fű illata ösztönösen csábította őket, így azt kezdték vizsgálgatni. A legfiatalabb borjú aznap született, és nem tudta követni anyja tempóját, de a velük dolgozó munkatársak biztosították az aggódó gyerekeket, hogy ilyenkor nem esik baja, mert vagy visszajön érte az anyja, vagy utána viszik.
Ezután a hagyománynak megfelelően az esemény népünnepéllyé formálódott, ahol az idősebbek zene, finom italok, és a Natúrpark legfinomabb ételei mellett mesélhettek a fiatalabbaknak az előző évek kihajtásairól. Természetesen az éjszaka során a hatalmas tüzet is meggyújtottuk, hogy messziről látni lehessen, a Pro Vértesnél a Szent György napi gulyakihajtás még mindig virágát éli. Amíg pedig a legkisebbekben megvan az élmény, az állatok és a hagyományaink szeretete, addig ez a szép ünnepnap nem veszik a feledés homályába.
Május 5-től nemcsak a marhák, hanem a bivalyok is elfoglalhatták legelőhelyüket, május 6-án pedig már a Szent István Egyetem agrármérnök hallgatói veszik szemügyre őket a terepgyakorlatuk keretében.
Szerző: Klippel Dávid
A képeket Némedi István készítette.
