1. Csíkvarsai-rét fokozottan védett természetvédelmi terület

1982 óta védett
Területe: 395,5 hektár

A Csíkvarsai-rét csodálatos mocsárvilága a mintegy kétmillió éve a Vértes déli lábainál visszahúzódó Pannon-tó apró maradványtavainak feltöltődése, majd a Zámolyi-medence süllyedése során (kb. 12ezer éve) kialakuló sekélytó helyén maradt fenn. A hajdani tavakat jelzik a mai rétek nevei: Nagytó-rét, Csukató-rét, vagy a Csíkvarsai-rét. Mára már csak ez utóbbi maradt meg vizes élőhelynek. Jellegzetessége, hogy mocsaras, zsombékos és gémeskútjaival, a szürkemarhákkal tipikusan a Hortobágyot idéző táj. Télen és tavasszal szinte az egész területet összefüggő vízréteg borítja. A közel 500ha területű Csíkvarsai rét a hajdani tó és lápvilág helyén terül el. A területet a Császárvíz szeli át, mely a Velencei tóba ömlik. A Zámolyi-medence nagy természetátalakító munkálataira, erdőtelepítéseire az 50-es évektől került sor. Ekkor kezdődtek a medence szárazabb részein az eleve halálra ítélt nagyarányú erdőtelepítések (1957-78), majd a csákvári repülőtér és a Zámolyi-víztározó (1970-72) kialakítása. E tevékenységek során szűnt meg az a váltakozó vízállású, hatalmas egybefüggő legeltetett puszta, amely a pusztai madárfajok, így pl. a túzok és az ugartyúk fészkelőhelyét jelentette. Az igazán nagy természetátalakító munkálatok a 70-es években kezdődtek meg. Az un. Szűzföld 10-20 ha-os gyönyörű gólyahíres területét szántották fel e program keretében, csekély sikerrel, hiszen az itt dolgozók szerint a búza helyett kamillát arattak. A Csíkvarsai-rét csodálatos vízi világát 1982-ben, a teljes lecsapolás előtt sikerült védetté nyilvánítani a Vértesi Tájvédelmi Körzet részeként. Korábban, 1976-ben az itt gazdálkodók gazdasági érdekei miatt nem következhetett be a védetté nyilvánítás. 1990-ben országos védettségűvé minősítették. Napjainkban a vizet mesterséges körülmények között, három zsilipből álló rendszerrel tartjuk vissza a területen.

A réten vezet a Vidrafű tanösvény útvonala, mely nevét a kiveszőben lévő semlyék nyáron is megmaradó vizében élő növényről kapta. Hármasan álló leveleiről, rojtos szirmú virágairól ismerhető fel. Védett, eszmei értéke 10 000 Ft. Megtalálható itt a mocsári gólyahír (lásd dioráma) is, mely tavasszal sárga szőnyegként borítja be a tájat. A mocsári kosbor az egyik hazai orchidea fajunk, mely a vizes élőhelyeket kedveli. Védett természetvédelmi értéke 10 000 Ft. A vizekben megtalálhatjuk az ősi vízi világ jellegzetes halfajait. A rét névadó halfaja például a réti csík, a nagy lecsapolások előtt rendkívüli tömegekben élt a mocsarakban, lápokban, és jelentős szerepe volt a népi táplálkozásban, mint nélkülözhetetlen böjti eledel. Évszázadokon keresztül, a 19. század közepéig a csíkászat a halászat egyik legjelentősebb ágát képezte. Vesszőből font varsával, a csíkvarsával fogták a búvóhelyről oxigénért feljövő halat, melyet a süppedős növényzettel benőtt láprészeken, úszó szigeteken vágott „lékbe” helyeztek. Ez a csíkkút már messziről csalogatta a halakat. Folyóvizekben pedig vízszintesen helyezték el a varsát a vízfolyással szemben, így úsztak bele a halak. A csíkászat a böjti időszakot megelőzően volt igazán elterjedt. A halat felfőzték káposztával és az így készült „csíkos káposztát” népi, böjti eledelként fogyasztották. (Ma már nem ehetünk: védett!) Hasonló módon folyt télen is a halászat, a jégbe vágott lék még eredményesebb volt. A nagy nyári szárazságban a csíkok nyirkos földalatti rejtekhelyre húzódtak, s innét egyszerűen kiásták őket. Ez a hal rendkívül mostoha oxigén ellátású vizekben is megél és ezt járulékos légzőszervének köszönheti. Hajszálerekkel behálózott utóbele lehetővé teszi az oxigén felvételét a légkörből is. Így tulajdonképpen lenyeli a levegőt, bélcsatornáján áthajtva veszi fel annak oxigéntartalmát. Napjainkra állományuk jelentősen megritkult. Védett, 2 000 Ft az szemei értéke. A lápi póc igen apró termetű halfajunk. Speciális testfelépítése lehetővé teszi páros úszóinak egymástól független mozgatását. (Innét kapta a kutyahal elnevezést a népnyelvből). A levegő oxigénjét is hasznosítani tudja úszóhólyagjának falán keresztül. Fokozottan védett, eszmei értéke 100 000 Ft. A Póczos-tó róla kapta a nevét. A guvatfélék családjából látunk itt két fajt. A guvat (10 000 Ft) lápon bokrok alá, fűből, sásnál levelekből építi fészkét. A pettyes vízicsibe (50 000 Ft) a teljesen nyílt biotópot részesíti előnyben. Októberben vonul el, és áprilisban tér vissza. Rejtett életet él. A guvatfélék zsombékokon fészkelnek, a fészekanyag alsó része általában vízben áll. Kunyhószerűen rejtik el fészküket. A nádszálon ringatózó igen apró gémfélénk a törpe gém. A természetben igen szemfülesnek kell lennünk, hogy észrevegyük, ahogy nádszálnak próbálja álcázni magát, nyakát kiegyenesítve, csőrét felfelé emelve. Lapos, nádból rakott fészke a vízszint felett található nádasokban vagy bokrosokban. A diorámában egy kifejlett hím példány látható. A tojónak sötétbarna csíkozott a háta, a mellrészen világosbarna csíkozott. Fokozottan védett, 100.000.-Ft. A vízparti rekettyefűz lelógó ágain egy fészeképítő művész, a függőcinege rakja fészkét, melyet gyékénypihékből, nyárfapihékből készít. Több fészket is rakhat. Alkalmanként két bejáratú fészket épít. Hossza 10-11,5 cm. Főként rovarokkal és pókokkal táplálkozik. A barna rétihéja is fészkel a Csíkvarsai-réten. Hossza 49-60 cm, szárnyfesztávolsága 115-140 cm. Fészkét nádból készíti. Apró emlősökkel, madarakkal, rovarokkal táplálkozik. Védett, 50 000 Ft az eszmei értéke. A legtöbb ragadozómadár a hegyekből jár le a rétre vadászni, vagy fán fészkel, egyedül a barna rétihéja az egyetlen, mely a nádasok fészkelője. A bíbic galamb nagyságú madár. Férgekkel és rovarokkal táplálkozik. A leggyakoribb réti fészkelő. Teljesen nyíltan költ kisebb fűcsomókon, a talajba kapart fészkét kibéleli. Védett, természetvédelmi értéke 50 000 Ft. A rét vizes jellegének köszönhetően több milliónyi béka él a területen. Megtalálható itt a zöld levelibéka, a tavi béka, a zöld varangy, az erdei béka és a barna varangy. Vizesebb időkben egész Csákvár zeng a békakoncerttől. A vöröshasú unka adja meg az alaphangot (unk-unk), a kacagó béka, v. tavi béka (gyorsabban brekeg) és a kecskebéka (lassabban brekeg) kísérik. Valamennyinek 2 000 Ft az eszmei értéke. Az ásóbékák jellemzője, hogy testük rövid, zömök, fejük meglehetősen nagy. Emlékeztetnek a varangyokra. Nappalra többnyire a talajba ássák magukat, s csak alkonyat után mozognak. Egyetlen békafajunk, melynek függőleges a pupillája. A levelibéka hossza 3,5- 4,5cm. Csak nász idején tartózkodik a vízben. A kifejlett állat a peterakás után szintén elhagyja a vizet és a fák, bokrok, valamint egyéb növények levelein tartózkodik. Rovarokkal, pókokkal táplálkozik. Téli álomra iszapba vagy más fagymentes helyre (kövek alá, talajrepedésekbe) húzódik. Védett (2 000 Ft). A Csíkvarsai-réten található a rendkívül ritka, fokozottan védett egyenesszárnyú, a magyar tarsza – a kutatások szerint eddig ismert – legnagyobb hazai állománya, mely jégkorszaki reliktum faj. Fokozottan védett, 100.000.-Ft. Él itt búvárpók, mely 8- 15mm. Mintegy 2cm nagyságú búvárharangot készít szövedékéből, melyet friss levegővel kell ellátnia. Ennek érdekében rendszeresen a vízfelszínre kell úsznia. Védett, 2 000 Ft az eszmei értéke. A bőrfutrinka 4cm-es hosszával a legnagyobb hazai futóbogár. Étrendjükön csigák, hernyók, bogarak, érett gyümölcsök szerepelnek. Hatalmas étvágyukkal képesek megtisztítani egy burgonyaföldet is, ahol m2-enként 200 burgonyabogár él. Veszély esetén fenyegető állást vesznek fel, széttárják erős rágóikat és ezzel egyidejűleg a potrohmirigyből bűzös váladékot fecskendeznek ki. Védett, 2 000 Ft az eszmei értéke. Megtalálható a területen az óriás csíbor (csíkbogár) is, bár nagyon ritka bogarunk. Nagyon sokat tartózkodnak a víz alatt, de levegőért a felszínre kell emelkedniük. A potrohukat dugják ki a vízből, a szárnyfedők alatt visznek a magukkal levegőt. Óránként 4-7 alkalommal vesznek levegőt. Kitűnően repülnek. Ragadozó bogár, nagyobb vízirovarokkal táplálkozik, de kis halakat, gőtéket is meg tud fogni.Védett, 50 000 Ft az eszmei értéke. A tegzesek családjába tartozó fajok is élnek ezen a területen, mint például az óriás tegzes. Ezek a rovarok leginkább molylepkékre emlékeztetnek. Lárváik vízben fejlődnek, lágy potrohukat maguk építette tegezben védik. Az atalanta lepke csak a nyarat tölti nálunk, a nyárvégi nemzedékek déli tájakra vonulnak telelni. Védett, eszmei értéke 2 000 Ft. A barnásvörös földibagoly lepke jégkorszaki reliktum. Éjszakai lepkefaj.

Egyéb megemlíthető madarak :

Fán fészkelő madarak közül gyakori vadász a réten a vörös vércse, de a kék vércse is előfordul. Ez utóbbi térségünk egyetlen telepesen fészkelő ragadozó madara. Mivel fészket nem épít, megtelepedését erősen befolyásolja a vetési varjú állományának alakulása. A varjúkolóniák megszűnésével megfogyatkozott a fészkelőhelyek száma, így egyre több madár fészkel elszórtan. Ha azonban a kék vércsék nincsenek elég nagy számban, akkor nem tudják megvédeni fészkeiket a héja és a varjak támadásaitól, ezért inkább elhagyják a telepet. Ez rontja a költés sikerességét.  Rendkívül fontos számára a juhokkal legeltetett rövidfüves legelő, amelyeken sáskákra tud vadászni. A kabasólyom a levegőben el is fogyasztja frissen elfogott zsákmányát, mely rovarokból és madarakból áll. Leginkább a dolmányos varjú fészkeket foglalja el. Egerészölyvvel is gyakran találkozhatunk a területen, mely leginkább pockokat fogyaszt. A héja és a kerecsensólyom a levegőben vagy repülés közben a földről ragadja meg zsákmányát. A hamvas és a barna rétihéja nem csak vadászni jár a rétre, ők itt is fészkelnek. A baglyok közül láthatjuk zsákmányolni itt a réti fülesbaglyot és az erdei fülesbaglyot. A réti fülesbagoly a földön fészkel, cserjés réteken, lápokon. Fészke egy sekély talajmélyedés. Részben nappali aktivitású. Az erdei fülesbagoly pedig a fák fészkelője, főként varjúfélék fészkében költ. Fő tápláléka a mezei pocok. A gatyás ölyvek csak ősszel érkeznek, hasonlóan a kis sólyomhoz és a kékes rétihéjához. A kis sólyom a legkisebb sólyom. Főleg kis testű madarakkal táplálkozik.

Rétisas: Nagy elterjedési területű faj, amelynek elsősorban Európa és Ázsia részén él összefüggő állománya. A magyarországi fészkelő állomány a Horvátországban és a Jugoszláviában költőkkel együtt 160 párra tehető. A 19. sz.-ban végzett nagy folyószabályozások következtében elveszítette élőhelyének jelentős részét. E madárfaj Európában az egyik legnagyobb testű ragadozó madár. Szárnyfesztávolsága 220-245 cm. A fiatal madár világosbarna színű, csőre sötét, a kifejlett madár világosabb színű, csőre sárga. A réti sas mindig vizek közelében, magas, öreg, ritkás fákból álló erdőkben költ. Költőhelyéhez rendkívül hűséges. Ha az zavartalan, akár évtizedekig is helyben maradnak a párok. December második felétől már tatarozzák fészkeiket. Násztevékenységet már januártól végeznek, a tojásrakás február-márciusban történik. A fióka március végén, április elején kel ki, kirepülése júniusban történik. Fészekalja általában két tojásból áll. Táplálékának jelentős részét vizek közeléből, gyakran a víz felszínéről szerzi. Zsákmányai főként halak. A vízimadarak közül a szárcsát és a tőkés récét fogja el leggyakrabban. Télen a nagy vadlúdcsapatokat követi. Gyakran rájár a dögre, különösen a hideg teleken. A réti sast veszélyeztető tényező a fészkelőterület (öreg erdők kivágása), táplálkozó terület megszűnése (tófeltöltés, túlzott turisztikai terhelés), az áramütés, fészekleszakadás, mérgezés (ólomsörét), lelövés (ha egy költő pár egyikét lövik le, akkor éveken keresztül csökkentheti a kirepülő fiatalok számát, a párba állás ugyanis a kis számú állomány miatt helyenként és esetenként nehézkes), fészekkonkurencia (kerecsensólyom), emberi zavarás. A madarak megmentésére irányuló programok: műfészkek kihelyezése, téli etetés, 150 m sugarú védőzóna kijelölése a zavarás kiküszöbölésére. Nálunk, a Zámolyi-medencében 3 éve költ. Fokozottan védett madár, eszmei értéke 1 000 000 Ft.

Nagy goda: A Csíkvarsai-rét nedves mocsárrétjein költ. A kis godától kissé hosszabb és egyenesebb csőre különbözteti meg (egyenes, vagy csak enyhén felhajló, míg a kis godáé határozottabban felhajlik). Fokozottan védett, természetvédelmi értéke 100 000 Ft.

Kanalasgém: Hossza 80-93 cm, szárnyfesztávolsága 120-135 cm. Telepesen költ. Fákon vagy nádasban fészkel. Csigákkal, rákfélékkel, apró halakkal táplálkozik. Fokozottan védett, 500 000 Ft az eszmei értéke.

Gulipán: Magyarországon főleg alföldi szikes tavakon és leeresztett halastavakon költ. Elsősorban rovarokkal és apró rákfélékkel táplálkozik; enyhén nyitott csőrével jellegzetesen kaszál egyik oldalról a másikra a vízben vagy a híg iszapban, és eközben táplálékát érintéssel találja meg. A sár felszínéről is felkapja zsákmányát; időnként úszik, és réce módjára tótágast állva táplálkozik. Fészke a vízhez közeli, ritkásan vagy teljesen kibélelt, kikapart mélyedés a földön, alkalmanként ennél méretesebb, növényekből képzett kupac a sekély vízben. Vékony, felfelé hajló csőre egyedülálló. Fokozottan védett, 250eFt.

2.  Csákvári Haraszt-hegy és környéke

1976 óta védett
Területe: 505,1 hektár

Az 1990-es évek elején döbbent rá igazán a tudományos világ arra, hogy a Föld élővilágának jelentős részét a kipusztulás veszélyezteti. A közel 270 000 hajtásos növényfajból álló flórája 2-3 évtizeden belül több mint 30 000 fajjal lesz szegényebb. Az 1992-ben Rio de Janeiróban megrendezett világkonferencia legfontosabb feladatként a biológiai sokféleség megőrzését tűzte ki célul. Világszerte megindult a flóra jelenlegi állapotának, fajgazdagságának felmérése. A hazai flórakutatás is új lendületet vett. A ritka, kipusztulás határán álló fajok felkutatása, megőrzése mellett a figyelem az élővilág újonnan felismert értékének, a sokféleségének (diverzitásának) megismerésére irányul. A Magyarország területének 0,4%-át kitevő (400 km2) Vértes hegységben a hazai flóra 50%-a (1200 faj) fellelhető. A fajgazdagság szempontjából különösen értékes terület Csákvár és környéke, ahol egy 5x5 km-es területen 600 faj, a hazai flóra egynegyede él. Mi lehet a magyarázata az itteni élővilág e különösen figyelemre méltó változatosságnak? A hegység keletkezése és mai formájának kialakulása hosszú földtörténeti múlt tájalakító tevékenységének eredménye. A hegységet felépítő kőzetek közül elsősorban a felső-triász „fődolomit” játszik fontos szerepet, mely a földtörténeti középkor elején, mintegy 200 millió évvel ezelőtt a Kárpát-medence nagy részét borító Tethys-tenger üledéke. Ennél is idősebb a középső-triászban, az itteni sekély tengerből leülepedett mészalgák (főként a Diplopora annulata nevű zöldmoszat) vázának irdatlan tömegéből felhalmozódott, diploporás dolomit. Ennek kora 230-240 millió év közötti, Csákberény és Csákvár között van a felszínen. Helyenként jóval fiatalabb – a jurából vagy a harmadidőszaki eocén korszakból származó mészkőrétegek is felszínre bukkannak. A középkor végén (60-70 millió évvel ezelőtt) a terület szárazulattá vált, a kéregmozgások következtében kiemelkedett, majd később a gyakori újabb földmozgások hatására táblás, vetődéses szerkezetű hegységgé alakult. Az akkori trópusi éghajlat hatására karsztosodási folyamatok zajlottak. A trópusi mállás eredményeként vörösföld, bauxit keletkezett (Gánt és Csákvár közelében). A földtörténeti újkor (harmadidőszak) elején délnyugat felől a Pontusi-tenger ismét meghódította a szárazföldet. Így a Vértes egy részét rövid időre ismét tenger öntötte el. Ennek a sekély Pontusi-tengernek az üledéke többek közt a pontusi agyag, mely később kiváló nyersanyagul szolgált a csákvári fazekasoknak. Az újkor közepe táján, a miocén korszakban a tenger végleg visszahúzódott a területről, s a Vértes szigetként emelkedett ki belőle. A hegység dél, délkelet felé, Csákvár határában meredek sziklaletörésekkel ereszkedik a Mezőföld lösz borította síkságára. A táj jellegzetes arculatának, a dolomit változatos felszíni formáinak (sziklaalakzatok, szurdokvölgyek, barlangok), a rajta kialakult rendkívül sokszínű (szubmediterrán, magashegységi és atlanti elemeket őrző) élővilágnak a megőrzésére 1976-ban megalakult a Vértesi Tájvédelmi Körzet, mely a későbbi területbővítések eredményeként jelenleg 15 000 ha-t foglal magába. Szigorúan védett területeinek egyike a csákvári Haraszt-hegy, ahol 1978 óta egy 3,5 km hosszúságú, kiépített tanösvény mutatja be a Déli-Vértes legfőbb botanikai és geológiai látnivalóit.

A kutatások kezdete

Kitaibel Pál, a XVIII–XIX. század jeles polihisztora több mint kétszáz évvel ezelőtt, 1799 júniusában járt Csákváron és környékén. Útinaplójából kiderül, hogy akkoriban a település híres volt szőlőtermesztéséről, Kitaibel szavaival élve „jó és tartós” bort termeltek a csákvári szőlősgazdák. Napjainkra már a Vértes vidékén a szőlőtermesztés területe jelentősen csökkent. Elsősorban a Mór és Csákberény közötti déli lejtők adják a „Móri borvidék” kincsét, a móri ezerjót. A Csákvár környékén lelhető szürkéskék és vörös agyagból Kitaibel Pál feljegyzései szerint két évszázaddal ezelőtt már 30 fazekasmester készítette a híres csákvári agyagedényeket.

A szőlőskertek fölött emelkedő kopár sziklákról Kitaibel által feljegyzett növényfajok nagy részével napjainkban is találkozhatunk. Az egyik kivétel az azóta onnan rég kipusztult ritkaság, az osztrák, vagy helyes magyar nevén déli sárkányfű (Dracocephalum austriacum). Ez a faj ma már a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) vörös listáján szerepel mint súlyosan veszélyeztetett ritkaság. Magyarországon ma már csak Jósvafő környékéről ismert. Kitaibel óta a csákvári Haraszt-hegyről kipusztult másik növénykülönlegesség a hazai flóra egyik legdíszesebb kosborféléje, a rigópohár, más néven boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus).

A Haraszt-hegy virágai

A Csákvár község fölé magasló Haraszt-hegy tömbjét kelet-délkelet irányú párhuzamos lefutású, meredek falú, száraz aszóvölgyek tagolják. A völgyeket kialakító felszínformáló erők közül legjellegzetesebb a dolomit sajátságaiból ered. A dolomitra – ellentétben pl. a mészkővel – nem a kémiai mállás, hanem a hőingadozás hatására bekövetkező – fizikai – aprózódás jellemző. A kőzet hajszálrepedéseibe beszivárgó víz megfagyva feszítő erejével rombolja, tördeli egyre apróbb darabokra a sziklákat. A dolomitból felépült magashegységekben a több száz méteres sziklafalak aljában a felszínt kőzettörmelék borítja, mely a nehézségi erő és az erózió hatására lassan lefelé vándorol. Ez a jelenség adja meg a dolomithegységek meredek lejtőkkel, éles gerincekkel tagolt jellegzetes képét. A dolomit alapkőzet sajátságai és a változatos felszín döntően befolyásolja a sokszínű növénytakaró kialakulását, amihez hozzájárulnak a helyi klímaviszonyok is. A meredek déli lejtőkön a mediterrán tájakéra emlékeztető éghajlat uralkodik. Nyáron a nap csaknem merőlegesen éri a déli lejtőket, így sokkal melegebb itt a hőmérséklet, mint a környező sík vidékeken. A nyári szárazságot, erős felmelegedést a dolomiton kialakult sekély rendzina talaj tulajdonságai is fokozzák. A rendzina talaj sötét színe miatt jó hőelnyelő, ez fokozza a talajfelszín hőmérsékletét. Mindezek a környezeti hatások lehetővé teszik több mediterrán, szubmediterrán elterjedésű növény itteni előfordulását. A csákvári Haraszt-hegy növénytakaróját tekintve egyike azoknak a „szubmediterrán szigeteknek”, melyek a magyar középhegység déli lejtőin sorakoznak. Hasonló „szigetek” kelet felé fokozatosan csökkenő mediterrán jelleggel: Balaton-felvidék, a Budai-hegységben a Csíki-hegyek, a Sas-hegy, a Mátrában a gyöngyösi Sárhegy és végül a Tokaji-hegy. A Haraszt-hegyen elénk táruló déli lejtőkön változatos, szubmediterrán elterjedésű növényfajokban gazdag erdőssztyep-vegetáció díszlik, a domborzati és talajviszonyoktól függően a tájat nyílt dolomit sziklagyepek, sziklafüves lejtősztyepek, sziklai cserjések, karsztbokorerdők mozaikja tarkítja. A legmeredekebb déli lejtők pionír növénytársulása a nyílt dolomit sziklagyep. Jellemző növényei a deres csenkesz (Festuca pallens), a kizárólag a magyar középhegységben őshonos fehér virágú István király-szegfű (Dianthus praecox ssp. regis-stephani), a Dunántúli-középhegység dolomitjának bennszülöttje, az ernyős virágzatú magyar gurgolya (Seseli leucospermum), egy sárga virágú törpecserje, a naprózsa (Fumana procumbens), vagy a parányi virágait körülvevő ezüstös pikkelyleveleiről felismerhető ezüstvirág (Paronychia cephalotes).Tavasszal sárga virágaival nyílik a Kárpátok és a magyar középhegység bennszülött növénye, a kövér daravirág (Draba lasiocarpa). Ahol a talaj mélyebb, a gyep záródik, s kialakul a sziklafüves lejtősztyep. Tömeges a délvidéki árvalányhaj (Stipa eriocaulis), valamint az éles mosófű (Chrysopogon gryllus). Kör alakú gyepcsomóiról, a „boszorkánygyűrűkről” könnyen felismerhető a rozsdabarnára színeződő levelű lappangó sás (Cares humilis). Magyar neve arra utal, hogy kora tavasszal megjelenő virágzati füzérei rövidebbek leveleinél, azok között megbújva találhatók. Az ezüstösen szürkés levelű sziklai üröm (Artemisia alba ssp. saxatilis) szubmediterrán félcserje, itt éri el elterjedésének északi határát. Dél felől szintén csak a Vértesig terjed az apró, lilásrózsaszín virágú, alig 10 cm magas növényke, a sulyoktáska (Aethionema saxatilis).A sziklaélen kövirózsák (Jovibarba hirta), fehér és borsos varjúháj (Sedum album, S. acre), valamint a szürkén selymes levelű magyar imola (Centaurea pannonica ), a leveleinek színéről elnevezett kékes borkóró (Thalictrum minus ssp. pseudominus) díszlik. A gerincek jellegzetes növénytársulása a sziklai törpecserjés, melynek jellemző faja a rózsafélék rokonságába tartozó, fehér, krémsárga virágú fanyarka (Amelanchier ovalis), a madárbirs (Cotoneaster), valamint a karsztbokorerdők jellemző cserjéje, a cserszömörce, mely a Vértesben Csákvártól északra már csak szórványosan fordul elő. Cserjés facsoportok és száraz sztyeprétek mozaikja teszi jellegzetessé a tájat. A bokorerdők, mint nevük is mutatja, az erdő és a cserjés között alkotnak átmenetet. A fák közül a molyhos tölgy és virágos kőris sem nő 4-6 m-nél magasabbra. A kisebb facsoportokat szegélyként veszi körül a cserszömörce (Cotinus coggygria), melynek tűzvörös lombszíneződése különösen ősszel nyújt megragadó látványt a hófehér dolomitsziklákon. Sárga pillangósvirágú, díszcserjének is beillő szubmediterrán elterjedésű cserje a pukkanó dudafürt (Colutea arborescens).Hólyagosra felfúvódott, üreges hüvelytermései nyomásra nagy pukkanással szakadnak szét. A sztyeprétfoltokat nyár elején sok más mellett a borzas szulák (Convolvulus cantabrica) halványrózsaszín virágai díszítik. A szubmediterrán tájak növénye, itt éri el elterjedésének északi határát. Közeli rokona sokkal ismertebb: az apró szulák (C. arvensis), föld alatti tarackjaival agresszíven terjedő gyom, minden kerttulajdonos ádáz ellensége. Méter magasra nő a fészkesvirágzatúak rokonságába tartozó vastövű imola csak itt előforduló alfaja, a szálas levelű vértesi imola (Centaurea scabiosa ssp. tematinensis). A csákvári Haraszt-hegy legfőbb – országos jelentőségű – botanikai nevezetessége, hogy itt van hazánkban a keleti gyertyán egyetlen, érintetlen állapotban megmaradt természetes állománya. A középhegységünkben mindenfelé elterjedt közönséges gyertyántól jóval kisebb leveleivel, alacsonyabb termetével, bokorszerűen elágazó törzsével különbözik. Lényeges eltérés az is, hogy a keleti gyertyán makkocska termésének buroklevele egykaréjú, fűrészes szélű, míg a közönséges gyertyáné ép szélű, de háromkaréjú. A keleti gyertyán hozzánk legközelebb az Al-Dunánál, valamint a Fruska-Gorában él. Délebbre az egész Balkánon tömeges. Az adriai tengerpart karsztbokorerdeinek elmaradhatatlan fája. Feltételezhető, hogy ez a jelenleg szubmediterrán, kelet-balkáni elterjedésű, alacsony termetű fafaj Csákvár környéki termőhelyén a jégkorszak előtti, a jelenleginél melegebb klímájú idők tanúja, jégkorszak előtti reliktum. A meredek déli lejtők, kedvező helyi feltételeket nyújtó völgyek még a jégkorszak zord mikroklímájában is menedéket nyújthattak néhány melegigényes fajnak, így a keleti gyertyánnak is. E táj mediterrán jellegét egy állatritkaság is bizonyítja. Az elsősorban a Földközi-tenger partvidékén, de a Déli-Alpokban is elterjedt százlábú fajnak – a kb. 10 cm hosszúságot is elérő öves szkolopendrának – az egyetlen magyarországi előfordulási helye épp itt található, a csákvári Haraszt-hegyen. A keletre futó szűk völgyekben érdekes sziklaalakulatokra figyelhetünk fel. Nem „tipikus” dolomit, hanem összecementálódott, üregekkel, hasadékokkal tagolt sziklatornyok alá érkezünk. A sziklahasadékokban megtelepedő növények úttörők, főként páfrányok (hólyagpáfrány,Cystopteris fragilis, kövi és aranyos fodorka, Asplenium ruta-muraria és A. trichomanes) a magasabb rendű (hajtásos) növényi élet megjelenésének első nyomai. Valószínűleg a sziklákra leszálló madarak jóvoltából néha a közeli parkokból (csákvári kastélypark) egzóta – nálunk nem honos – növények magjai is idekerülhetnek, s a sziklarepedésekben néhány évig más, a hazai tájakon egyébként versenyképesebb fajok hiányában eltengődhetnek. Jó pár évig megfigyelhettünk itt egy keleti életfa- (tuja – Biota orientalis) magoncot, s ma is küzd az életéért egy ostorfacsemete (Celtis occidentalis). A Haraszt-hegy platóján mindenfelé kisebb-nagyobb irtásrétek szakítják meg az egykor összefüggő molyhostölgyes erdőt. A turistatérképről leolvasható tájnevek („Ökörállás”, „Lóállás”) egyértelműen utalnak arra, hogy ezek a tisztások az egykori nagyobb fakitermelések, majd azt követően az állattenyésztés, legeltetés eredményeként maradtak erdőtlenek. Az ily módon mesterségesen kialakult irtásrétek magas füvű, sűrű gyepének tömeges növényei a sudár rozsnok (Bromus erectus), a franciaperje (Arrhenatherum elatius), a rezgőfű (Briza media), a fényperje (Koeleria majoriflora), a csinos árvalányhaj (Stipa pulcherrima) stb. Nyár elején a mezei zsálya (Salvia pratensis) sötétkék, a mezei és selymes boglárka (Ranunculus acris, R. illyricus) aranysárga virágai tarkítják a réteket. Ritka virág a sömörös kosbor (Orchis ustulata). A nyáron is napfényes erdő aljnövényzetében szebbnél szebb virágok pompáznak. Erős illatot áraszt a nagy ezerjófű (Dictamnus albus). Mirigyszőrökkel sűrűn borított szára érintésre akár bőrgyulladást is okozhat. A száraz tölgyesek szép virági közül megismerkedhetünk a tarka nőszirommal (Iris variegata), melynek sárga virágai ibolyás erezetűek és a fészkesvirágzatú, szintén sárga virágú magyar zergevirággal (Doronicum hungaricum).

A régmúlt idők nyomában

A tetőről az egyik szűk völgyben leereszkedve megközelíthetjük a kőlik-völgyi hasadékbarlangot. Általában a dolomit jellegzetes lepusztulási folyamata (fizikai aprózódás) nem kedvez a barlangok kialakulásának. Így a Vértes hegység barlangjai, nagyobb üregei (szám szerint közel 40) ott jöttek létre, ahol a felszínt nem a triász végén képződött „fődolomit”, hanem mészkő, márgás mészkő, esetleg dolomitos mészkő (diploporás mészkő, ill. dolomit) alkotja. Ez utóbbi bukkan a felszínre Csákvár közelében is több helyen. Nem messze, a Haraszt-hegy szomszédságában, attól nyugatra találjuk a Vértes legnevezetesebb sziklaüregét, a Báracházi- vagy Esterházy-barlangot. Az alig 20 méter hosszú hasadékbarlang páratlan kincseket rejtett. A 2-10 millió évvel ezelőtt e tájon élt állatvilág képviselői közül mintegy 180 gerinces állatfaj csontmaradványai kerültek elő. A leletek alapján hiénák, ősi antilopok, gazellák, barlangi medvék, kardfogú tigris voltak egykor a vidék lakói. A maradványok nagy mennyisége arra utal, hogy a füves puszták legelterjedtebb faja a fejlődéstörténeti szempontból különös jelentőségű háromujjú ősló volt. A megismétlődő jégkorszakok idején, a nyomok szerint a würmben a barlangot már a legmagasabb rendű élőlény igyekezett kisajátítani magának.

3. Vérteskozmai Fáni- völgy

1976 óta védett
Területe: 212,9 hektár

A Fáni-völgy is "természetesen" egy Eszterházy Franciska nevű grófnőtől örökölte a nevét. Meredek lejtőin és keskeny gerincén a déli szubmediterrán és a hűvös hegyvidéki flóra elemei találkoznak egymással. A szurdokvölgy déli kitettségű napsütötte oldalain a szárazságtűrő, melegkedvelő molyhos tölgy (Quercus pubescen) és virágos kőris (Fraxinus ornus) alkot elegyes karszterdőt. Az északi kitettségű, mindig árnyékos, meredek kőtörmelékes lejtők alsó régióiban bükkösöket találunk, felső harmadukat pedig zárt dolomit sziklagyep borítja, mely még a nyári szárazság idején is üde zöld marad. Tavasz végén a füvek közt megbújó henye babérboroszlán (Daphne cneorum) jelenlétét rózsaszín virágainak illata már messziről elárulja. A két egymással szomszédos növénytársulásban, különösen azok közös határán- 250-300 m magasságban- több alhavasi faj, magashegységi elterjedésű növény él, amelyek a jégkorszak és a közvetlenül azt követő időszak mainál lényegesen hidegebb klímájáról tanúskodnak. Ilyen reliktum jellegű alhavasi növény a szürke bogáncs (Carduus glaucus), mohos csitri (Moehringia muscosa), gombos varjúköröm (Phyteuma orbiculare), havasi nyúlhere (Anthyllis calciola), valamint az április elején kellemesen illatos virágjával pompázó cifra-és medvefülkankalin (Primula auricula ssp.hungarica), amely az országban csak néhány speciális adottságú helyen található meg. Nagyobb tömegben az Alacsony-és Magas-Tátra egy-kétezer méteres magasságában, a mészkősziklákon él. A hűvös, nedves éghajlatot kedvelő bükkösök jellegzetes bogara a havasi cincér (Rosalina alpina), amely talán a Vértes legszebb cincérfaja. A sűrű erdőkben sok madárfaj találja meg fészkelőhelyét. A fatörzsszinten élő ódulakók közül a harkályok szinte összes hazai faja megtalálható itt. Legnagyobb termetű és leghangosabb közülük a fekete harkály (Dryocopus martius) és a szürke küllő (Picus canus). Ereszkedő dallamú hívogatóhangjuk a bükkös erdők jellegzetes hangja. Az itt élő emlősállatok, mint a nyuszt (Martes martes) és a különböző denevérfajok is előszeretettel költöznek az elhagyott fekete harkály odúkba. E zavartalan, sziklás, omladékos völgyekben él a rejtett életmódot folytató vadmacska (Felis silvestris) is. A Fáni-völgy egy szépen helyreállított hídja közelében áll a Hirczy-emlékmű, amely Hirczy Károlyra a Magyar Munkás Turista Egyesület egyik hajdani vezetőjére emlékeztet. Kiérve a Fáni-völgyből rögtön szemünk elé tárul a Vértes egyik gyöngyszeme, Vérteskozma. Érdemes betérni e gyönyörű, csendes völgyben fekvő faluba, amelynek házait a környező városok lakói dicséretes módon, eredeti stílusban állították helyre. A település még jelenlegi formájában őrzi az egykori telepes falu építési hagyományait. 

4. Pátrácos bükkös

1982 óta védett
Területe: 251,2 hektár

5. Mindszentpusztai Ciklámen völgy

1982 óta védett
Területe: 66,7 hektár