A vértesi és Vértes környéki települések hagyományos gazdálkodásáról, vélt vagy valóságos néprajzi jellegzetességeiről árulkodnak a falucsúfolók.
    A sárkeresztesiek savósok, mivel jelentős szerepet játszottak Székesfehérvár tejtermékekkel történő ellátásában. Falucsúfolójukat a tejfeldolgozás melléktermékéről, a savóról kapták.
    A magyaralmásiak tormások, az itt termelt nem túl erős, édes ízű tormáról, amelyet a fehérvári piacon is árusítottak.
    A sörédieket békásoknak, magbékásoknak csúfolták, mivel az országút melletti nádas tavukban örökké kuruttyoltak, brekegtek a békák. Tudnak a környéken egy történetet is a sörédiek falucsúfolójának magyarázataként: „Egykor a faluban nagyon elszaporodtak a békák, ezért a bíró elrendelte, hogy valamennyit agyon kell verni. A kiirtás következményeként viszont a szúnyogok szaporodtak el. Rögvest keresték is a békákat, de már csak egyet találtak. Azt azután megkötözték a tó fenekére, hogy el ne menjen. Azóta emlegetik a sörédiekről, hogy megkötözték a magbékát.”
    A csákberényieket bugylisoknak nevezik, mivel egykor a fanyelű, rugó nélküli bugylibicskával verekedtek. Falucsúfolójuk verses változatába a község földbirtokosa, gróf Merán is bekerült, mégpedig a fehérvárcsurgói Károlyi gróf társaságában:

„Csákberényi híres Merán,
Bugylibicskát termelt a fán.
Csurgai gróf méltósága,
Mind megvette adósságba.”

    A falucsúfoló továbbélését biztosítja, hogy a bugylibicska rákerült Csákberény 1994-ben felavatott címerére.
    A csókakőiek tökösök, mert Donát-napi búcsújuk idejére (augusztus 7.) érik meg a tök.
    A második világháborút követő kitelepítésekig német többségű Mór sváb lakosságát trottyosoknak hívták. Az elnevezés a lakodalmakban, bálokon, egyházi és állami ünnepeken kedvelt fúvószenére vezethető vissza.
    Hogy a csákváriak miért köcsögösök, csanakosok, azt nem kell megmagyarázni (Lukács 1996).
    A zámolyiakat borjúsoknak csúfolja a népnyelv, ennek pontos eredete azonban nem ismert. Zámolyról még azt is mondják a környékbeliek, hogy az egyetlen település, ahol fölfelé folyik a víz. Ennek alapját valószínűleg az adja, hogy egykor Forráspusztáról a település, azaz dél felé folyt egy nagyon bővizű patak, ugyanakkor a településen ezzel ellentétes irányban, Forráspuszta, azaz észak felé folyt egy másik patak.
    A gántiak vadkörtésekként történő említése valószínűleg a falu határában található sok vadkörtefáról pálinkának összegyűjtött gyümölccsel lehet összefüggésben.
    A pátkaiak a bundapálinkások, erre a névre úgy tettek szert, hogy a pálinkafőzőből hazaszállítás közben eltört pálinkásüveg szétfolyó tartalmát egy bundával felitatva próbálták megmenteni és visszanyerni.
    Szár település nevével kapcsolatban is van egy környékben ismeretes csúfoló. A legenda szerint az eredetileg írásban ékezet nélkül említett települést a közeli Veréb település segítette ki egy ékezettel a szalonképesség érdekében. Így nyerte el mai nevét Szár és Vereb.
    Várgesztesnek csak egy utcája volt, a várhoz vezető útig húzódó főutca, a Hauptgasse. Sokáig csak az utca nyugati oldala volt beépítve házakkal, mely okot adott a somlóiaknak arra, hogy úgy csúfolják a gesztesieket, hogy ott csak egyik oldalán sütik meg a libát (Fatuska 2008).

Szerző: Viszló Levente

---

Irodalom

-Fatuska J. (2008): Gesztes a 18. és 19. században. In: Hartdégen S. & Rabazzi StepancsicsG. (szerk.): Várgesztes – Gestitz. Német Kisebbségi Önkormányzat, Várgesztes: 58–183.
-Lukács L. (1996): A Vértes néprajza. In: Béni K. & Viszló L. (szerk.): Egy cseppnyi Magyarország. A Vértes hegység és környéke. Pro Vértes Természetvédelmi Közalapítvány, Csákvár: 191–216.