Érdekes adalék térségünk történetéhez Istvánffy Miklós híres történeti művéből, hogy 1601-ben a csókai csatánál a vár megfigyelésére egy közeli kerek dombot választott, rajta Szent Vitalis romos templomával. Körülötte az egykori faluból már semmi nem látszott. Szaszinek Mór jeles 19. századi kutató még be tudta azonosítani a helyet az újkori Söréd külterületének északkeleti részén. Közlése szerint a templom téglából épült, néhány darabját még Rómer Flórisnak is megmutatta. Körülötte a cinterem (temetőkert) sírjai is látszódtak, s ugyaninnen őrzött egy Mátyás-aranyat a csókakői plébános.
Ezen kis települések és templomaik helye nagyobb részt a közelmúltig ismeretlen volt. A felsoroltakon kívül is számos egykori faluhely, templom romjait rejti még a harmadik évezred elején is a táj. A régi térképek és a modern technika együttes segítségével még számos helyszínre, s egyéb érdekességre derülhet fény (Árkipuszta Templom-dűlő, Bokod Faluhely stb). A felsorolt elpusztult kis települések és templomaik ma már mind a múlté, a pusztulásé, eltűntek elődeink egykori örömeinek, bánatainak, mindennapi életének színhelyei, s csak rajtunk múlik, hogy legalább emlékük ne legyen az enyészeté.
Szerző: Béni Kornél