A törökök kivonulása után a neoaquistica commissio, azaz az Újszerzeményi Bizottság működése nyomán keletkezett birtokperek, valamint a főúri összeesküvések és a Rákóczi-szabadságharc következtében indított hűtlenségi perek eredményeként – birtokadományozások révén – egy új főúri réteg alakult ki Magyarországon. A háborús évszázadokat követő, elkeseredett perekkel teli, nyugtalan időszakot az 1700-as évek első évtizedeire már egy csendesebb politikai közhangulat váltotta fel, amely a gazdagodás, az alkotás, a kultúra fejlődésének kiemelkedő korszakát indította el az országban.

A régebb óta gyarapodó Esterházyak mellett a hirtelen meggazdagodott Festetichek, Batthyányak, Páffyak, Károlyiak és Erdődyek óriási vagyonukat elsősorban építkezésekre használták fel. Elhagyva az immár korszerűtlenné vált, hegyen épült várakat, új, pompás – kezdetben barokk, később klasszicista stílusú – kastélyaik számára uradalmaik legszebb lankás pontjait választották. A kor ízlését, igényességét és gazdagságát az egyházi építkezések és a városi paloták mellett ezek a főúri kastélyok reprezentálják. Annak ellenére, hogy ezek a kastélyok általában idegen építészek tervei alapján, bécsi mintára épültek, a tudományokat és művészeteket kedvelő, nemzetközi tapasztalatokkal is rendelkező főurak saját igényeiket, elképzeléseiket valósították meg kialakításuknál. Így váltak gyakorlattá azok a megoldások, amelyeket magyar sajátosságnak tekinthetünk. A Bécsben megismert és megszokott életmód, a 18. század európai műveltsége is otthonra talált e főúri központokban, amelyekből – nemzeti tartalommal telítődve – szétsugárzott az egész országban.

A kastélyoknak gyakran az épülettel egyenértékű tartozékai voltak a terjedelmes, reprezentatív parkok, amelyeket az első időkben XIV. Lajos korabeli stílusban, szigorú parképítészeti elvek alapján alakítottak ki. A kert jellemzője a növényzet rendre és formára alakítása volt. A nyírt fasorokat és bokrokat, a geometrikus alakú virágágyakat, a kastély előtti térből sugarasan kiinduló, széles nyiladékokat az épület látványához komponálva, a szimmetria jegyében alakították ki, és szobrok, szökőkutak, kővázák, kőpadok, kisebb-nagyobb pavilonok elhelyezésével tették kápráztatóan változatossá.

A 19. század előszele azonban – amely a társadalmi, politikai, irodalmi és művészeti élet angol mintára történő átalakítását hozta – legelőször a kastélyépítészetben jelentkezett. A 18. század vége felé az építészetben a leegyszerűsödött, klasszicista architektúra jelent meg, a kertépítészetben pedig a fák és bokrok természetes szépsége visszahódította jogait. A feléledő botanikai érdeklődés eredményeként divattá vált a növényi különlegességek, egzotikumok beszerzése, ültetése és tenyésztése.

A magyarországi kastélyok többségének sorsát a második világháború, majd az azt követő évtizedek csaknem megpecsételték. A háború pusztításain, majd a nemtörődömségen kívül gyakran eredeti funkciójuk elvesztése is siettette romlásukat. Később új, de nem megfelelő, sokszor méltatlan rendeltetést kaptak, ami tovább rontotta helyzetüket és műszaki állapotukat. Napjainkban jelentős erőfeszítések történnek megmentésükre.

A Vértesben található kastélyok sorsa megnyugtatónak mondható. A móri Láncos- és Lamberg-kastély, valamint a csákvári Esterházy-kastély, bár belső díszítéseit, bútorait, berendezési tárgyait szinte teljes egészében elveszítette, megfelelő elhelyezést biztosít a bennük kialakított közigazgatási, kulturális, egészségügyi intézményeknek, amelyek nemcsak állagmegóvásukról gondoskodnak folyamatosan, de fenntartják környezetük életében betöltött, meghatározó és reprezentatív szerepüket is.

Szerző: Béni Kornél