Térségünk kiemelkedő fontosságú lelőhelye Környe, a helyén állott római település neve a legtöbb kutató szerint Quirinum volt, de Szabó Ádám – az Itinerarium Antonini és a Notitia Dignitatum alapján – azt feltételezi, hogy feltehetően inkább Vincentia lehetett, és egy dalmát csapattest (cohors) állomásozott benne. Az Által-ér partján fekvő római kori település nemcsak épített kőúttal és kőépületekkel rendelkezett a 2–3. században, hanem ezek romjain egy késő római belső erőd is épült.

Az úgynevezett belső erődök abban különböztek a többi római erődtől, hogy nem a limes mentén helyezkedtek el, hanem a hátország attól távolabb eső területein, többnyire igen fontos útvonalak mentén, illetve az utak metszéspontjaiban. E fallal körülvett, egységes tervek alapján a 330–340-es években épült begyűjtő- és elosztóközpontok közül kettő az adatok alapján feltételezhetően éppen a Vértes két oldalán helyezkedett el. Ezek a belső erődök biztosították a birodalmi határ mentén állomásozó katonai csapategységek, valamint háború idején a térségbe érkező hadsereg ellátását is.

Néhány tulajdonság, ami egységesen igaz a Pannónia területén felépített belső erődökre:

– építési idejük a megközelítőleg a 4. sz. első felére tehető;

– azonos belső épületek: horreum (magtár), laktanya, fürdő, perystilum (nyitott udvart körülvevő oszlopsor), villa;

– valamilyen természetes víz közvetlen közelébe építették őket (ivóvíz, öntözés, akadály);

– négyszögletes alaprajz, többnyire kör keresztmetszetű oldaltornyok, kapuk az oldalfalak középvonalában;

– falvastagság 2,0–2,7 m (Kenéz 2014).
 

Környén nemzedékről nemzedékre szállt a történetet arról, hogy a faluközpont helyén, valamikor az ókorban egy római erőd volt. Mint később kiderült, ez a szóbeszéd valós tényeken alapult. Dr. Németh Ernő, a hadtudomány kandidátusa, címzetes főiskolai tanár levéltári kutatásai során előkerült anyagokból az erőddel kapcsolatos összefoglaló ismertetést adott közre. „1939 tavaszán történt, hogy a halastó vízét lehalászás céljából leengedték. A munkálatok során a tófenéken vastag falakra bukkantak, és megkezdték azok robbantással történő eltávolítását. A lelet értékét felismerve a község akkori főjegyzője, Láng Antal értesítette a Magyar Történeti Múzeumot, amelyben intézkedést is sürgetett a falak robbantásának felfüggesztésére a tófenéken.” A múzeum képviseletében érkező Radnóti Aladár megállapította, hogy a leeresztett tó medrében egy késő római erőd falára bukkantak, amelyről később kiderült, hogy ez volt az erőd déli fala. A feltárást követő évben árvíz volt a településen, ami az akkori malom udvarát is kimosta, így találtak rá az erőd keleti falára, amelynek egy csonkja az eredeti helyén a mai napig megtalálható. A két fal, valamint a hozzájuk tartozó tornyok alapján a régészek meg tudták állapítani, hogy hol található az épület sarka, ezzel pedig a lehetséges méretek is kezdtek kibontakozni. A feltárási jegyzőkönyv említést tett még az akkori települési főerdészlakás hátsó kertjéről, amely az egykori erőd közepén épült, itt 2 m vastag falazat került elő, nyugati részén kerek bástyával, a falon kívül pedig csontvázas sírokat találtak. A jegyzőkönyvben ugyancsak említést tettek a Schlepp György egykori telkén talált ezüstdénár-leletről is. Az előkerült falak monumentalitása és különleges alaprajza tehát már 1939-ben felhívta a kutatók figyelmét arra, hogy Környe belterületén egy római kori erőd és az azt körülvevő tábor értékes maradványai vannak, s ekkor kezdődött az erőd feltárásának története, de sajnos a szisztematikus terepmunkákban két emberöltőnyi szünet állt be.

Dr. Szabó Ádám, a Nemzeti Múzeum régésze 2002-ben vette át a kutatási projekt vezetését. Első lépésként az erődítmény kiterjedésének pontos meghatározását tűzte ki célul. A munkálatok megkezdése után nem sokkal, még az évben megtalálták a nyugati falat. A hiányzó északi falat 2004-től hat éven át keresték, aminek során geofizikai vizsgálatokat és szondázó feltárásokat is végeztek. 2007-ben lehetőség nyílt a kutatást a polgármesteri hivatal udvarán folytatni, s itt találtak rá a hiányzó részre. Előkerült az északi fal, ezzel pedig pontosan meghatározható lett az építmény alapterülete. 2009-ben, a kiterjedés meghatározása után következhetett az ásatások legtöbb nehézséget rejtő fázisa, az erőd belsejének feltárása. 2016-ban az önkormányzattal, a tatai Kuny Domonkos Múzeummal, a Pécsi Tudományegyetemmel és a miskolci Herman Ottó Múzeummal együttműködve sikerült a plébánia udvarán feltárni a település alatt lévő római kori erőd, kapujának tornyát. Az erőd kapuját két torony fogta közre, amelyeket 4 m vastag alapozással készítettek. A faragatlan terméskő közé oltatlan meszet szórtak, majd vízzel meglocsolták. Az így létrejövő oltott mész, illetve az abból a levegővel való érintkezés során keletkező mészkő összefogta a köveket, így rövid idő alatt szilárd falburkolatot alakíthattak ki. A fal külső oldalát faragott kövekkel borították, ehhez korábbi épületek, szobormaradványok szabályos köveit is felhasználták.

A 4. század közepére elkészült belső erőd funkciója részben katonai, részben civil volt, élelmiszerraktáraknak és nagy mennyiségű élő állatnak adott helyet, illetve veszedelem esetén a falai közé menekülhetett a lakosság. A mintegy 300×300 m kiterjedésű, 3 m vastag és 10 m fölötti magasságú falakkal, 22 falból kiugró kerek toronnyal ellátott ötszögű erőd ritka a Római Birodalom területén, hasonló típus csak pannóniai területen fordul még elő. Az Északkelet-Dunántúl egyes római épületromjait még jól ismerte Kézai Simon, aki a hatalmas építményeket a hunokhoz és a honfoglalás kori eseményekhez kötötte. Ő írta, hogy Szvatoplukot Bánhida mellett egy régi városban győzték le, amelynek maradványai még állnak: ez a régi város pedig csakis a környei erőd lehetett (Tóth 2000). A romokkal függhet össze, hogy Környe 1745-ben készített pecsétjén Köves Környe felirat szerepel. Az erődből a felszínen egy rövid falszakasz kivételével ma már semmi nem látszik.

Szerző: Viszló Levente

Irodalom

-Bernát P. (2011): Stratégia és taktika a Kárpát-medence erődépítészetében a késő római korban. Doktori értekezés. Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Kossuth Lajos Hadtudományi Kar, Hadtudományi Doktori Iskola. Budapest.
-Kenéz Á. (2014): Keszthely-Fenékpuszta római kori régészeti-növénytani leleteinek feldolgozása, különös tekintettel az egykori környezeti állapot jellemzésére. Doktori értekezés. Szent István Egyetem, Környezettudományi Doktori Iskola, Gödöllő.
-Tóth E. (2000): A környei 4. századi római erődről. Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Múzeumainak Közleményei 7: 295–319.