Csákvár határában, a Székesfehérvárra vezető út mentén a hegy felé tekintve egy érdekes építmény hívja fel magára a figyelmet, amelyet a népnyelv Puskaporos toronynak nevez. A régi térképekből megállapítható, hogy a kis építmény helyén már a második katonai felmérés idején is kereszttel jelzett objektum (kápolna) állt. E kis építmény mindamellett, hogy neve beszédesen árulkodik egykori funkciójáról, több elbeszélő szerint is a katonai beszállásolások emlékét őrzi. A katonai beszállásolás egykor a lakosságot sújtó egyik legsúlyosabb teher volt. A katonaság élelmezése és elhelyezése – a legkülönbözőbb erőszakoskodásokról és túlkapásokról nem is beszélve – ugyanis olyan nagy anyagi terhet rótt egy-egy településre, hogy alkalmazása esetén mindenféle katonai cselekmény nélkül is helyreállt a rend, s a települések minél gyorsabban igyekeztek megszabadulni e tehertételtől. Ezt a fajta „hadviselést” előszeretettel alkalmazták ott, ahol a lakosság a rebelliót támogatta. Így volt ez Csákváron is ahol a Rákóczi-szabadságharc évei alatt és után egyre több lett a jómódú település katonai terhe. A térségben az utolsó rebellis bujkáló kuruc csoportokat csak úgy lehetett felszámolni, hogy a falvak bíróit karóba húzással fenyegették, utána pedig valódi büntetésként állandósult a beszállásolt katonák jelenléte. A Rákóczi-szabadságharcot követően sem kerülte el a községet az ország úrbéres lakosságának egyik legsúlyosabb „adója”, a beszállásolás. 1736-ban 74 katonát kvártélyoztak be, 1757-ben a vármegyei közgyűlés az elmúlt évi beszállásolás terheire engedett el a község házi adójából 200 forintot. 1758-ban a vármegyei tisztikar utasította a vármegyei főadószedőt (generalis perceptor), hogy a Trauttmansdorff-ezred által okozott károkért – többek között – Csákvárnak is fizessen ki 40 forintot (Erdős 2002a).

Az állandó hadsereg felállításakor, 1715 után egy közkatona napi fejadagját 1 font húsban, 2 font kenyérben, valamint 1/2 pint borban vagy 1 pint sörben állapították meg (Fatuska 2008). A nagyobb településekre beszállásolt katonák közül a tiszteket az 1700-as években megépült kvártélyházban, a közlegényeket pedig a falusi házakban helyezték el.

A csákvári Fő utcán egy emeletes, hivatalos épület épült, amelyet a köznyelv régebben csak mint Quartély-házat említett. Ennek a hivatalos épületnek az első része volt a régi csákvári járási szolgabíróság hivatalos helyisége, míg hátulsó része már 1719-től a Csákvárra bekvártélyozott katonaság lakhelyéül szolgált. 1719-től kezdve ebben az állapotban maradt mintegy 45 éven keresztül, amikor is a csákvári katonaság vezetői írásban is panaszt tettek a vármegyénél, hogy a csákvári Quartély-ház nemcsak rossz állapotban van, de azon felül kicsiny is az itt levő katonaság számára, így a vármegye 1764. évi közgyűlésén határozatot hozott, hogy Csákváron a katonaság számára a régi helyen egy nagyobb quarteria építtessék. Azonban az épület felépítésének ügye nagyon lassan haladt, a vármegye részéről a közgyűléseken csak ígéretek és biztatások hangzottak el 66 éven keresztül.

1808 nyarán a katonai hatóság értesítette a vármegyét, hogy a „Dragonyosok Divisiója” Csákvár mellett fogja tartani őszi hadgyakorlatait, ezért a szeptember l-jén 14 napra Csákvárra (valamint Pátkára és Zámolyra) bekvártélyozó katonaság miatt úgy intézkedjék, hogy a községekben a húst és a többi orctuáliákat a katonaság beszerezhesse.

1829-ben a Quartély-ház építéséhez Esterházy Miklós gróf 30 ezer téglát ajándékozott, s így az építkezés 1830 tavaszán végre megkezdődött, de csak a főépület, mert a melléképületek a következő évre maradtak. Így sikerült végre 1831-ben az új csákvári Ouartély-házat teljesen befejezni. A felépített Quartély-házban történt a katonaság elhelyezése az 1848–1849-es szabadságharcig, majd az abszolutizmus idején a vármegyei királyi biztos intézkedett saját akarata szerint az 1867. évi kiegyezésig. Ezután a katonaság lassan elköltözött Csákvárról, s a megyei hivatalos épület, a régi Ouertély-ház teljesen a csákvári főszolgabírói kerület központjává lett (1868–1877). A Quartély-házat 1877-ben a csákvári Esterházy-uradalom 7000 forintért megvásárolta, és az épületben 1882-től kezdve a Szt. Vince Nővérek tanították a katolikus leánygyermekeket, és ápolták az Esterházyak által emelt és fenntartott kórház betegeit.

A katonai regula szerint az akkoriban nagyrészt gyúlékony zsúp- és nádfedelű házaknál nem szabadott lőport tárolni, így azt a településen kívül, egy erre a célra kialakított helyen őrizték. A Puskaporos torony elhelyezkedése, kialakítása, formája, beosztása alátámasztják elnevezését. A téglából épített, 4–4,5 m magas boltozatos építmény egy három irányból zárt, délről viszont ajtóval zárható, boltozattal fedett felső részből, alatta pedig egy négy égtáj felé oldalról nyitott, tehát kilátást biztosító alsó részből állt, amely mintha az őrszemeknek lett volna kialakítva. Az építészeti formák és megoldások, az anyaghasználat, illetve a régi térképek alapján állíthatjuk, hogy ez az építmény az 1700-as években épülhetett.

Szombathy Viktor (1960) így ír erről: „Várdombján őrtorony: a csákváriak erre büszkék, mert sok nemzedéken szolgált, dragonyosok lőportornya volt a múlt század Bach (1850–60) korszakában, amikor még az a divat járta, hogy a parasztportákra szállásolták be a császári katonákat.”

A Puskaporos torony Horváth Józsefné a csákvári gidrán, fajtafenntató ménes tulajdonosának köszönhetően megújult állapotban várja az érdeklődőket.

Nem messze (a Csorda-tónál, ma a Soso Földszer Kft. telephelye) volt innen a Rajcsúr, amely névvel több vértesi településen (Csákvár, Bokod) is találkozhatunk. Ezeken a településeken a mai napig használják a rajcsúrozni kifejezést, amelynek jelentése lármázni, zajongani, hangoskodni, rohangálni, rendetlenkedni. A rajcsúr lovardát (Reitschule) jelentett, ahol a gyakorlatozó katonákat valószínűleg kíváncsian és hangoskodva, rendetlenkedve kísérte figyelemmel a gyerekhad és nyalka huszárok iránt érdeklődő fiatal hölgyek csoportja.

Az egykori kvártélyházak és a beszállásolás emlékét fellelhetjük még Móron, Zámolyon, Gánton sőt Vérteskozmán is. 1809-ben az inszurrekció idején Gántot és Vérteskozmát is érintette a beszállásolás, a máramarosi gyalogezred állomásozott itt (Záborszky 1987).

Zámolyon az úgynevezett Zsoldos-házat, amelyet egykor erre a célra használtak, még ma is Megyeházaként ismerik az idősebbek. Az épület a Kis utca (Vörösmarty utca) és az Öreg utca (Kossuth utca) sarkán áll. Egy 1772-ben készült felmérés szerint a kvártélyházban négy szoba, két kamra, egy pince és kert állt a tisztek rendelkezésére. Az istállóban tizenöt ló számára biztosítottak helyet. A közlegények beszállásolása továbbra is a falubeliek feladata volt (Demeter & Lukács 2001).

Móron 1776-ban kezdték meg és 1780-ban fejezték be a móri nagy téren álló katonai törzskari szállás építését. Később, az 1848-as szabadságharc leverése után egy a mai Zrínyi utcában lakó Manner nevű gazda épületeit vásárolták meg és alakították át kaszárnyának. Ezért nevezték az utca e szakaszát régen Kaszárnya utcának. Vele szemben, az akkor még temetőnek használt 952–954-es parcellán pedig egy lőportorony állt. A mai Rendőrkapitányság (korábban Takarékpénztár) helyén 1820-ban épült fel a katonai lovarda. A katonatiszteken kívül az itteni földbirtokosok is használhatták, mert építéséhez a telket és az építőanyagot ingyen adták.

Miután a katonai hatóság úgy látta, hogy sem a romladozó épületek javítására, sem újak építésére nincs pénz, 1884-ben valamennyi egységét kivonta Mórról. Távozásuk viszont kedvezőtlenül hatott a móri borosgazdák, kereskedők bevételére. Ekkor derült ki, hogy a magyar katonaság elhelyezése egy többségében németek által lakott településen haszonnal is járhat.

Szerző: Viszló Levente

---

Irodalom

Demeter Zs. & Lukács L. (2001): Zámoly. Száz Magyar Falu Könyvesháza Kht., Budapest.
Erdős F. (szerk.) (2002a): Csákvár. Száz Magyar Falu Könyvesháza Kht., Budapest.
Fatuska J. (2008): Gesztes a 18. és 19. században. In: Hartdégen S. & Rabazzi Stepancsics G. (szerk.): Várgesztes – Gestitz. Német Kisebbségi Önkormányzat, Várgesztes: 58–183.
Záborszky M. (1987): Gánt. Fejér Megyei Történeti Évkönyv 17: 7–24.