A vár mai állapota

„Gerencsérvár után legelőbb épülhetett Vitán vára a Vértes hegység északi lejtőjén, hogy az alatta elterülő síkot uralja és a hegység közé kigyózó, a várhegy alatt ketté szakadó völgyet elrekeszsze. A várhegy lejtőjére északról nehéz felkapaszkodni, de a hegy alját megkerülve, a déli oldal hosszában a nyugati völgyágba leereszkedő szoroson fáradság nélkül feljuthatunk a keskeny gerinczre, melynek emelkedő végén a vár 377 méternyire a tenger színe felett meredezett. Miután a várárok ezt a gerinczet is átvágta, a hegyszirten magasló várat köröskörül tátongó völgy, ezen felül a hegy lejtőjén még két árokgyűrű, 10–17 méternyi közökkel védelmezte” (Nácz 1899).

A várról a 19. század végén keletkezett történeti és építéstörténeti leírás mára már elavulttá vált.
    Vitányvár első okleveles említése 1324-ből származik, ekkor várnagyáról, Mihályról esik szó, tehát a vár minden bizonnyal királyi tulajdonban lehetett. Pontos építési idejét nem ismerjük, erre a régészeti feltárások befejezése után adhatunk majd választ. Bizonytalan a vár építéstörténete is, bár a 2012 óta folyamatosan zajló régészeti kutatások egyre több információval gazdagítják ismereteinket.
    A vár alakja szabálytalan ötszög, amelyet kissé lejjebb szárazárok vesz körül. Belső udvarának déli részén 2 m falvastagságú, kétszintes torony áll (talán ez lehetett a legkorábbi épületrész). Az udvar északkeleti részén álló épület több szakaszban épült, ennek során érte el későbbi jelentős magasságát. A gótikus stílusú első periódus után – valamikor a 15. század végén, a 16. század elején – reneszánsz stílusban építették át a várat, ekkor fényűző külsőt kapott.

       Cserno Geyza rajza Vitányról (1897)

Külső megjelenése alapján egyértelmű, hogy a védelmi funkció Vitány esetén nem volt jelentős.
    A várba az északi részen lévő, viszonylag szűk keresztmetszetű, felvonóhidas kapun át lehetett bejutni, ez egy szűk falszorosba vezetett, ahonnan egy további kapun át lehetett bejutni a belső várudvarba, annak keleti falán.
    A vár ellátását a 15. század közepén sok – ma Pest, Fejér és Komárom-Esztergom megyékhez tartozó – helység biztosította. A vár tulajdonosai között a királyt követően többek között a Rozgonyiakat, Egervári Lászlót és feleségét, Kanizsai Györgyöt és fiát, Szerdahelyi Fekete Mihályt, majd Héderváry Istvánt találjuk. A későbbiekben is többször cserélt gazdát, hol a törököké, hol a magyaroké volt. A tizenöt éves háború során Pálffy és Schwarzenberg csapatai elfoglalták a várat, és a csekély hadi funkcióval bíró erősséget – nehogy a törökök újból befészkelhessék magukat ide – 1598-ban felrobbantották.
    A Vértes egyik legmonumentálisabb középkori vára romjaiban is mind a mai napig jelentős építmény. 2012 óta a tatai Kuny Domokos Múzeum – László János régész vezetésével – tárja fel a romot, s ezzel párhuzamosan állagmegóvást is folytatnak, amely remélhetőleg az utókor számára is megismerhető állapotban tartja a várat.

A festői környezetben található romokat Vértessomló, Tatabánya, Szár és Várgesztes településekről egyaránt könnyen megközelíthetjük.

Szerző: Béni Kornél


Irodalom

Nácz J. (1899): A Vértes történelmi műemlékei. Archaeologiai Közlemények 22: 118–203.


 

Elérhetőségek: 

Vitányvár Baráti Kör Egyesület
Web: http://vitanyvar.hu/vitanyvar-barati-kor-egyesulet/
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Letölthető leporelló:
Vitányvár