Hírek

Új attrakciók csalogatják a kirándulni vágyókat Csákváron a Geszner-park mesés környezetébe. Mint azt sokan tudják, a park központjában található Geszner-ház a Vértesi Natúrpark látogatóközpontjaként üzemel. Az épületben található természetismereti kiállítás a Vértesre jellemző élővilágot hivatott bemutatni 3 dimenziós életképek segítségével, mely gyermekek és felnőttek számára egyaránt érdekes ismereteket és látványosságot rejt. Korábban már adtunk hírt arról, hogy a helyszínen parkfelújítási munkálatokat kezdtünk meg, amit folyamatosan figyelemmel kísérhetnek az érdeklődők. Az idelátogatók múlt héten már láthatták, hogy a leendő tanösvény - mely a parkon keresztül fogja átvezetni kedves vendégeinket - két megállópontjánál, játékos ismeretterjesztő táblákat helyeztünk ki. A már újdonsült és készülőben lévő turisztikai látványosságok mellett a különböző színekben pompázó évelő növénykiültetések is csodás látványt nyújtanak a kikapcsolódni vágyóknak, a fotózás szerelmeseinek illetve azoknak akik egyszerűen egy pihentető sétával töltenék el szabadidejüket a Geszner-ház romantikus hangulatot idéző környezetében. A park  a Geszner-ház nyitvatartási idején kívül továbbra is csak gyalogosan és kerékpárral járható be, a bejárati kapun is feltüntetett parklátogatási szabályok betartása mellett. A Geszner-ház és a természettudományi kiállítás nyitvatartása: hétköznapokon 8:00-tól 16:30-ig, hétvégén: zárva, azonban csoportokat fogadunk előzetes bejelentkezés alapján. Bejelentkezni a +36 22 354-420-as telefonszámon lehet nyitvatartási időben.