Hírek

Újra megynyitja kapuit a látogatók előtt, a gyönyörű környezetben fekvő egykori bencés apátság. Erről tartott sajtótájékoztatót, Glázer Tamás, a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Czunyiné Dr. Bertalan Judit, a térség országgyűlési képviselője és Lazók Zoltán Oroszlány polgármestere, 2021. május 28.-án a vértesszentkereszti apátság helyszínén.

A kezdetben családi monostorként működő szerény épületegyüttesről, első írásos emlék 1146-ból származik.  Az apátság kiépítésére és a megfelelő javadalmakkal való ellátására a későbbiekben került sor. Fénykorát a 13. század első harmadában élte, melyet a templom romjain látható gazdag díszítés, magas technikai színvonalú megépítettség igazol. Az egykori templom keleti tájolású, háromhajós, bazilikás elrendezésű, belső terének hossza 32,5 m, szélessége 16 m.

A Román kori építészetünk egyik legértékesebb emlékéből mára csupán néhány 8-10 méter magas megszürkült falmaradvány, széles falpillér, kapuboltozat-töredék maradt meg eredeti helyén, mégis az ország egyik legszebb műemlékmaradványaként említhetjük. A műemlék a lakott területtől távol, egy magaslatra épült, - a bencések építkezési szokásait tükrözve - az Oroszlányt és Pusztavámot összekötő út menti erdő mélyén.

A sajtótájékoztatón elhangzottakból megtudhattuk, hogy a műemlék gondnoka tavaly óta Olasz Gergely, aki egyben a tárlatvezetést is tartja az idelátogatók számára, hiszen az épületegyüttes kizárólag idegenvezetéssel tekinthető meg. A folyamatban lévő helyreállítási tervezés és állagmegóvási munkák miatt a műemlék egyes részei nem látogathatóak.

Látogatói információk:

Nyári nyitvatartás:  szerda – vasárnap (hétfő – kedd zárva) március 1 – augusztus 31. 10:00-17:00      Pénztárzárás: 16:30 

Téli nyitvatartás:  szerda – vasárnap (hétfő – kedd zárva)     szeptember 1 – február 28. 10:00-16:00      Pénztárzárás. 15:30

Az apátsági romterület CSAK TÁRLATVEZETÉSSEL LÁTOGATHATÓ!

A romterület látogatása a kijelölt útvonalon kizárólag tárlatvezető irányításával, érvényes belépőjeggyel lehetséges.

Tárlatvezetés szerdától-vasárnapig minden egész órában indul. A belépőjegy ára magában foglalja a tárlatvezetést.

Bejelentkezés tárlatvezetésre: +36 70 709 0824

JEGYÁRAK

Felnőtt jegy: 1 500 Ft

Kedvezményes jegy: 750 Ft

nyugdíjas, diák, minimum két 18 év alatti gyermeket kísérő szülő

Családi jegy: 3000 Ft 1 vagy 2 felnőtt + 1 vagy több gyermek 18 éves korig

Oroszlányi és pusztavámi helyi lakos, lakcímkártyával: 400 Ft/fő

Technikai okok miatt készpénzfizetés nem lehetséges!  (Hasznos információ:a közeli Majki Kamalduli Remeteségben kombinált jegyet is tud készpénzért vásárolni, amellyel a Vértesszentkereszti műemlék is látogatható).