Életének 89. évében elhunyt Lelkes István festőművész, író, elhivatott természetvédő, aki egész életútját a művészet és a természet szolgálatának szentelte. Bár Hódmezővásárhelyen élt, alkotómunkái, negyedszázados pedagógusi pályája, a hazai ragadozómadarak védelmében végzett fáradozásai, valamint filmes és irodalmi alkotásai országszerte ismertté tették.
Személyében egy olyan kivételes ember távozott, aki ecsettel, tollal és tettekkel egyaránt a teremtett világ csodáit, a táj és az ember mára már megbomlott harmóniájának ősi, elemi egységét hirdette.
Sokrétű életművét fiatal korában a Csepel környéki vizek és ártéri erdők gazdag világa formálta, amely egy életre a Természet szolgálatára kötelezte. A Képzőművészeti Főiskola után Hódmezővásárhelyen telepedett le, ahol először általános iskolában és gimnáziumban, majd Szegeden a Tanárképző főiskolán és az Egyetemen generációkat oktatott a művészet szeretetére.
Nemcsak megfestette a természetet, hanem aktívan járult hozzá a védelméhez. A vadászatok, kürtök, templomok című forgatókönyvéből a Magyar Televízió filmet forgatott és közreműködött több más film készítésében is. Számos Nemzetközi Solymász Találkozót szervezett, melyeken 17 ország 160 solymásza vett részt, emellett szenvedélyes lovasként jelentős szerepet vállalt a 60-as években újjáéledő lovasélet kibontakoztatásában. 1993-tól az Alföldi Mezőgazda és Állattenyésztési Napok tevékeny résztvevője volt. A Magyar Madártani Egyesület Hódmezővásárhelyi Helyi Csoportjának megszervezője és elnöke, a Nemzeti Parkok megalakulásáig a Mártényi Tájvédelmi Körzet és a Kardoskúti Fehér-tó önkéntes felügyelője volt. A rétisas védelmi program keretében két évtizeden át irányította Békés-Csongrád megye visszatelepítési programját, ahol az országban először épültek mesterséges sasfészkek a Tisza árterében.
Miközben ezer szál kötötte az Alföldhöz, saját bevallása szerint Csákvárt a második hazájának tekintette. Ez az otthonra találás 2003-as munkájához kapcsolódik, amikor az újjáépített csákvári Szent Ferenc-kápolna oltárképét festette meg. A készülő kép helybeli tanulmányaihoz járt először Csákváron, amit gyorsan szívébe zárt.
A Pro Vértessel ápolt szoros baráti és szakmai kapcsolatán túl a helyiek számára alakja egybeforrt a Mihály-napi Lovas- és Pásztortalálkozókkal, ahol a közönség éveken át hallgathatta szögedies kiejtésű, megnyugtató, olykor derűs és szakszerű, az ismeretek széles tárházát felvonultató hangját.
Ez a hang most elhallgatott, de csodálatos életműve, alkotásai és a természet iránti alázatos szellemisége örökre velünk marad. Emlékét hálával és kegyelettel őrizzük.