Hírek

Szeptember 15-én Fornapusztán egy különleges eseményre került sor, amelynek címe „Az elmúlt 50 év természetvédelme Fejér megyében, avagy 50 éves a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület” volt, és a nap folyamán a természetvédelem elmúlt fél évszázadát ünnepelték a résztvevők.

A Magyar Madártani Egyesület története 1974. január 6-án kezdődött, amikor a Fővárosi Állat- és Növénykert Barlang mozijában több mint 200 lelkes madárvédő gyűlt össze, hogy a szervezetet útjára indítsák. Az egyesület kezdetben szakmai szervezetként működött, de idővel a társadalom szélesebb köreit is bevonta tevékenységeibe, majd a természetvédelem átfogóbb, általános kérdéseire és más fajcsoportokra is kiterjesztette a tevékenységét. Ezt a bővülést a szervezet nevének bővítése is tükrözte. Az MME a kezdeti madárvédelem mellett a kétéltűek, hüllők, emlősök, valamint lepkék és szitakötők megóvására is indított programokat. A rákosi vipera megmentésére irányuló program kiemelkedő jelentőségű, hiszen a faj fennmaradását biztosító mesterséges szaporítás a mai napig zajlik.

Az MME a 90-es évekre Közép- és Kelet-Európa egyik meghatározó természetvédelmi szervezetévé vált, és alapító tagja lett az 1993-ban létrejött BirdLife International-nek. Az egyesület egész országot lefedő hálózata nyolc szakosztályból áll, amelyek különböző szakterületekre specializálódtak, az ifjúsági tagozat pedig a 16-30 éves korosztály természetvédőit tömöríti egybe. Az elmúlt öt évtizedben az MME számos kiemelkedő felmérést és kutatást valósított meg, így például a Madárgyűrűzési Központ és a Monitoring Központ adatbázisai nemzetközi szinten is nagy jelentőséggel bírnak.

A fornapusztai esemény délelőtti szekcióját Haraszthy László nyitotta meg, aki előadásában az MME elmúlt 50 évét mutatta be. Ezt követően Viszló Levente, a rendezvény házigazdájaként működő Pro Vértes Közalapítványt munkájába engedett bepillantást, majd ezt követően Csihar László a Fejér megyei állami természetvédelem szerepéről beszélt. Délután Lendvai Gábor és Fenyvesi László az MME helyi csoportjának történetét és eredményeit ismertette a résztvevőkkel. A nap zárásaként Molnár Máté és Koleszár Sándor betekintést nyújtott az MME jövőjébe.

Annak ellenére, hogy az időjárás nem volt kegyes – az eső végig kitartott – a résztvevők örömmel vállalkoztak a terepbejárásra. A traktor vontatta Herkules járattal a környék természeti kincseit is megtekinthették, ami különleges élményt nyújtott mindenki számára.

Az esemény különleges részét képezte az, hogy a szervezők arra kérték a vendégeket, hozzanak magukkal egy számukra fontos, emlékezetes képet, és egy-két mondattal ismertessék is azokat, amelyekből a későbbiekben egy virtuális fotó album készül majd.

Többen is voltak, akik hosszú idő után a rendezvényen találkoztak újra, miközben az idősebb generáció tagjai a fiatalabbakkal is megismerkedhettek. Mindez jól mutatja, hogy a természet iránti elkötelezettség nemzedékeken átívelő összekötő kapocs.