Hírek

A klímaadaptációnak és a klímaváltozás mérséklésének egyik hasznos kertépítészeti megoldása lehet a miyawaki minierdők lelkes telepítése. Települések akár kisebb kihasználatlan tereinek igen rövid idő alatt kialakuló fás életközössége.

Egy Miyawaki Akira nevű japán botanikus és növényökológus hazájának erdeiben sajnos sok erdőtűz alakul ki főként a faipar által erőltetett fafajok alkalmazásával, melyek telepített állományai könnyebben meggyulladnak, és a viharok is jobban megtépázzák őket, mint a természetesen fejlődő erdőket. Emiatt saját módszer kifejlesztésébe fogott, aminek lényege, hogy őshonos fajokhoz nyúl vissza, és akár még a legszennyezettebb levegőjű nagyvárosokban is működik.

Az 1970-es években kifejlesztett módszer lényege, mellyel egy adott területen a lehető legtöbb fát ültetik el. Miyawaki (a módszer feltalálója) kiindulópontja az volt, hogy emberi tevékenység nélkül valószínűleg mindenhol fák lennének – csak éppen lehet, hogy ehhez több száz évre lenne szükség. Megfigyelte, hogy ha egy négyzetméterre három facsemetét telepít, a rendszer működőképes: a fák törzse ugyan vékony marad, de az egymással vetélkedő fák hihetetlenül gyorsan az égbe szöknek, és sok oxigént termelnek. A minierdők párásítanak, árnyékot biztosítanak, rovaroknak és kisebb énekesmadaraknak ad otthont: a módszer hazánkban is kezd népszerű lenni. Magyarország első Miyawaki-erdejét 2021-ben telepítette a „10 millió fa Alapítvány” a fővárosi Tabánban.

Az eredménye tisztább levegő, kevesebb por, és a felforrósodó városokban egyre fontosabb árnyék.

 

Budapest, Soroksár Auchan parkoló 16 hónap elteltével a minierdő:

 

 

A Miyawaki-minierdő módszer és megálmodója

  • Akira Miyawaki japán ökológus-biológus (1928-2021.), szakterülete a magvak és a természetes erdők kutatása. Világszerte tevékenykedett a természetes növényzet helyreállításának szakembereként a leromlott területeken. 2006-ban Kék Bolygó díjjal tüntették ki, amely az ökológia Nobel-díjának felel meg.
  • Kis területen, települési környezetben, nagy sűrűséggel, honos fafajokból ültetett , esőerdő szerű (dzsungel) megjelenésű minierdők
  • A Miyawaki erdőtelepítési módszerrel már több, mint 2000 erdőt hoztak létre szerte a világban. (Japán, India, Anglia, Belgium, Hollandia, Pakisztán, Franciaország, Ausztria, Magyarország az elmúlt 2 év alatt 16 db)

 

 

Miyawaki-minierdők előnyei

  • mikroklímájában párologtatás hűvösen és hidratáltan tartja a közvetlen területet, a „mini” mikroklíma gyors kialakításának egyik módja
  • A mini mikroklíma kialakításával nagymértékben csökkenthetjük a „mesterséges” öntözés szükségességét, amit a mulcsozással és a termékeny, szivacsos KOMPOSZTtal dúsított talajjal érünk el
  • A párás mikrokörnyezet elősegíti a szerves anyagok lebontását és elérhetőségét, valamint jótékony gombaképződést. Ez a mini mikroklíma a biológiai sokféleség kialakulását is elősegíti, és megteremti a menedéket számos honos és életünkhöz nélkülözhetetlen élőlények számára. életteret biztosítanak a biológiai sokféleség számára. Rövid időn belül otthona lesz madaraknak, bogaraknak, gyíkok és sünök találnak benne ideális életteret.
  • az épített környezet oxigén-bombája. Részt vesz a levegő tisztításában, párologtatással szabályozzák a lokális hőmérsékletet, csapadékmegtartás
  • jelentős mennyiségű CO²-t tárolnak
  • A sűrű növényzet elnyeli a zajt
  • esztétikai élmény nyújtanak,
  • csökkentik a nyári hősziget effektust a városi környezetben
  • létrehozása közösségi élmény lehet

 

 

A módszer a természeti folyamatokból merített ötletet:

  • 30-50 féle fás növényfajt, akár 100x nagyobb biológiai sokféleség jellemző egy monokultúrás erdővel szemben
  • 30x sűrűbb, ezért 10x gyorsabb növekedés (a fafajok a fényért versenyezve nagy energiával fejlődnek s törnek az Ég felé), évente akár 1 métert is nőhetnek a fák
  • Együttműködnek a túlélésért!
  • 100%-ig természetes
  • Az új erdő kb. 3 év alatt eléri a biológiai ökológiai egyensúlyt

Hogyan fogjunk hozzá?

  1. Kitűzés / kijelölés: elegendő 120-260 m2 nagyságú terület is
  2. Szükség esetén talajcsere vízmegtartó tulajdonsággal bíró komposzttal dúsított termőföldre
  3. Ültetés. 3 db/m2 (!)-es tősűrűségben
  4. Mindössze 50-100 cm nagyságú, konténeres kiszerelésű csemetékre van szükségünk
  5.  Javasolt ŐSHONOS főként pionír vagy előfutár növényfajok: Sajmeggy, Zselnicemeggy, Vadalma, Vadkörte, Mezei szil, Csíkos kecskerágó, Galagonya, Kökény, Mezei juhar, Virágos kőris, Húsos som ((minél változatosabb (15-30 faj), annál jobb))
  6. A telepítésnél fontos, hogy a – természetet utánozva – véletlenszerű mintázatban ültessük el a csemetéket
  7. Kb. 4:1 a fa és cserje aránya
  8. 20 cm vastag szalma-mulcsos talajtakarás (falevél is lehet, vagy tavaszi magnélküli fűnyesedék is)
  9. Első pár évben kell csak körültekintőbb figyelemmel öntözni
  10. 1-3 év múlva már kiserdőnk lesz, 20-25 év alatt beállt erdőnk