Hírek

Szemétszedés a Prinz-allén

Az egészséges természet és az élhetőbb emberi környezet igénye 1998 óta mozgatja meg a Csákvár környékieket a mára már hagyománnyá vált „Tavaszi Nagytakarítás” elnevezésű közösségi akciónapon. A Pro Vértes szervezésében létrejövő eseményhez a kezdeti időkben a vadászok, lovasok és a helyi általános iskolások csatlakoztak, akik talán akkor még nem is látták előre, hogy ilyen hosszú életű és eredményes hagyományt indítanak útjára. Hiszen mára már népes táborrá nőtt azoknak az önkénteseknek a száma, akik ezen a napon jó hangulatban, együtt tesznek környezetünk tisztaságáért. Idén a kellemes időnek köszönhetően sokan csatlakoztak az eseményhez, így az általános iskolások, a csákvári erdészek, valamint a vadászok mellett a horgászegyesület tagjai, a természetjárók, a lovasbarátok köre, az evangélikus gyülekezet, illetve a város önkormányzata is részt vettek az akciónapon.

Gyülekező a Geszner-parkban

Nemcsak Csákváron, hanem a Vértesi Natúrpark további településein is összegyűjtik a felgyülemlett hulladékot, Várgesztesen március 11-én, Vérteskozmán 25-én, Gánton, Csákberényben és Vértessomló üdülőfaluban pedig április 1-én tartották meg a szemétszedési akciónapot. A települések polgármesterei jó példát mutatva személyesen működtek közre a hulladék gyűjtésében. Számos önkéntes szedte a szemetet a Natúrpark különböző pontjain, így összességében szeretnénk megköszönni minden résztvevőnek, hogy a közösségi összefogás eredményeként tisztábbá és élhetőbbé tesszük a Vértesi Natúrparkot.

Vértessomló Üdülőfalu

A kezeletlen hulladék természetre és élővilágra gyakorolt hatásai széles körben ismertek, ennek ellenére minden évben nagy mennyiségű szemét begyűjtésére kerül sor. A hulladék legnagyobb része az elmúlt évek tapasztalatai alapján háztartási eredetű, melynek mennyiségét fogyasztási szokásainkkal, és a természethez való gondosabb hozzáállásunkkal jócskán lecsökkenthetnénk.

Ennek a szemléletnek a kialakítását sok szülő már gyermekének egészen fiatal korában elkezdi, ezzel elindítva őt egy fenntarthatóbb élet irányába. Az óvodai foglalkozások, és az iskolai oktatás mellett fontosnak találjuk, hogy a gyermekek hasonló rendezvényeken is találkozzanak a témával, mely során láthatják, hogy az egyén szintjén megjelenő szemetelés valójában milyen terhet is jelent közvetlen környezetünk számára.

Gyerekek a Tavaszi Nagytakarításon

A „Tavaszi Nagytakarítás” résztvevői szombaton 9 órára gyűltek össze a Geszner-parkban, innen indultak tovább a kitűzött helyszínekre. A szemétszedés után finom ebédre várta vissza őket a Pro Vértes, a Geszner-ház előtt hatalmas kolbászsütőn pirult a csíkvarsai kolbász, amelyből megközelítőleg 350 darab fogyott el a rendezvény végére. Az épület előtti padokon összegyűlt baráti társaságok egy jó kedélyű beszélgetéssel pecsételték meg a rendezvényt, ezzel válik évről évre igazán sikeres közösségi programmá a tavaszi nagytakarítás.

Kolbászsütés

Az eredményes szemétszedés lényeges elemét, a szemétszállítást, évek óta a Depónia Nonprofit Zrt. szolgáltatja, amelyet ezúton szeretnénk megköszönni. Az idei évben is ingyen szállították el a Geszner-parkban felhalmozott 7,1 tonna hulladékot.