Hírek

November elején az egyre hűvösebb idő, és a talajmenti fagyok beköszöntével mi magunk is segíthetünk a táj biológiai sokféleségének megőrzésében. Sokszor találkozhatunk a biodiverzitás, avagy a biológiai sokféleség fogalmával, amit két kontextusban használhatunk.
Egyrészt szűkebb értelemben az egy fajon belüli genetikai sokféleséget értjük alatta, tágabb értelemben pedig a bolygó, vagy egy adott élőhely fajgazdagságát. Az utóbbi jelentéstartalommal megközelítve a témát, a biodiverzitás alapjául szolgál a táj úgynevezett biológiai szolgáltatásainak. Ezek azok a javak, illetve szolgáltatások, amelyek egy ökológiai rendszerben keletkeznek és ellátják a rajta található élőlényeket. A biológiai sokféleség csökkenésével ez a rendszerszintű működés kerül veszélybe, amelyet legnagyobb mértékben az emberi tevékenység befolyásol.

Erre hívja fel a figyelmet a greendex cikke, ami gyakorlati tanácsokkal lát el minket a hideg elől menedéket kereső apró élőlények megsegítésére.

 

 

A rovarhoteleken túl így segíthetsz túlélni az apróságoknak!

 

Ma, amikor a minimalista építészet üvegfalai semmiféle menedékkel nem szolgálnak, muszáj segítenünk kicsiny szomszédainknak a túlélésben. A rovarhotelek fontosságáról, elkészítéséről már írtunk. De annak, aki kertes házban lakik, bizony van más módja is, hogy segítsen!

 

Tudom, persze, senki nem szereti, amikor így október közepétől megszaporodnak a lakásban az ízeltlábúak. Éjszaka lépten-nyomon elénk kerülnek, amint ügyes-bajos dolgaik után szaladgálnak ott, ahol terveink szerint rajtunk – és családunkon kívül – más állatfajták nem fordulnak meg. Ha mégis, akkor a sorsukat egy kíméletlen papucs teljesíti be, vagy a jószívűek kitessékelik őket például egy papírlapon. De odakinn sincs sok esélyük a túlélésre.

 

A mínuszok beállta a hidegvérűeknek és a rovaroknak egyet jelent a biztos halállal. Mivel számuk így is évről évre megtizedelődik, jó, ha az életben maradásuk legalább rajtunk nem múlik. Minden az egyénnel kezdődik, ne várjuk meg, hogy helyettünk majd más megoldja a biodiverzitás egyre súlyosabb problémáját! Ezért teszünk ki madáretetőt, készítünk rovarhotelt, vagy hagyunk egy kis rovarteleltető sávot a kertben.

 

Utóbbihoz nem kell mást tenni, mint meghagyni egy szűk, 20–30 centis sávot a kertben – akár a szélén –, amely kiváló védelmet nyújt a hó, a talaj menti fagyok vagy az éhes ragadozók ellen. Minél magasabb, annál jobb, de az már elég, ha a lábszárunk közepéig ér. Nekünk semmibe nem kerül, azonban a rovaroknak, a bogaraknak, de még a pókoknak is ez maga lehet az élet.

 

Tavasszal a keskeny sávból akár méhlegelőt is készíthetünk. Ehhez viszont nem elég pusztán a kaszálást elhagyni, kicsit több munka lesz vele. De erről később…

 

 

 

 

Bódi Ábel (2022): A rovarhoteleken túl így segíthetsz túlélni az apróságoknak! Greendex, 2022.10.26. 
https://greendex.hu/a-rovarhoteleken-tul-igy-segithetsz-tulelni-az-aprosagoknak/ (Letöltés:2022.10.27.)