Főmenü

Részletek

Kategória: Főmenü

A vonulás képessége nagyon sok állatcsoportnál kialakult, a vonulás szó hallatán mégis a legtöbb embernek a madarak jutnak eszébe, ehhez a csoporthoz kötődik a legszorosabban ez a fogalom. A Földön élő több mint 9000 madárfaj mintegy kétharmada vonul. Ez hatalmas biomasszaáramlás. Bolygónk összes madárvonulási útvonalán mintegy 50 milliárd példány változtatja a helyét. Legáltalánosabban azt mondhatjuk, hogy a vonulás olyan periodikusan ismétlődő, a fészkelőterületről a telelőterületre (és vissza) irányuló, szabályozott mozgás, amely lehetővé teszi, hogy a változó környezeti feltételeknek megfelelően túléljen, illetve szaporodjon az adott élőlény. Az egyirányú mozgás, az emigráció nem tartozik ide, mert ebben az esetben a madár nem tér vissza, tulajdonképpen csak áttelepül. A vonulási rendszerek kialakulásában a hosszú időn kívül más tényezők is szerepet játszottak. A régmúltban a kontinensek nem ott helyezkedtek el, mint ahol napjainkban találhatók. Észak-és Dél-Amerika különálló kontinens volt, míg Európa kapcsolatban állt Afrikával. A vonulás szempontjából kiemelkedő fontossága van a nagy földrajzi akadályoknak. Szárazföldi madaraknak a tenger, tengeri madaraknak a szárazföld jelenthet akadályt, a nagy kiterjedésű sivatagokat is sok faj elkerüli. A hazai hosszú távú vonulók számára a Szahara jelent nagy kihívást.
A fentiek miatt sok eltérő vonulási mód alakult ki. Sokszor a rokon fajok is eltérő irányba, távolságra, különböző stratégiával vonulnak, de különbség lehet egy-egy fajon belül az ivar-és korcsoport között is. A fajok a vonulásuk szerint két csoportra oszthatók aszerint, hogy a vonulásukat külső (időjárási) tényezők vagy belső (öröklött) tulajdonságok szabják meg. Az előbbibe tartoznak a fakultatív, az utóbbi az obligát vonulók. A fakultatív vonulást kiválthatják kedvezőtlen, de kedvező feltételek is. További fajtáik a szökő vonulásosfajok (csonttollú, fenyőpinty) és a követő vonulásos fajok (gyurgyalag). Az obligát vonulóknál az egyed nem hozhat döntést, az időjárástól függetlenül kezdi vonulását. Ezeknél a fajoknál nemcsak a vonulás kezdete, hanem az iránya és a távolság is keresztezési kísérletekkel bizonyíthatóan genetikailag öröklött. A vonulási távolság hossza alapján rövid, közép-és hosszú távú vonulókat lehet megkülönböztetni. A rövidtávúak mozgási távolsága néhány száz méter. A hosszú távú vonulók 10 ezer kilométeres távolságot is megtehetnek egy vonulási szezonban. Bár a legtöbb embernél a madárvonulással kapcsolatos élményei általában a nagy fecskecsapatok, vonuló ludak, darvak látványához fűződnek, a vonulás többnyire éjszakai jelenség és csak a fajok kisebb része vonul nappal. Éjjel vonulni sok szempontból előnyösebb. Az éjjel vonuló madarak időt takarítanak meg, hiszen napközben táplálkozni tudnak, energiát takarítanak meg, mivel az éjjeli levegő hidegebb, ezért sűrűbb, könnyebb a repülés, kisebb a túlmelegedés és a kiszáradás veszélye, a szelek ilyenkor általában enyhébbek és kiszámíthatóbb irányúak, nincs függőleges turbulencia, használhatják a „csillag-iránytűt” és a predáció veszélye is kisebb. Tovább bonyolítja a képet, hogy a legtöbb fajnál a vonulás időzítésének és lefutásának ivar-és korfüggése is lehet. A legtöbb fajnál a hímek korábban elhagyják a fészkelőterületet, mint a tojók, általában az öregek előbb vonulnak, mint a fiatalok. Madarak szinte mindenütt előfordulnak, ahol az életnek akár rövid időre is megteremtődnek a feltételei. Vonulásuk során átkelnek tengereken és óceánokon, magas hegyeken és sivatagokon. A vonulási útvonalak behálózzák az egész Földet.
A hazai madarak szempontjából a legfontosabb a Palearktisz-Afrika vonulási rendszer. Ennek a hatalmas területnek az északi részén az utóbbi néhány millió évben is több felmelegedési és lehűlési periódus váltotta egymást. Az előbbi esetben megnyúltak a vonulási útvonalak, az utóbbi esetben lerövidültek. A vonuláshoz jó állapotú tollazat és sok „üzemanyag” szükséges. A madarak ezért a vonulás előtt az elkopott tollaikat teljesen vagy részben újakra cserélik, vedlenek, továbbá tartalékként energiaforrást, zsírt halmoznak fel. A vonulás előtt a repülésben fontos szerepet játszó mellizmok is megnövekednek. Ha egy madár zsírtartaléka erős ellenszél miatt repülés közben kimerül, akkor a mellizom szöveteiből is képes energiát előállítani. A raktározott zsír mennyiségétől függ, hogy egy madár milyen hosszú utat tud megállás nélkül vagy újabb táplálékfelvétel nélkül megtenni. A Földközi-tengert és a Szaharát átrepülő madaraknak elegendő vonulási zsírtartalékot kell raktározniuk ahhoz, hogy folyamatos repüléssel, vagy egy-egy szikla árnyékában, oázisban eltöltött nappali pihenés közbeiktatásával, de a táplálkozás nélkül- biztosan eljussanak a telelőterületekre. A sivatagok és tengerek kivételével a madarak nem kényszerülnek hosszú távú, folyamatos repülésre. Rövid vonulási szakaszok után pihenő-és táplálkozóhelyeken gyűjtenek energiát a következő szakasz átrepüléséhez. A megfelelő élőhelyválasztás alapvető feltétele az optimális vonulásnak. A vonulás közbeni pihenőhelyek és telelőterületek választása szempontjából elsősorban az élőhely táplálékkészlete maghatározó, de fontos szempont a hely vegetációszerkezete, klímája, valamint a ragadozók és versenytársak jelenléte vagy hiánya is. A vonulás iránya, távolsága és időtartama genetikailag rögzült. Az öröklött vonulási irány kiválasztását számos külső tényező, például a nap és a csillagok pozíciója, illetve a Föld mágnesessége is segíti, ezt a magatartást hívjuk tájékozódásnak.
A legegyszerűbben azonban a földfelszín képződményeinek, például a tengerpartok, a folyóvölgyek vagy a hegyvonulatok segítségével tájékozódnak. A Holdról visszaverő fény is segíti a madarak vonulását. Az éjszaka vonuló madarak eltévednek, ha nem láthatják a Holdat. Egyes elméletek szerint a szaglás is segíti a tájékozódásukat, hiszen a levegőben lévő illatanyagok informálják a madarat az adott földrajzi területről. Bár a madárvonulás őszi és tavaszi időszaka több hétig tart, a madarak többsége néhány nap alatt megteszi a vonulási út nagy részét. A légkör fizikai állapotváltozásának hatása a madarak vonulására ma már viszonylag jól ismert. A különböző időjárási helyzetekben és magasságokban jellemző a felhőzöttség, szélirány, szélerősség, hőmérséklet más-más módon befolyásolja a vonulás irányát, sebességét és a repülési magasságot.
Európa egyik leglátványosabb természeti csodája a madárvonulás. Madarászok, természetbarátok tízezrei járják hazánk élőhelyeit, hogy szemtől szembe kerüljenek ezzel a fantasztikus látványossággal. Idáig eljutva a madárvonulási kérdés ismertetésében azt a kevéssé bíztató eredményt kell megállapítani, hogy a kutatás előrehaladásával és elmélyülésével a megoldásra váró kérdések száma nem hogy fogyna, hanem még inkább növekszik és pedig nemcsak mennyiségileg, hanem minőségileg is. A legnehezebb még megoldatlan kérdések szinte beláthatatlan sora torlaszolja el a probléma megoldása felé vezető utat, s az a látszatja van a dolognak, hogy ez a megoldás mindig messzebbre és messzebbre távolodik tőlünk, éppen úgy, mint ahogyan az álló csillagok is annál kisebbeknek látszanak, minél erősebb nagyítással bíró távcsöveken át nézzük azokat. Nem szabad azonban csüggedni, mert ha az út végét nem is látjuk s nem is érjük el soha, az út mentében végtelen változatossággal annyi csodás kilátás nyílik a Természet gyönyörű tüneményeire, elképzelhetetlenül bölcs berendezéseire és mélységes igazságaira, hogy érdemes ezen az úton akár a megsemmisülés felé haladni...

Részletek

Kategória: Főmenü

Az élőhely-fejlesztéseknek köszönhetően a Vértes hegység és a Zámolyi-medence (Vértesi Natúrpark) területe szerepel Európa 400 leghíresebb madárélőhelye között (IBA). Talán az egyik leglátványosabb és legtöbb érdeklődőt vonzó fajvédelmi akció a kerecsensólymok és a nagytermetű sasfajok védelmére szervezett őrzések voltak. A Vértesben 1982 óta folyik a veszélyeztetett kerecsensólyom és parlagi sas fészkek védelme. Ennek eredményeként a térségben fészkelő madarak száma nőtt. A madárvédelmi tevékenység keretén belül a műfészkek kihelyezése elsősorban a rétisas és a kerecsensólyom állomány fenntartására illetve annak növelésére irányulnak. A kerecsensólyom jellemzője, hogy nem épít fészket, hanem más ragadozómadarak fészkét foglalja el. Sziklaperemen vagy fán, öreg gallyfészekben fészkel, valamint a Vértesben fedezték először fel, hogy szívesen költ magasfeszültségű villanyoszlopokon is! Ez utóbbi egyben a fészek zavartalanságát is biztosítja, ezért ma már bevett gyakorlat az egész országban - így nálunk is - hogy műfészkeket helyezünk ki magasfeszültségű villanyoszlopokra, melyeknek nagy sikerük van a kerecsensólymok körében, ugyanis stabilabbak mint a más madarak által épített fészkek. Ugyanakkor számolni kell az áramütés veszélyével is, melynek elkerülése érdekében a villanyoszlopok szigetelése elengedhetetlen.

Az énekes madaraknak is, mint pl. a cinegéknek és a szalakótának, ill. a búbos bankának is fontos segítséget jelent a mesterséges odvak kihelyezése, ezért a nemtermelő mezőgazdasági beruházások keretében 2011-ben 1232 db madárvédelmi berendezést (odú)  helyeztünk ki, melyeket télen a kisemlősök is szívesen használnak.

Részletek

Kategória: Főmenü

A  folyamatos emberi tevékenység hatására, a környezet és az élővilág változásai során számos élőhely tűnik el örökre, ugyanakkor újak is keletkeznek. Ezek az új élőhelyek egy-egy alkalmazkodóképes faj számára nagyon kedvező lehetőségeket teremthetnek, melynek hatására ugrásszerűen növekedhet állományuk. Vannak igazi sikerfajok is, akik számára a vadászat vagy éppen a ragadozók hiánya, a hulladékból és a települési parkok terméseiből hozzáférhető táplálék valamint a kedvező klimatikus viszonyok teremtettek eszményi élőhelyeket az emberi környezetben. Ilyen az egykor ritka és védett nyest, a rigók a varjak, az örvös galamb, de újabban rókák, vaddisznók, medvék is megjelennek a városokban. Korábbi beköltözőink közül ki gondolná a ház eresze alatt költő fecskékről vagy a kéményeken, villanyoszlopokon fészkelő gólyákról, hogy egykor sziklafalakon, fákon költöttek.

A továbbiakban egy igazi magyar madárnak, hitvilágunk turulmadarának, a kerecsensólyomnak a történetét ismerjük meg, melynek közelmúltbeli története talán számunkra is intő például szolgálhat.

A kerecsensólyom állomány az 1960-as 70-es évekre a fészekfosztogatás, a vadászat, a mérgezés és az élőhelyek átalakulása miatt a közvetlen kipusztulás szélére került. 1980-ban 8 pár fészkeléséről volt tudomásunk Magyarországon. Az állomány védelmének érdekében számos akció, intézkedés történt a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület keretében. A Dunántúlon kiváló adottságainak köszönhetően a Vértes környéke volt az egyetlen pont ahol kerecsensólyom és parlagi sas állomány is fennmaradt az 1980-as évekre.
Ekkor 3 pár parlagi sas és 2-3 pár kerecsen revírjét ismertük a térségben. Én magam 1979 óta kísérem figyelemmel a térségbeli ragadozó madarak életét. A kerecsensólymok nagyfeszültségű oszlopokon történő költéséről először 1988-ban hallottam D.r Gorzó Györgytől. Ezután többször és több helyen is kerestem ilyen fészkelési körülmények között a sólymokat, de sikertelenül. A sikertelenség oka az volt, hogy olyan oszloptípuson kerestem, amelyen a szerkezet kialakítása nem tette lehetővé a varjak és holló számára fészkek építését. 
1990-ben egy véletlen adta a kezembe a megoldást. Az országúton autóval haladva egy kerecsensólymot fedeztem fel, s miután megállva tüzetesebben szemügyre vettem, láttam, hogy egy béklyó is van rajta. Tekintettel arra, hogy az út itt a nagyfeszültségű hálózat közelében van, a későbbi keresgélésünk is ebben az irányban történt. Hamarosan felfedeztük az első kerecsenfészket, mely nagyfeszültségű hálózat feszítőoszlopán volt. Az oszlopsoron végighaladva rövidesen számos szürke varjú, holló és ezek előző évi fészkeiben megtelepedett 3 pár kerecsen és 10-12 vörös vércse fészket találtunk. Kiderült, hogy ezt a Vértes előterében található hatalmas mezőgazdasági területeket érintő 400KV-os oszloptípust nagyon kedvelik a szürke varjak és a hollók, és a vas tartószerkezetek sarkaiba kiválóan be tudják építeni fészkeiket. Ezen fészkeket, illetve ami marad belőlük, a következő évre, előszeretettel foglalják el a sólymok, vörös vércsék, melyek nem építenek fészket. Az oszlopokon történő költésnél pontosan ez a tény okozza a problémát. Az előző évi varjúfészkek ugyanis ekkorra már nagyon gyenge állapotban vannak és a márciusban fészket foglaló sólymoknak ekkor csak ezek állnak rendelkezésre. A fészkek a folyamatos mozgástól sokszor már a kotlás ideje alatt tojásokkal együtt leesnek. A 2 év alatt történ hat fészkelésből csak egy esetben repült ki fióka az első költésből a többi esetben ugyan próbálkoztak pótköltésekkel, de ebből is csak egyszer sikerült kirepíteni egy fiókát.
Már az első év eredménytelensége meggyőzött arról, hogy valamit tennünk kell. Megkerestük az OVIT Nyugat –Magyarországi Üzemigazgatóságát, ahol Baranya Gyula Úr, megismerve a sólymok költésével kapcsolatos problémákat megígérte segítségét. Üzemigazgatóságuk részéről arra látott lehetőséget, hogy segítsék műfészek építési programunkat, de ehhez az OVIT belső szabályzatát, amely  kimondja hogy minden idegen tárgyat el kell távolítani az oszlopokról, meg kellett változtatni. Ezt a problémát továbbította a központjuk felé, ahol a Természetvédelmi Hivatal részéről Dr. Kalotás Zsolt Úr is segítséget nyújtott.

Ezen adminisztrációs és szervezési előkészületek után indult el, és  kerülhetett sor az első műfészkek kihelyezésére 1991. november 25-én. Ekkor 3 60x40 cm alapterületű, 20cm magas műanyag „tejfölös” láda került kihelyezésre az oldalra kiálló karokra alulról egy U alakú vaspánttal rögzítve. A ládák alul sűrűn ki lettek fúrva a csapadékvíz átvezetése céljából. Fészekanyagnak gyöngykavicsot tettünk a fészkekbe. Mikor 2 nap múltán a többi nyolc fészket raktuk ki az első mellett már ott ült a kerecsen foglalva azt.

Az 1992 évben már 2 pár kerecsen költött műfészekben, melyből 4 (1+3) fióka repült ki. A műfészkek sikerét jól jelzi az a tény, hogy ebben az évben a harmadik pár költése, amely még varjúfészekben próbálkozott, kétszer is tönkrement és csak a harmadik elfoglalt fészekből repült 1 fióka. A kedvező tapasztalatok alapján a Természetvédelmi Hivatal és a nemzeti parkok bevonásával, az egész országra kiterjedő programmá vált a kerecsen műfészkek kihelyezése nagyfeszültségű oszlopokra. A program hatására először a megtalált fészkek száma nőtt ugrásszerűen (Kelet-Magyarország 18 új pár), majd a műfészkek országos kihelyezése után a költések sikeressége is. A kerecsensólymok számára nagyfeszültségű oszlopokra kihelyezett műfészek program az idén 24 esztendős. Ez idő alatt a Vértes környékéről a nagyfeszültségű oszlopra kihelyezett műfészkekből 149 fiatal, országosan pedig kb. 1500 fiatal repült ki, mely olyan szám melyet korábban legmerészebb álmainkban sem mertünk remélni. Mindezek alapján a magyar kerecsensólyom-védelmi programot évtizedes eredményei alapján a Ragadozómadár-védelmi Világszervezet a legsikeresebb programjai közé vette fel, s ajánlotta tagszervezetei számára.

Ez az eset is rávilágít, hogy milyen sérülékeny tud lenni még egy erős populációban élő faj is. Egy tényező megváltozása a továbbélését vagy eltűnését, pusztulását jelentheti. Ebben az esetben egy táplálékspecialista, keleti elterjedésű, szűk ökológiai tűrőképességű faj, a kerecsen, megtalálta a számra kedvező és háborítatlan biztonságot jelentő helyszínt a költéséhez, de szükség volt egy kis emberi segítségre, hogy költésük eredményes is lehessen.

A legenda szerint a turulmadár vezette őseinket a Kárpát-medencébe, és él itt velünk a honfoglalás óta. Reméljük, hogy nemcsak népünk szent madara találja meg boldogulását a Kárpát-medencében a harmadik évezred új körülményei között, hanem vele együtt, alkalmazkodva az új kihívásokhoz a magyar nép is.

Ezért hát, amíg magyarok élnek a Kárpát-medence földjén, élni kell a kerecsensólymoknak is.

Viszló Levente

Részletek

Kategória: Főmenü

A Vértesi Natúrpak túristatérképének letöltése pdf formátumban (45MB)