Csíkvarsai Csípős Csodafalat Fornapuszta-Csákvár (Viszló Levente)
A Csíkvarsai Csípős Csodafalat nevű szalámi egy ősi, Magyarországon kitenyésztett állat, a magyar szürke szarvasmarha húsából készül. A Vértes lábánál elterülő Zámolyi-medence, s benne a Csíkvarsai-rét ősidőktől fogva a legeltetéses állattartás egyik fontos területe volt. Évszázadokon át itt volt a pihenőhelye az Európa nyugati és déli piacaira lábon hajtott jószágnak, majd később az Esterházy-uradalom szilaj gulyája legelt e területen. Az egykori ősi tó helyén kialakult mocsaras, lápos természetvédelmi terület számos nagyon ritka növény- és állatfaj utolsó menedéke. A Vértesi Natúrparkban 1997 óta folyik e hagyományok alapján természetgazdálkodási tevékenység, s ennek eredményeként 100 év után ismét magyar szürke marhákból álló szilaj gulya legeli Csákváron a Csíkvarsai-rétet. A természetes tartásmódnak köszönhetően az itt nevelt állatok lassabban híznak, mint intenzíven tartott társaik. A sok mozgásnak, a lassúbb fejlődésnek, a dolomit alapkőzet magas magnéziumtartalmának és a természetes gyeptársulások fűszer- és gyógynövényeinek köszönhetően az innen kikerült állatok húsa egyesíti a változatos mocsári és a sztyeppi növénytársulások íz- és zamatanyagait, így az ebből készült termékek szárazanyag-tartalma és élvezeti értéke is magasabb. A Csíkvarsai Csípős Csodafalat szalámi egy ilyen, a táj ízvilágát magában hordozó termék, amelyhez szükséges állatok nevelését és a termék készítését is személyesen kísérem végig. A szalámit a környék védett, 1999 óta ökológiai ellenőrzés alatt álló területein legelő gulyában nevelkedett, legalább hároméves, érett magyar szürke marha húsából készítjük. A húst gondos válogatást követően sertésszalonnával, fokhagymával, paprikával, sóval, borssal, köménnyel fűszerezve keverjük. A termék többszöri tölgy- vagy bükkfából készült fűrészporral történt hideg füstölés és több hónapos érlelés után kerül a fogyasztókhoz. A több hónapos érlelés során a termék nedvességtartalmának, így súlyának jelentős részét ugyan elveszti, de így alakul ki az a sajátos ízvilág, amely a terméket jelentősen megkülönbözteti a piacon megtalálható többi szalámitól.
Kevés olyan ország van a világon, amelynek történelmére, társadalmi fejlődésére, sőt kultúrájának alakulására egy állatfaj oly nagy hatást gyakorolt volna, mint saját hazánkéra a magyar szürke szarvasmarha. A szalámi kóstolása mellett a natúrpark bemutató kirándulásain nemcsak e szép, ősi, csak nálunk tenyésztett állatot figyelhetik meg saját közegében, hanem megismerkedhetnek e fajta sorsfordító történetekben bővelkedő történetével, a megmentésére irányuló erőfeszítésekkel és a jellegzetes magyar legelőtájak fenntartásában betöltött szerepével is.
E felszeletelhető emléktárgy megvásárlásával nemcsak garantált minőségű, magas élvezeti értékű terméket vásárolhat a látogató, hanem hozzájárulhat a kipusztulóban lévő mocsári élőlények élőhelyének hagyományos állattartó tevékenységgel történő fenntartásához is.
Cifra Sajtműhely, Csákvár (Márkus Ágnes Éva)
A Cifra Gazdaság és Sajtműhely a korábbi saját részre termelő önfenntartó gazdálkodás továbbfejlesztése révén jött létre. A Csákváron található gazdaság létrejöttét a kulturális és természeti értékek kimeríthetetlen tárháza mellett az állatok szeretete, a megtermelt saját élelmiszer ízének öröme és a korábban itt működő Esterházy-uradalom sajtkészítési hagyományai alapozták meg.
A Cifra Gazdaságban kizárólag saját, tejelő Jersey fajtájú tehénállománytól származó, adalékanyag-mentes tehéntejet, illetve juhtejet dolgoznak fel. A friss, jó minőségű hagyományos termékek a házi tej, házi túró, tejföl és aludttej értékesítésén túlmenően érlelt, félkemény natúr és füstölt sajtokat is készítenek, amiben jelentős sikereket értek el. A gazdaság célja, hogy mind a helyben lakók, mind a Vértesi Natúrpark területére látogatók számára olyan helyi élelmiszert nyújtsanak, amely színesebbé, emlékezetesebbé varázsolja itt tartózkodásukat.
Őstermelői kecskesajt, Csákvár (Mező József)
Mező József 2009 óta készít kecsketejből sajtokat. Gazdaságában a kezdetektől fogva a Vértesi Natúrpark területéről származó, különböző ízvilágú fűszeres bioszéna biztosítja a takarmányt, így az ezt fogyasztó állatok tejéből készült termékeken érezhetővé válik a „táj íze”.
A kecskekrémsajt közvetlenül a hőkezelt friss tejből készül, így a tejnek az az összetevője – a savófehérje – is megtalálható benne, amely a legkönnyebben emészthető, és különleges selymességet kölcsönöz ennek a sajtfélének. Fokhagymás, medvehagymás, chilipaprikás, illetve natúr ízekben kínálják. A Kis kerek sajtnak nevezett natúr kecskesajt egy nagyon lágy, mérete és formája miatt könnyen szeletelhető sajt, amelynek alapíze semleges, és éppen ezért kiválóan emeli ki a különböző fűszerek saját ízét. Legnépszerűbb ebből a típusból a chilis, amelyben a friss sajt kellően enyhíti, élvezhetővé teszi a paprika csípősségét. A zöldborsos és a köményes sajtok szintén jól megmutatják a fűszerekkel való összhangot, s mintegy feltárják, kiemelik a fűszerekben rejlő gazdagságot. Mindezekkel szemben a hosszabb érlelési idejű, szeletelhető sajtok jóval tovább tárolhatóak, s inkább a tejben, illetve a speciális érlelő kultúrákkal elérhető ízeket nyújtják. Ezek különböző keménységben készülnek, többnyire fűszer nélkül. Az egyetlen itt alkalmazott fűszer a fokhagyma, amelyek íze azonban elhalványul, szinte eltűnik a sajt érése során, és inkább a sajttészta szerkezetét befolyásolja. Népszerűek még a 10-12 dkg-os méretben készített parenyica sajtok, amelyek külön megrendelésre másfél kilogrammos „parenyicatorta” formában is készülnek.
Orondpusztai Sajtmanufaktúra, Csákberény-Orondpuszta (Dr. Vécsei László)
A Csákberény határában található Orondpusztán működő sajtmanufaktúra 2005 óta foglalkozik magyar tarka tehenek tartásával és a tej feldolgozásával. A Vértesi Natúrparkban található sajtmanufaktúrában a kézműves feldolgozás révén tejtermékeikben igazi tradicionális falusi ízek lelhetőek fel. Fő specialitásuk a grillezésre is kiválóan alkalmas friss gomolya, amelyet többféle ízesítésben (natúr, füstölt, fokhagymás, aszalt paradicsomos, olívás, köményes, provance-i fűszeres, chilis, chilikérges borskérges) készítenek. A friss sajtok mellett készülnek francia kultúrával oltott egy-másfél évig érlelt sajtok, joghurt, krémsajt és tejkaramella is. A termékeket elsősorban helyben és a környező településeken értékesítik.
Zámolyi kézműves sörök (Szalai Sörfőző Kft.)
Zámolyon a sörfőzés 1993. április 1-jén indult útjára, s sikere azóta is tart. Az évek során a helyi igényeknek megfelelően egy saját technológiát dolgoztak ki, s ettől kezdve a sör neve Zámolyi világos sör lett. A sörfőzéshez kizárólag vizet, árpamalátát, komlót és sörélesztőt használnak. Ezen alapanyagokból készül a sör szűrt formában, tartósítószer hozzáadása nélkül, 4,5-5 V/V alkoholtartalommal. Ma már hatféle ízű, friss csapolású sörrel várják a kedves vásárlókat. A hagyományos világos, a testes barna, az izgalmas füstös, a gyümölcsös meggyes, a kesernyés belga csokis és az üdítő citromos sörök alkotják a kínálatot. A sörkedvelők kedvükre választhatnak, kísérletezhetnek az ízekkel, kalandozhatnak a gasztronómiában. A kiválasztott sörfajtákat helyben palackozva, hűtve csapolják elvitelre is, így baráti, családi körben is bárki élvezheti a Vértesi Natúrpark e sörkülönlegességeit!