A Vértes bogarai közül említést érdemelnek a védett, ragadozó életmódú, nagy testű futóbogarak (Carabidae), amelyek főleg csigákkal táplálkoznak, de gilisztákat és rovarlárvákat is elfogyasztanak. Közülük a különböző erdőtípusokban gyakori a nagy termetű, fénytelen fekete bőrfutrinka (Carabus coriaceus), a fénylő liláskék szárnyfedőszegélyű dunántúli kékfutrinka (C. germarii), az aranypettyes futrinka (C. hortensis), a fémes rézvörös csillogású rezes (C. ulrichii) és a ragyás futrinka (C. cancellatus). A domború futrinka (C. glabratus) viszont csak a hűvösebb gyertyános-tölgyesek és bükkösök lakója. A bükkösök, gyertyánosok sajátos ritka futóbogara a lapos kékfutrinka (C. intricatus) is. Ez a lapos testű, kék vagy kékeszöld színű ragadozó bogár leginkább a korhadó bükkök (Fagus sylvatica) leváló, laza kérge alatt található. A Vértes erdeire jellemző a változó futrinka (C. scheidleri) önálló alfaja (ssp. vertesensis), melyet a Fáni-völgy, a Pátrácos-tető és Mindszentpuszta környékén találtak, és innen írtak le az 1970-es években.
A Fáni-völgy bükköseiből - jégkorszaki maradvány növényfajok élőhelyéről még 1993-ban került elő a magashegységi elterjedésű, tehát szintén reliktum jellegű Orestia alpina levélbogár-faj. Az adat annyira meglepő volt, hogy csak 2010-ben közölték. A bogár az Erdélyi-szigethegységben s a Kárpátok több pontján fordul el, és eddig ez az egyetlen ismert hazai előfordulása. Fokozott védelmet érdemel.
A többnyire fémfényű csillogású díszbogarak (Buprestidae) is szép számban fordulnak elő a Vértesben. A bükkfa-díszbogár (Dicerca berolinensis) az idős bükkök törzsén, az aranypettyes díszbogár (Chrysobothris affinis) és a sávos tölgybogár (Coraebus florentinus) pedig a tölgyek törzsén vagy az utak mentén lerakott farakásokon napfürdőzik. Nagyon megritkult a száradó hársakban fejlődő hársfa-tarkadíszbogár (Lamprodila rutilans). Napfény- és hőigényes rovarok, a meleg déli órákban könnyen szárnyrakapnak. A fatestben fejlődő bogarak másik fontos csoportját a cincérek (Cerambycidae) alkotják. Számos érdekes fajuk az erdőkben elegyfaként növő hársakban (Tilia spp.) fejlődik, mint a hársfacincér (Stenostola ferrea), a fémes hárscincér (Stenostola dubia), a foltos hárscincér (Oplosia fennica) és a hárs-rőzsecincér (Exocentrus lusitanus). Közülük a foltos hárscincér csak kevés hazai lelőhelyről ismert, a többi viszonylag gyakoribb. Számos cincérfaj speciális élőhelyigénye és ritkasága miatt védett, Ilyenek például az elegyes állományokban előforduló ritka, rejtett életmódú szilfacincér (Akimerus schaefferi), a hosszúcsápú vércincér (Purpuricenus kaehleri), valamint a kékzöld facincér (Ropalopus insubricus). Utóbbi a mezei juharban (Acer campestre) fejlődik. Sokak szerint a Vértes legszebb cincére a havasi cincér (Rosalia alpina), amely a bükkösök jellegzetes bogara. A felgyorsuló fakitermelés a havasi cincér megritkulását eredményezte. A tájidegen feketefenyő (Pinus nigra) telepítése a Vértesben számos fenyőben fejlődő cincérfaj megtelepedéséhez vezetett, mint a két daliáscincérfaj – nagy daliáscincér (Acanthocinus aedilis), szürke daliáscincér (A. griseus) –, a fenyves-tövisescincér (Rhagium inquisitor) és a foltos fenyvescincér (Monochamus galloprovincialis).
Az elegyes állományú üde erdőtípusok lepkeegyüttese is változatos. Bükkösökben tavasszal, lombfakadás előtt, napfényes délelőtti órákban rajzik a sebes röptű T-betűs pávaszem (Aglia tau). Hernyója főleg bükkön (Fagus sylvatica), alkalmilag más lombos fákon is él. Nyíren élő ritkább fajok közül előfordul a nyírfa- (Pheosia gnoma) és az aranyfoltos púposszövő (Leucodonta bicoloria). Az erdei magaskórós növényzet jellemző faja a tavaszi görvélyfű-csuklyásbagoly (Shargacucullia prenanthis) és a saláta-csuklyásbagoly (Cucullia lactucae). A fémesen csillogó foltokkal díszített szárnyú aranybaglyok (Plusiinae) közül több faj is az üde magaskórós növényzethez kötődik, ilyenek a nagyfoltú aranybagoly (Diachrysia chryson), az i-betűs (Autographa jota) és az aranyfoltú aranybagoly (A. bractea), valamint a sisakvirág-aranybagoly (Euchalcia variabilis).