A tölgyesek életközösségének sajátos színfoltjai a bábrablók (Calosoma spp.) és a szintén ragadozó életmódú dögbogarak (Silphidae): a négypettyes hernyórabló (Dendroxena quadrimaculata) és a vörösnyakú dögbogár (Oiceoptoma thoracicum). A hegység tölgyeseiben főképpen a „hernyójárásos” években gyakoriak. Mivel jól repülnek, táplálékbőség idején gyorsan, nagy egyedszámban gyűlnek össze. A tölgyilonca (Tortrix viridana) vagy a gyapjaslepke (Lymantria dispar) tömegszaporodása (gradációja) idején lépten-nyomon találkozhatunk az aranyos bábrabló (Calosoma sycophanta) és a kis bábrabló (Calosoma inquisitor) fák törzsén és ágakon vadászó egyedeivel. Rendkívül ritka viszont az észak- és közép-európai elterjedésű smaragd-bábrabló (Calosoma reticulatum). Korábban Csákvár és Mosonmagyaróvár környékén, illetve a Lajta-hegységben találták, de Magyarországról újabb példányai már évtizedek óta nem kerültek elő. Lehetséges, hogy a Vértesben ma is él, de ez megerősítésre szorul.
Az álganéjtúró-félék (Geotrupidae) közül gyakran találkozhatunk az erdei (Anoplotrupes stercorosus), a tavaszi (Trypocopris vernalis) és a változékony álganéjtúró (Geotrupes mutator) egyedeivel. Fontos szerepük van az erdők anyagforgalmában, mivel a nagyobb emlősök ürülékét és az erdei gombák elbomló anyagát ivadékbölcsőik készítéséhez a talajba süllyesztik. A kopárabb hegyoldalakon, lejtőkön nyúl-, birka- vagy muflonürüléken a ganéjtúrófélék (Scarabaeidae) közé tartozó bizarr külsejű lőcslábú (Sisyphus schaefferi) és a hozzá hasonló pontusi törpe-galacsinhajtó (Gymnopleurus mopsus) egyedei tevékenykednek csoportosan. Ezek apró trágyagolyócskákat készítenek. Petéiket csak akkor helyezik el a trágyagolyókba, amikor azokat leássák. Ezért a galacsinok „eltulajdonításáért” nagy versengés zajlik a nőstény bogarak között. A ritkább álganéjtúrók közül előremeredő szarvacskát visel az apró termetű mozgószarvú álganéjtúró (Odonteus armiger), valamint a kizárólag szarvasgombában fejlődő, alig 1,5 cm-es, sárgásbarna színű szarvas álganéjtúró (Bolbelasmus unicornis). E két fajjal többnyire csak alkonyati, éjszakai rajzásuk idején találkozhatunk. Éjszakai életmódú, időnként fényre is repül a korhadékban fejlődő lárvájú orrszarvú bogár (Oryctes nasicornis holdhausi), amelyet az utóbbi évtizedekben egyre ritkábban észlelhetünk. Szintén korhadékban fejlődnek a rózsabogarak (Cetoniinae) pajorjai. A kifejlett bogarak leginkább a napos déli órákban rajzanak, tömegesen találhatók pl. a földi bodza (Sambucus ebulus) virágain, vagy időnként a tölgyek sebzett törzsének kicsorgó nedvén, sokszor lódarazsak (Vespa crabro) társaságában. A ritkább, csillogó fémeszöld fajok – amilyen pl. a pompás virágbogár (Cetonischema aeruginosa) – az idősebb, odvasodó fákban bővelkedő erdőkben találhatók.
A hat Magyarországon élő szarvasbogár (Lucanidae) közül valamennyi előfordul a Vértesben is. Legismertebb közülük a nagy szarvasbogár (Lucanus cervus). Hatalmas pajorja tölgyfakorhadékban fejlődik 5 évig, a kifejlett bogár június elejétől nyár derekáig az esti órákban rajzik, meleg estéken időnként fényre is jön. Európa legnagyobb bogara, amely Magyarországon is védett. Az öreg, korhadó tölgyek megfogyatkozása, a száradt, korhadt fa eltávolítása az erdőkből a hazai populációk egyedszámának csökkenését okozza. Hasonló élőhelyigényű a nagy hőscincér (Cerambyx cerdo) is, melynek lárvája főként idős, gyakran csúcsszáradt hagyástölgyekben fejlődik. A bogár napközben a lárvái által agyonlyuggatott tölgyóriásokon vagy tuskókon napozik, alkonyatkor rajzik. A tölgy- és bükkerdőkben gyakran találkozhatunk az alkonyatkor sebesen repülő hegedülő csercincérrel (Prionus coriarius) és a röpképtelen, lomha mozgású gyászcincérrel (Morimus funereus). Rejtett életmódú, különös rajzolatú bogár a létracincér (Saperda scalaris), melynek lárvája az elegyes állományú erdőkre jellemző, szórványos előfordulású madárcseresznye (Cerasus avium) fájában fejlődik.
A tarkalepkék (Nymphalidae) családjába tartozik a nappali pávaszem (Nymphalis io), a nagy rókalepke (N. polychloros) és az egyre ritkább gyászlepke (N. antiopa). E három védett nappali lepkénk áttelelt példányaival tavasszal, és nyári nemzedékével is sokfelé találkozhatunk a hegység erdei útjain. Közeli rokonuk a vándor természetű atalantalepke (Vanessa atalanta) és a kozmopolita bogáncslepke (Vanessa cardui). Különös története van a Vértesben is előforduló csőröslepkének (Lybithea celtis). Magyarországra 1945-ben települt be déli tenyészőterületeiről, és azóta is sokfelé megtalálható, de többnyire ritka. Előfordulása tápnövénye, a települések (Mór, Csákberény, Csákvár) utcáin gyakran ültetett nyugati ostorfa (Celtis occidentalis) jelenlétével függ össze. Áttelelt vagy a nyár derekára kifejlődött lepkékkel leginkább a tápnövény környékén vagy a völgyekben találkozhatunk. A lepkék többnyire az erdei iszalag (Clematis vitalba) vagy a földi bodza (Sambucus ebulus) virágain táplálkoznak, illetve a nedves talajon szívogatnak.