Az asszonyok vasárnapon és ünnepnapon Jankerlnek nevezett blúzt viseltek, amelyhez keményített (gstiakti) alsószoknyát és fekete felsőszoknyát hordtak, csipkés fekete köténnyel. A fejükre fekete kasmírkendőt (Kaschmiatiachl, Koupfiachl) kötöttek. Egy másik fekete, kék, barna vagy sárga színű kasmírkendőt pedig a Jankerl alatt a nyakuk köré téve, mellükön keresztbefektettek, és a hátukon kötötték meg olyanformán, hogy két csücske a Jankerl alól hátul ráesett a szoknyára. Ez festőibbé tette az öltözetet. Ehhez fehér gyapjúzeklire csizmacipőt (Stieflschuach) húztak. Így azonban csak vasárnapokon és ünnepnapokon jártak. Hétköznapokon klumpában és bőrpapucsban, világosabb színű ruhában és egyszerűbb kendőben jártak. Néhanapján főkötőt is viseltek. A hajukat hátul kontyba rakták a kendő alatt.

A nagy leányok (és gyakran a kicsinyek is) hajukat széles fonatokban (pradgflechti Zeipf) koszorúban tűzték a fejük köré, és díszként még erős, szép szarufésűt is tűztek bele. Ehhez kendőt nem viseltek. Feszes blúzuk (Jankerl, Jopperl) sűrű gombsorral volt díszítve. Szoknyájuk (Kihl) az egyes ünnepek, vasárnapok titkának megfelelően változott. Pünkösdkor például pirosat húztak fel. A szoknyákat szerették a rendes vasárnapokon is váltogatni. A keményített ingnyak feszesen állott ki a Jopperl alól. Nyakukon három-négy soros üveggyöngyöt hordtak.

A nevezetesebb napokon, így úrnapján is, a leányok a Jankerl vagy Jopperl helyett felvett, színes virágokkal mintázott fekete bársonylajbli (mellényke) mellé feszes, rövid ujjú, csipkés fehér inget hordtak, és széles fehér kötényt (weisspradi Fiatta) kötöttek a színes szoknyára. A kicsinyek kisebb kivitelben, de ugyanúgy voltak öltözve, mint a nagyleányok.

 

Az újabb időkben az idősebbek nagyobbrészt még a régi viseletben jártak. Kasmírkendőt azonban már ritkán használtak és Jankerl helyett inkább Joppelt viseltek. A fiatalabbak és a leányok már a modern divatot követték. A legfiatalabbak közt egyesek már a legszélsőségesebb – kereszténynek éppen nem mondható – divatnak hódoltak. Az iskolás leányok között azonban még akadt, aki szép hajfonatot viselt, de azt nem tűzték már a fejükre.

Várgesztesen a férfiak és a legények vasárnapi és ünnepi viselete: fekete gyapjúból kötött alsó kabátkára (Gstricki Jankal) húzott fekete posztókabát volt, amelyhez ugyancsak fekete, feszesen álló csizmanadrágot viseltek, és lapos, keskeny karimájú fekete filckalapot. Magyar behatásra zsinóros nadrágot is hordtak, csizmanadrág helyett azonban a pantalló is gyakori volt. Később a legények mind, de a férfiak is nagyobbrészt már csak pantallóban jártak.

Hétköznapokon nagyok és kicsik egyaránt szívesen viseltek kötényt is, főként kék színűt. Hétköznapon csak erdőn és vizes helyen viseltek csizmát, különben klumpában, papucsban jártak. Télen az úgynevezett fatalpú klumpát (Klumpa, Huüzschloppn, Holzschlappen) használták.

A magyarok által csoszogónak hívott lábbelit házilag készítették, ez melegen tartotta a lábat. A lakásba belépve azonban a szoba- vagy konyhaajtó előtt mindig levetették, és az ott mindig készen álló bőrpapucsba bújtak, bent csak ebben jártak. Idegen házban is az ajtón kívül hagyták a klumpát és vastag zsekliben mentek be. A zseklit az asszonyok fehér gyapjúból kötötték télen.

Szerző: Schüller-Szöllősi Eszter & Viszló Levente