Egy borvidéken – így Móron is – a legfontosabb szakma a kádároké volt. A mesterség megjelenése előtt, de még sokáig utána is állatok egészben lenyúzott bőrében szállították a folyékony áruféléket és az ivóvizet. A régi hordók dongáit még mogyorórudakból szelt facsíkokkal kapcsolták, kötözték össze. A szakma sokrétűvé való fejlődését a móri kádárok részére a Mária Terézia által 1763-ban adományozott céhszabályzat is igazolja.

A kádármester munkája az erdőben kezdődött. Az erdőmester kíséretében végigjárták az öreg tölgyeseket, ahol a mester a neki megfelelő fákat kis baltácskájával megjelölte. Ezek törzsét aztán ledöntés után az erdei munkások a kapott utasításnak megfelelő méretre vágva szállították a kádár udvarába. A vágás mindig télen történt. A fák a fagyveszélyt úgy hárítják el, hogy víztartalmukat ilyenkor a minimálisra csökkentik, így a korhadást okozó gombák víz hiányában nem tudnak elszaporodni. A fatörzsdarabokat a kádár segédeivel vasékek beverésével szeletelte fel. Idővel megjelent ugyan a fűrészelt donga is, de a hasított értéke ennek háromszorosa volt!

Az egyenetlenségeket bárddal, majd lábakon álló nagy gyalun egyengették el. Ezekből a dongákból aztán több méter magas, négy-, öt- vagy hatszögű, henger alakú tornyokat építettek. A faanyag egy-két évig így száradt, edződött. A kisebb-nagyobb dongákból aztán a legkülönfélébb faedényeket készítették a konyhai sótartótól a nagy hordókig, kádakat, puttonyokat, dézsákat, kútvödröket, mustos, káposztás vagy húsos standereket, töltikéket, egy- és kétfülű sajtárokat, muszulókat és a lapos kármentőket. Még hosszadalmasabb lenne a kádárok által használt különféle szerszámok: gyaluk, vonókések, fűrészek, körzők, fúrók stb. felsorolása.

Ahol fontos volt az edény könnyűsége – pl. puttony, kancsó esetében – ott a nehéz tölgy helyett alapanyagként a könnyű hárs- vagy fűzfa is szóba jöhetett. A kádár még ma is a régi mértékeket használja: a 10,5 zoll magas dongákból a 14 l-es, a 13 zoll magasakból pedig a 16 l-es sajtárok készülnek. Az előző méretű elnevezése nem véletlenül „Viertel-schaffel”, azaz „fertály sajtár” (a viertel negyedet jelent), mert négy ilyen sajtár éppen egy akó, azaz 56 l volt!

A móri magyar háziasszonyok a fenyőfából készített mosódézsát használták, a németek a tölgyfából csonka kúp alakúra fabrikált zsírosvindőt. A nyolcliteres „rajnai korsó" a bor kezeléséhez szükséges vegyi anyagok (zselatin, csersav, borkén stb.) oldásához kellett. Ennek mintegy 1 cm vastag dongáit rézabroncsok fogták össze. Ugyanígy a postai szállításra szánt 13,5 l-es hordókat is, amelyeket gyakran szép faragásokkal is díszítettek. Anyaguk eperfa volt. Az űrtartalom ez esetben azért volt így maximálva, mert a posta eddig a súlyhatárig vállalta a szállítást. A szüretelő lajt (5-6 hl között) mindig hosszúkásabb, erősebb dongájú volt, mint a hasonló nagyságú boroshordó, térfogata pedig olyan nagy volt, mint egy szüretelőkádé. A présházban maradó kád viszont két lajt tartalmát is befogadta, a nagyobb gazdáknak azonban akár 20 hektós kádjuk is volt.

A kocsmárosok és borkereskedők által használt 4-5 hl-es ún. transzport, azaz szállítóhordók anyaga többnyire vastag szelídgesztenye-, tölgy- vagy szederfa volt. Előbbit a zsidó Mayer faanyag-kereskedő hozatta Szlavóniából.

A hordó abroncsozása régen nem a kádár feladata volt. Ő a hordó két végén olyan ideiglenes, nyitott vasabronccsal fogta össze a dongákat, amelynek egyik végén egy csavarszár, a másik végén pedig csavaranya volt. Így összecsavarozva szállította a vevő a hordót vagy a kádat a kovácshoz, s az a maga kovácsolta vasabroncsokat verte rá. Az ideiglenes abroncsok aztán visszakerültek a kádárhoz. Később az ipar már nagyban gyártotta a különböző vastagságú és szélességű abroncsvasakat, amelyeket a kádár a vasüzletben megvásárolhatott. így az abroncsokkal is már ő maga láthatta el gyártmányait.

Minden hordót egy – az ipartestület által megbízott – kádár hitelesített, tüzes vasszámokkal beégetve az üres- és a vízzel töltött hordó súlyát, a készítés évszámát és a hitelesítő sorszámát. Ezeket az adatokat a vámnál is hitelesnek fogadták el. Schwartz (2002).

Szerző: Viszló Levente

---

Irodalom:

-Schwartz A. (2002): A móri németség története és élete. Schwartz Alajos. Mór.