1994 tavaszán a gesztesi képviselő-testület nagy igyekezettel készült német nemzetiségű őseink betelepülésének 250. évfordulójára. Szerveztük a programokat, kerestük az eszközöket, amivel az ünnep színvonalát emelhetnénk, és emlékezetessé tehetnénk a falu lakói számára. Ekkor keresett fel engem, mint polgármestert egy úr, Rabazzi Stepancsics Gusztáv a hivatalban. Elmondta, hogy rövid időn belül megjelenhet egy rövid kiadvány Várgesztesről egy sorozat keretében. A megjelentetéshez a falu anyagi hozzájárulására is szükség lenne. A kiadvány éppen kapóra jött számunkra, és „Várgesztes. Vár és falu" címmel, mely el is készült az évfordulóra. A beszélgetés során megemlítettem, hogy jó lenne egy összefoglaló könyv, amely tartalmazná azt az örökséget, amit őseinktől kaptunk: a történetünket, hagyományainkat, német nyelvjárásunkat, mindazt, amitől mi, gesztesiek, gesztesiek vagyunk. Néhány mondat után már eldöntöttük, hogy ez a könyv elkészül.

A munka kezdetén úgy tűnt, nagyon kevés anyag maradt fenn. Aztán egyre bizakodóbbak lettünk. A nyelvjárásunkról hozzáértőbb nem írhatott tanulmányt Hutterer professzornál. Weisz János lelkésznek 1969-ben a faluról, a templomról írt kézirata felbecsülhetetlen érték a falu számára. Egy fejezete teljes egészében szerepel könyvünkben, ill. más részeit felhasználtuk további fejezetek forrásaként. A történeti anyagokat kiegészítettem, olyan adatokkal, imádságokkal, himnuszokkal, énekekkel, melyek ismeretére egy gesztesinek szüksége lehet, de együtt nem találhatóak meg. Van fejezet, amely az emberi élet múlandósága miatt örökre elveszett volna a falu számára, ha nincs ez a könyv. Vannak adatok, amelyeket a szerző az anyaggyűjtés során talált meg és talán soha nem kerül elő, ha egy ilyen célirányos kutatás nem folyik. Mondhatjuk, szerencsénk volt, hogy ilyen neves szerzők munkái is lehetnek a könyvben. Az írásokból kitűnik, hogy mélyebb, emberi oka van annak, hogy a szerzők velünk, a mi ügyünkkel foglalkoztak, kötődnek hozzánk: ez barátság, szeretet, együttérzés, rokonsági kötelék. Előfordul, hogy azonos eseményre az egyik ember egy kicsit másképpen emlékezik, mint a másik, ami természetes. Minden egyes ember (adatközlő) úgy meséli el a történetet, ahogyan ő maga élte meg. Egy barátommal megpróbáltuk összegezni, hogy a falu épületei közül menynyi épült a II. világháború előtt, és mennyi utána. Kiderült, hogy a templomon és az akkor még romos váron kívül alig tíz ház, ami régről megmaradt. Ez nincs öt százaléka a jelenlegi épületeknek, és azt jelenti, hogy a háború utáni két generáció építette fel a mostani falut. Az ő életük munkájának eredménye, hogy most ilyen szép. Az új házak már jobb anyagból épültek, és remélhetőleg több generációt szolgálnak ki a jövőben. Ennek az lehet a következménye, hogy gyermekeink és unokáink életük nagy részét már nem a házépítésnek kell szentelniük, ennyivel könnyebb lehet az életük. Ha a falu a háború után épült fel szinte teljesen, akkor kérdezhetjük, milyen örökséget kaptunk? Erre a kérdésre talán választ ad ez a könyv. E nélkül az örökség nélkül Gesztes nem lenne közösség, nem lenne több egy pusztánál. Ápolnunk kell ezt az örökséget, hogy utódainknak továbbadhassuk. A könyvből kiderül, hogy nem itt dőlnek el a háborúk, sem a világ sorsa. Itt csak elszenvedjük a döntések következményeit. Az 1950-es évekig Gesztesen az emberek egymással gyakorlatilag csak „svábul" (a helyi német nyelvjárást) beszéltek, kiegészítve az élet hozta magyar szavakkal. Egy pillanatra álljunk meg és képzeljük el magunkban ezt a világot, ami nem olyan régen volt. Az 1960-as évek elején történt: egy 4-5 éves gesztesi fiúcska kórházba került, az orvos és az ápolók nem értették, mi fáj neki, mit kér, mert csak svábul beszélt. Volt fiatal, aki középiskolába került - ott magyar nyelvű volt az oktatás - és alig értette ,mit tanul. Megtanulta a leckét, mint egy verset, felmondta, de csak nagy általánosságban volt fogalma a tanultakról.

Az 1950-es években született gyerekek otthon svábul beszéltek, de a környezetben egyre többen beszéltek magyarul. A rádió magyarul mondta a híreket, az iskolában magyarul beszéltünk, tanultunk. Egyre gyakrabban jöttek a faluba magyar anyanyelvű családok, sofőrök, favágók, akikkel magyarul beszéltünk. A szülők a környező városokba találtak munkát, ott szintén magyarul beszéltek. így az 1960-as évek végére a gyerekeknél a magyar nyelv használata már túlsúlyba került. Hozzájárult a gyors váltáshoz a II. világháború utáni hivatalos németellenes hangulatkeltés is. Tatabányán, az utcán féltek svábul hangosan beszélgetni, mert könnyen a „büdös sváb" jelzővel illették őket. A magyar nyelv használatára azonban nem politikai döntés, hanem a megváltozott életkörülmények, életvitel vitte rá a gesztesieket. Az átállásnak vannak azonban - sok egyéb dolog mellett - a családokon belüli intimebb következményei is. A gyerekeket kicsi korukban svábul dédelgették, szeretgették, altatgatták versikékkel, mondókákkal. Mikor ők felnőttek, ők már nem beszéltek svábul, érteni ugyan értették. A megszületett kisbabájuknak már magyar nyelven dúdolgattak, énekeltek, magyarul becézgették. A nyelvismeretük ilyen téren azonban nem volt, nem lehetett eléggé széles. Több generációnak kell eltelnie ahhoz, hogy ez kialakuljon egy családban. Tudjuk, ennek így kell történnie, mégis szomorúak vagyunk, hogy valami elveszett, valami szép dolog, a nyelvünk, amelyen édesanyánk tanítgatott, édesapánk megmutatta a világot, nagymamánk vígasztalt, nagypapánk mesélt a régi időkről. Remélem, egy kis segítséget ad ez a könyv ahhoz, hogy valamit mégis megőrizzünk belőle. Amikor olvasgatjuk, gondoljunk erre is, mert „nem csak kenyéren és vízen él az ember..."

Erősítsen minden gesztesit, hogy tanuljon meg valamilyen szinten németül - nemcsak azért, mert az segít könnyebben boldogulni a mindennapokban - hanem azért is, mert ezzel tartozunk az elődeinknek, a közösségnek, önmagunknak.

Köszönöm mindenekelőtt Rabazzi Stepancsics Gusztáv szerzői és szerkesztői munkáját. Jórészt neki köszönhető, hogy a könyv megjelenhetett. Köszönöm a szerzők és a fordítók: Hutterené Pogány Irene, Hartdégen Bernadett és ifj. Hartdégen Sándor munkáját, valamint Pillmann Angéla és Wohl Károlyné Erika segítségét a technikai előkészítésben.

A könyv anyagának döntő része 2002-re készült el. Végleges formába önteni 2008 végére sikerült. A gesztesieknek szántuk, hogy ismerjék a közösség múltját, el tudják helyezni magukat a környezetükben. Tudják, honnan indultak az elődeik és el tudják dönteni, merre haladjanak. Ezen ismereteik alapján dönthessenek a falu, a közösség jövőjét érintő dolgokban. Vegyék kezükbe a sorsuk irányítását maguk, és ne másoktól hagyják azt meghatározni.

Jó szívvel ajánlom a könyvet Gesztes minden barátjának.

 

Várgesztes / Gestitz, 2008. december 24.

Hartdégen Sándor

 

A könyv erről az internetes oldalról letölthető: http://www.gesztes.hu/2012/02/vargesztes-gestitz.html

Elérhetőségek:

Várgesztes Község Önkormányzata
2824 Várgesztes, Arany János u. 47.
Tel.: 34/593-030
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
web: www.vargesztes.hu