(Bicske, 1894. január 18. – 1973. augusztus 31.)

kántortanító, múzeumalapító

1913-ban a Pápai Állami Tanítóképző Intézetben szerzett kántortanítói oklevelet. Pályáját még ez évben Abán kezdte el, majd 1914-ben Tinnyére került. Katonaidejének letöltése után, 1918-ban visszament Tinnyére tanítani, majd 1919-ben a Csákvári Református Egyházközösség által kiírt pályázat útján foglalhatta el a község kántortanítói állását. Csákvárra kerülése után jelentős kulturális tevékenységbe kezdett, zenekarokat és színjátszó csoportokat is alapított. Nyugdíjba vonulása után figyelme a község történetének kutatására, a még meglévő kulturális emlékek, néprajzi és újkori történeti tárgyak gyűjtésére irányult. Gyűjteményeinek hosszú, kitartó küzdelem után szerzett bemutatóhelyet a mai községi könyvtár helyén. Innen kerültek tárgyai később méltó helyükre, abba az épületbe, amely 1964-ben Vértes Múzeum néven került bejegyzésre. Tevékenységét ezután is szenvedélyesen folytatta, haláláig gyűjtötte az anyagot az általa alapított múzeum számára. Örökségét ma a Vértes Múzeum Baráti Kör ápolja.

Szerző: Schüller-Szöllősi Eszter & Viszló Levente