(Felsőgalla, 1914. november 2. – Budapest, 1972. július 13.)

kétszeres Kossuth-díjas (1950, 1953) költő, író, pedagógus

Kónya Lajos költő, író, képzőművész a 20. század közepén élt emberek tipikus pályáját futotta be. Élete során mindig a bányásztársadalom közelében volt, számos alkotása szól ezekről az emberekről. Szegény sorsú családban született a ma Tatabányához tartozó kis bányásztelepülésen, Felsőgallán. Már gyermekkorában kiderült tehetsége, hogy jól bánik az ecsettel, a ceruzával, valamint hogy nagyszerűen ír. A második világháborúban egész későbbi életét meghatározó keserű élményeket szerzett az orosz fronton, hiszen megjárta a Don-kanyart, és azon kevesek közé tartozott, akik élve visszatértek a távolból. Az ott átéltek hatására vált hithű kommunistává. A háború után tanítóskodott, közben verseket szerzett, és rövid időn belül (1950-ben és 1953-ban) két Kossuth-díjat is kapott. Ezután Budapestre került, ahol az írószövetség főtitkárává választották. 1953 és 1956 között visszakerült Tatabányára, ahol országgyűlési képviselőként tevékenykedett. Ebben az időszakban leginkább politikai töltetű versei jelentek meg, semmivel nem jobbak vagy rosszabbak a más, nevesebb költők által a párt és a vezetés magasztalására írott versektől. De csalódott a rendszerben, erősen a személyi kultusz ellen fordult. A forradalom után szilenciumra ítélték, teljesen visszavonult a politikától, két éven át munkahelye sem volt. 1959-től Oroszlányban gimnáziumi könyvtárosként dolgozott, közben fafaragással, versek írásával foglalkozott. Versei ekkor már nem jelentek meg, de 1971-ben, majd nem sokkal halála előtt, 1972-ben két kiállítása is nyílt fafaragásaiból. Mind a korai, mind az 1956 utáni alkotásaiban gyakran megjelentek a bányászok lakta vidékek történései, lakói. Könyveit, versesköteteit saját rajzaival, metszeteivel illusztrálta (http://banyaszmult.uw.hu/KG1KL.htm).

Szerző: Schüller-Szöllősi Eszter & Viszló Levente