(Pápa, 1682. június 12. – Pozsony, 1748. május 10.)

országbíró, Komárom vármegye újjáépítője

Esterházy József 1682. június 12-én született Pápán. Szülei egyházi pályára szánták, s már 1689-ben egyházi ruhát öltött. A jezsuitáknál végzett soproni és győri tanulmányai után a rend nagyszombati egyetemén folytatott bölcsészeti tanulmányokat. 1693-ban rátóti prépost (az 1255-ben alapított premontrei prépostság vezetőjének címét és javadalmait 1674 óta az Esterházyak adományozták), 1697-ben vaskai apát lett. 1700-ban Rómába utazott, ahol a Collegium Germanicum-Hungaricum hallgatója volt, de alig öt hónap után hazatért, „az éghajlatot gyenge egészsége nem tűrhetvén” (Esterházy 1901) (E családi legenda helyett azonban más indokai is lehettek, tekintve, hogy a „gyenge egészségű” Esterházy József egész életében katonáskodott, s még hatvanadik évéhez közeledve is seregrészt vezetett az osztrák örökösödési háborúban a sziléziai hadszíntéren.) 1701-től Bécsben élt, ahol matematikával, hadászattal és építészettel foglalkozott. 1705-ben lemondott az egyházi pályáról, katona lett, s Pállf y János seregéhez csatlakozva részt vett a Rákóczi-ellenes küzdelmekben (Esterházy 1901). Emiatt megromlott a viszonya testvérével, Esterházy Antal kuruc generálissal. Esterházy József 1716-tól újra aktív szolgálatba állt, a pozsareváci békekötésig részt vett a török elleni háborúban. 1716. augusztus 5-én elismerésre méltó bátorsággal küzdött a péterváradi ütközetben, szeptemberben és októberben pedig a temesvári ostromnál harcolt. A törökökkel való békekötés után az itáliai hadjáratban vett részt, ahol a szicíliai Lede ostrománál ágyúgolyótól megsebesült. 1721-ben tábornok (General-Feld-Wachtmeister), 1733-ban altábornagy lett. Az 1737–1739-es török hadjárat során Boszniáig nyomult, 1739-ben lovassági tábornokká nevezték ki. 1741-ben tábornagy (marsall) lett, 1744–1745-ben részt vett a sziléziai hadjáratban (Fatuska 2008). Katonai pályájához hasonlóan emelkedett egyre jelentősebb közjogi méltóságokra: 1711-ben Komárom vármegye főispánjává nevezték ki (beiktatásra azonban csak 1713-ban kerülhetett sor), 1723-ban főudvarmester, 1724-ben a Hétszemélyes Tábla elnöke, 1725-ben a helytartótanács tanácsosa, 1733-ban horvát-szlavón-dalmát bán, 1741-ben országbíró lett (Esterházy 1901). 1710 novemberében vette feleségül gróf Eck Mária-Franciskát (1681–1739), akitől József fia született (három csecsemőkorban elhunyt gyermek mellett). 1731. február 10-én végrendeletet tett, a hitbizományból majorátust létesítve egyetlen fia, illetve öccsének elsőszülött fiú utódja javára. 1740. november 21-én újra megnősült, második nejétől, gróf Sauer Antóniától azonban nem maradt utóda. Életének utolsó éveit Pozsonyban töltötte, ahol 1748. május 10-én „vízibetegségben” halt meg (Esterházy 1901).

Szerző: Viszló Levente


Irodalom:

- Eszterházy J. (1901) Az Eszterházy család és oldalágainak leírása. Atheneum R. Társulat, Budapest.
- Fatuska J. (2008) Gesztes a 18. szd. és 19. században. In: HARTDÉGEN S. & RABAZZI STEPANCSICS G. (szerk.): Várgesztes - Gestitz. Német Kissebbségi Önkormányzat, Várgesztes: 58-183.