A Vértesben játszódó történetek közül kétségtelenül a legismertebb a magyar irodalom egyik gyöngyszeme, Vörösmarty Mihály Szép Ilonka című költeménye, amely 1834-ben jelent meg az Aurora című irodalmi folyóiratban. Gyulai Pál így írt róla: „Vörösmarty Szép Ilonkája valódi remekmű. Peterdy Ilonka, akit e gyönyörű költeményében megénekel a nagy költő, költői dicsőségének egyik sugara, a legbájosabb női eszménykép, amelyről valaha álmodozott.”
(részletek)
I.
A’ vadász ül hosszu méla lesben,
Vár felajzott nyílra gyors vadat,
’S mind fölebb és mindig fényesebben
A’ serény nap dél felé mutat.
Hasztalan vár; Vértes’ belsejében
Nyugszik a’ vad hűs forrás’ tövében.
A’ vadász még lesben ül sokáig;
Alkonyattól vár szerencsejelt:
Vár feszülten a’ nap’ áldoztáig
’S ím a’ várt szerencse megjelent:
Ah de nem vad, könnyü kis pillangó
S szép sugár lány röpteként csapongó
[…]
„Megvagy!” így szól a’ leány örömmel,
Elfogván a’ szállongó lepét;
„Megvagy!” így szól a’ vadász, gyönyörrel
A’ leányra nyujtva jobb kezét;
’S rezzent kézből kis pillangó elszáll.
A’ leány rab szép szem’ súgaránál.
II.
Áll-e még az ősz Peterdi’ háza?
Él-e még a’ régi harcz’ fia?
Áll a’ ház még, bár fogy gazdasága
’S telt pohárnál űl az ősz maga.
A’ sugár lány körben, és a’ vendég’
Lángszemében csábitó varázs ég.
[…]
„Téged is, te erdők’ szép virága,
Üdvözölve tisztel e’ pohár!
Hozzon isten egykor fel Budába
Ősz apáddal, a’ vadász elvár;
Fenn lakozva a’ magas Budában
Leltek engem Mátyás’ udvarában.”
Szól ’s bucsúzik a’ vadász, rivalva
Inti őt a’ kürthang, menni kell.
Semmi szóra, semmi biztatásra
Nem maradhat vendéglőivel.
„Emlekezzél vissza térni hozzánk,
Jó vadász, ha meg nem látogatnánk.”
Mond serényen szép Ilonka, állván
A’ kis csarnok’ végső lépcsején,
’S homlokát az ifju megcsókolván
Útnak indúl a’ hold’ éjjelén,
’S csendes a’ ház, ah de nincs nyugalma:
Fölveré azt szerelem’ hatalma.
Föl Peterdi ’s bájos unokája
Látogatni mentenek Budát;
Minden lépten nő az agg’ csodája,
Mert sok újat meglepetve lát.
A’ leányka titkon édes óra’
Jövetén vár szép találkozóra.
’S van tolongás ’s új öröm Budában,
Győzelemből várják a’ királyt,
Ki a’ holdat vívó haragában
Vérboszút a’ rosz szomszédon állt.
Vágyva néz sok hű szem ellenébe;
Nem vidúl még szép Ilonka’ képe.
[…]
’S felrobognak hadvész ülte képpel
Újlaki ’s a’ megbékűlt Garák,
’S a’ király jő, fölség’ érzetével
Környékezvén őt a’ hős apák.
Ősz Peterdi ösmer vendégére,
A’ király az: „Áldás életére!”
„Fény nevére, áldás életére!
Fenn kiáltja minden hű ajak;
Százszorozva vissza zeng nevére
A’ hegy és völgy és a’ zárt falak.
Haloványan hófehér szobornál
Szép Ilonka némán és merőn áll.
„A’ vadászhoz Mátyás’ udvarában
Szép leánykám elmenjünk-e hát?
Jobb nekünk a’ Vértes’ vadonában,
Kis tanyánk ott nyúgodalmat ád.”
Szol az ősz jól sejtő fájdalommal,
’S a’ bús pár megy gondsujtotta nyommal.
És ha láttál szépen nőtt virágot
Elhajolni belső baj miatt,
Úgy hajolt el, félvén a’ világot,
Szép Ilonka titkos bú alatt.
Társasága lángzó érzemények,
Kínos emlék, és kihalt remények.
A’ rövid, de gyötrő élet elfolyt;
Szép Ilonka hervadt sír felé,
Hervadása líliomhullás volt,
Ártatlanság’ képe, ’s bánaté. –
A’ király jön ’s áll a’ puszta házban,
Ők nyugosznak örökös hazában.
Az illusztrációk Orlai Petrics Soma festményeit ábrázolják
A költeményt már számosan elemezték, és bár többen magyar és világirodalmi előképekből eredeztetik, Darvas János (1913) szerint „a virágként elhervadó leány költői képe olyan általános, annyira elterjedt a költői nyelvben, hogy kölcsönzéséről nem is igen lehet szólni”.
Vajon van-e, lehet-e történeti alapja a költeménynek? Járt-e Mátyás király a Vértesben, vadászott-e azon a tájon, amelyet Vörösmarty csak néhány, de annál megragadóbb képben villant fel? A kérdésre igen a válasz, hiszen történeti tény, hogy Mátyás újíttatta fel és bővíttette ki a tatai várat, ahonnan a környező hegységekbe vadászatokra indult.
Ugyancsak fontos kérdés: élő személy volt-e Szép Ilonka? „A feljegyzések említést tesznek mezőpeterdi Peterdy Domonkosról, aki 1300 körül élt. Egy 1382-ből származó, írott forrás szerint Peterdy András fegyvernekpeturdi (Bihar megye) birtokának bejárását kérte a királytól. A család később Bicske környékén szerzett birtokokat. Sajnos Peterdy Ilonkát eddig hiteles történelmi okmány lapjain fölfedezni nem sikerült, az azonban sokat nyom a latban, hogy a család századokon át, apáról-fiúra kegyelettel őrizte emlékét” – írta S. Szabó József 1900-ban, és ismerteti a költemény keletkezésének valószínű történetét. A Peterdy család tagjai úgy mesélték, hogy Vörösmarty Fóton, Fáy András szőlőjében találkozott Peterdy Gáborral, aki egy szüret utáni estén, borozgatás közben elevenítette fel a családban szájhagyományként fennmaradt idillikus történetet Peterdy Ilonka tragikus szerelméről. Vörösmartyt különösen érzékenyen érintette az elbeszélés, mivel Perczel Etelkával való szakítása miatt akkoriban maga is szerelmi csalódást élt át. A kortárs Gyulai Pál szerint Vörösmarty lelkében először a versnek ez a két sora zsongott:
„Hervadása líliomhullás volt,
Ártatlanság’ képe, ’s bánaté.”
Vörösmarty verse nem csábítási történet. Ilonka „hervadásában nem az elcsábított leány kétségbeesése játszik szerepet, hanem szerelme hiábavalóságának halálos tudata: az az élmény, amely Perczel Etelkával kapcsolatban egy évtizeden át dúlta fel Vörösmarty életét” – mutat rá Sándor István (1937).
A Peterdy család olyan örömmel fogadta a költő ihletett megfogalmazásában életre kelt, idealizált nőalakot, hogy Orlai Petrics Soma (Mezőberény, 1822 – Budapest, 1880) festőművésztől festménysorozatot rendeltek a téma feldolgozására az 1850-es években. A nyolc festményből álló sorozat ma is a család féltve őrzött kincse. Ezekkel a képekkel illusztrálták a költeményt is. Valószínűleg nem véletlen, hogy a család Orlait kérte fel a képek elkészítésére. Orlai ifjúkora óta rajongva tisztelte Vörösmartyt, aki ihletője volt művészetének. Több művét megfestette, de munkáival szinte nem is a költő szavait illusztrálja, hanem sajátos képi nyelvezettel újjáteremti azokat. Szép Ilonka fájdalmas-romantikus történetének érzelemvilága is közel állhatott hozzá. A képsorozat az élete delén járó festő lírai önvallomása, és a magyar biedermeier festészet főműve – állapítja meg Keserű Katalin (1984) Orlai Petrics Soma munkásságát elemző munkájában. Szép Ilonka alakja feltűnik Stróbl Alajosnak a Budavári Palotában látható Mátyás-kútján is, amelyen – nyilvánvalóan a költemény hatására – nem a hős hadvezért vagy a méltóságteljes, bölcs királyt, hanem a Vértesben vadászó Mátyás alakját ábrázolja a művész. A mozgalmas kompozíción az elejtett vad, a feladatukat teljesítő vadászok, az éberen figyelő, szimatoló kutyák körében az egyik mellékalak a híres itáliai költő, a karján vadászsólyommal ábrázolt Galeotto Marzio. Vele azonos hangsúllyal, a kompozíció másik oldalán jelenik meg a Vörösmarty által megénekelt vadászkaland kedves, fiatal hősnője. Az alkotást először az Esterházyak tatai kastélyába szánták. A mű jelentősége azonban méltóbb környezetet igényelt, így – a ma a kulturális világörökség részét képező Budai Várnegyed egyik legszebb részleteként – a Zsigmond-kápolna hátsó falán került felállításra 1904-ben. Ezek a feldolgozások is elősegítették, hogy Szép Ilonka szinte meghatározó nőalakjává vált a korszaknak, és örök életű eszményévé a szűzi tisztaságnak. Bár jelenleg úgy tűnik, hogy Szép Ilonka tartózkodó, szűzies szerelme egyre távolabbra kerül a mindennapok prózaibb gyakorlatától, mégis igaz Antalfi Mihály (1899) versben megfogalmazott véleménye:
„A Szép Ilonka liliomhullása
Mily édes, bűvös, csendes, szép halál...
S te hűség szűzi áldozatja mégis
Örökre élsz, mint tiszta ideál.”
Szerző: Béni Kornél
Irodalom
-Antalfi M. (1899): Vörömarty. Magyar Szemle 11():
-Darvas J. (1913): A Szép Ilonka keletkezése. Egyetemes Philologiai Közlöny 37(4): 290-292
-Keserű K. (1984): Orlai Pterics Soma (1822-1880). Képzőművészeti Kiadó, Budapest.
-Sándor I. (1937): A "Szép Ilonka" tárgytörténete. Egyetemes Philologiai Közlöny 61(4-9): 229-241
-Vörösmarty M. (1834): Szép Ilonka. Aurora 13: 179-185