Ez a verses alkotás témaválasztásában akár Vörösmarty Szép Ilonkájának korai – bár vidámabb témájú – előfutára is lehetne.
Czuczor Gergely (Andód, 1800. december 17. - Pest,, 1866. szeptember 9.) magyar bencés szerzetes, költő, nyelvtudós, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Eredeti neve Czuczor István, rendi neve lett a Gergely . Írói álneve Ete. Jedlik Ányos természettudós, feltaláló unokatestvére. Költőként a népdal formakészletének egyik legfontosabb elterjesztőjeként, hazafias versek szerzőjeként ismert. Czuczor Gergely sok verse vált népdallá (Móser Zoltán művelődéstörténész kutatása alapján 84 ilyen verse van, háromszor annyi, mint Petőfi Sándornak).
1831. március 17-én a frissen megalakult Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd 1836. szeptember 10-én akadémiai rendes tag lett a nyelvtudományi osztályban. Ugyanazon év november 12-én a Kisfaludy Társaság is tagjává választotta. Magas színvonalra fejlesztette a nemzeti eposz és a ballada műfajokat. Nyelvészként fő műve a hatkötetes A magyar nyelv szótára (1862-1874), amelyet csak „a Czuczor–Fogarasi” néven emlegetnek, és amelyet Czuczor halála után szerzőtársa, Fogarasi János fejezett be. Az 1848-as forradalomban való részvételéért, illetve a forradalomra felhívó Riadó című verséért két évet kellett várfogságban töltenie. Kolerajárvány áldozata lett, mint három és fél évtizeddel korábban Kazinczy Ferenc.
Az 1829-ben – tehát-öt évvel korábban, mint a Szép Ilonka – megjelent költemény főszereplői Kende és Talabor, a két barát, akik a Vértesben vadásznak. A költemény bevezető része mintha csak Vörösmarty Szép Ilonkájának sorait idézné, s a két műben több párhuzam és észlelhető. Vörösmarty ismerte Czuczor Gergelyt, sőt elődjének vallotta, s barátságba is kerültek. 1830-ban, amikor Kisfaludy Károly meghalt, Czuczor – Vörösmarty mellett – már az új hangon megszólaló magyar költészet legnevesebb alakja volt.
„Vértes’ völgyeiben czirká’gata Kende napestig
A’ vadlakta sürük’ közepén, de nem ejthete zsákmányt
Fürge, ’s ügyes máskor sereget halmozni vadakból;
Ügytelen ő mostan, ’s szomorún ott fekszik az ernyős
Cser’ töviben, vadüző dárdája leütve fejénél,
Tőrei bomlottan heverésznek szerte az ingó
Szálu füben, karjára füzött gyors sólyma is orrát
Szárnya alá rejtvén bokor ágon vesztegen üldel.”
Az erdőben találkozó barátok licitálva hívják, küldik egymást vadűzésre és lesvadászatra, mígnem kiderül, hogy mindegyikük sokkal érdekesebb vadra les a maga módján. Kende solymászat közben találkozott az erdőben egy karcsú, nyúlánk lánnyal, aki sólymát is virágkoszorúval ékesítette:
„Félve körül nézé a’ völgyet, minta veszélytől
Tartana, ’s lassudadon lépdelve közelgete nyugvó
Sólymomhoz, karjára vevé, ’s czirogatta szelíden,
A’ pázsitra leült azután ’s kínálta patakból.
Mint dobogott mellem, mikor őt koszorúba virágot
Látnám szedni ’s vadász madaramnak fűzni nyakára.”
Talabort pedig vadászata közben követte folyton egy hasonlóan gyönyörű teremtés, aki kacéran szökellve, el-eltűnve tette igazán izgalmassá a vadászatot:
„Játszadozik csaholó ebeimmel, hogyha feléje
Vizslatnak; minap is, hogy két őzborjat üzék fel
Bokros alomjokból, ebeim körülötte hizelgtek,”
Az ifjak a tapasztalataik alapján igencsak eltérő tulajdonságú csodás teremtményt külseje után próbálják azonosítani:
„Mint ég’ kéke lebeg, lebegett kék köntöse térdig,
Leple reczés, havazó teljes lábszára födetlen,
Csiklandós talpát kötözé puha bőrbe galanddal.”
Tekintettel arra, hogy a szóbeli leírás szinte mindenben egyezik a mindkettőjük által látott gyönyörű lányéval, a két barát között felüti fejét a féltékenység zöldszemű szörnyetege:
„Untig igaz: Talabor te gyanúsnak látszol elöttem;
Hajnal előtt, e’ völgyben imitt, hol járni szokásod
Nem vala, mit keresél? íved megeresztve lelógott
Oldaladon, se’ vadászdárdát markodba szorulni
Nem láttam, sem ebet fürkészni csaholva körűled.”
[…]
„Álnok Kende, minap te lopád el fecske kopómat
’S küldni ajándékúl akarád a’ karcsu leánynak.
Nem tudom, azt véled? haza jött még az nap, irás volt
Kis szerelem valló leveled feltüzve, nyakörvén.”
A féltékenység utóbb már vetélkedésbe megy át, hogy kit kedvel, szeret jobban a lány, hiszen egyikőjük tölgylombokból rakott éji tanyácskáját, erdei búvóhelyét frissíti rendszeresen friss lombokkal, másikuk pedig saját készítésű „hárs szíjra akasztott vájt kéreg” poharat, kis ivóserleget kapott ajándékba.
A vetélkedésnek végül az egész költemény üzenete, summázata a vége:
„Légyen akár tündér, vagy légyen játszi leányka,
A’ ki csal igy bennünk; még is, vaj! kellemes érzés”
A vers végén a költő méltó befejezésként nem engedheti, hogy a Vértes vadonában az ifjú barátok ellenségekké váljanak. A költészetben ritka megoldást választott a szép befejezéshez:
„’S lassu zörej támadt a’ tölgyfa harasztban utánok,
Dárdájához amaz, de emez kap ivéhez azonnal,
’S a’ képzelt vad után merevén bámulva megállnak;
Mert két lyányka szalad lejtő lebegéssel előlök,
Testvérek, köntösre ’s nyulánk termetre hasonlók.
Kis nefelejtsekből koszorúkat fontak az ifjak’
Fekve után álló tölgynek derekára, ’s reá volt
Kendével Delilán, ’s Talaborral metszve Jolánka.”
Szerző: Béni Kornél
Irodalom
Czuczor [G]. (1829): A’ vértesi vadász ifjak. Aurora 8: 174–181.