ma Szent Ferenc kápolna Csáváron
A vértesi erdők mélyén váratlan helyszíneken bukkanhatunk régi, többnyire német nyelvű, elmosódott gót betűs feliratú, sokak által ismeretlen eredetű emlékművekre, amelyek többnyire a Vértesi Natúrpark turistatérképein is fel vannak tüntetve, és mára már leginkább az erdők mélyét járók tájékozódási pontjaiként szolgálnak. Ismerkedjünk meg e rejtélyes, nagyrészt elfeledett eredetű kövek, emlékek egykori történetével.
A Szent Ferenc-kápolna a csákvári kastélyparkban egy vadászati emlékhely, melyet a helybeliek csak Vadászkápolnaként emlegetnek, valaha Szent Eustatius-kápolna volt. Az eredetileg (1797) Török toronynak épített kerti építmény pontos átépítési dátuma nem ismert, de a 19. század végétől fennmaradt emlékek már kápolnaként ábrázolják. A helyi történetek szerint ősszel, a szarvasvadászat megkezdésekor is tartottak itt vadászmisét. Az épület a szocializmus éveiben teljesen lepusztult, majd jelentős összefogással – a Hild Alapítvány támogatásával – a Pro Vértes Közalapítvány újította fel. Az oltárképet, mely „csákvári Szent Ferencet” ábrázolja Lelkes István festőművész készítette. A kápolna azóta ökomenikus kápolnaként házasságkötések, keresztelők, vidám családi események színhelye.
Szent Eustatius – vértanú. A legenda szerint Traianus császár Placidus nevű hadvezére volt. Egy vadászat alkalmával Placidusnak megjelent egy szarvas, melynek agancsai között a megfeszített, fénykoszorús Krisztus volt látható. Placidus ekkor megtért és családjával együtt megkeresztelkedett. Hite miatt száműzték, majd visszatérve háborút vezetett a barbárok ellen. Hadrianus császár feleségével és fiaival együtt a vadállatok elé vettette, majd megolvadt ércben egy rézbikában megfőzték.
A 15–16. században különösen kedvelték, mint a tizennégy segítő szent egyikét. Önálló ábrázolásain korabeli polgári ruhában vagy harcosként, gyakran lóháton vagy vadászat közben látható, amint egy agancsai közt feszületet tartó szarvasbika előtt térdel. A bizánci művekben fegyveres harcosként ábrázolták. Magyarországon a herendi és a csákvári erdei kápolna patrónusa. Ünnepe ma november 3., az 1930-as években a még élő népszokásokban Eustatius napja (január 20.) a vadászok számára dologtiltó nap volt.
Várgesztes határában, a turistatérképeken ma is Vadászdombok elnevezéssel feltüntetett Várgesztes 15/B jelű erdőrészletben állt egykor az ún. Vadászdombi emlékmű. A megrongálódott emlékművet a Vértesi Erdőgazdaság restauráltatta, majd Várgesztes főterén, a polgármesteri hivatal előtt állították fel. Az emlékműre vésett német nyelvű, gót betűs, vallási tartalmú szöveg egy 1838. szeptember 26-án bekövetkezett baleset utáni megrendült lelkiállapotot tükröz. A hagyomány szerint az egyik vadász fegyvere váratlanul elsült és saját gazdáját sebezte halálra. A szöveg alatt lévő betűk valószínűleg monogramok. Mivel az utolsó betű kilenc esetben E, két esetben pedig K, és az emlékmű az Esterházy-uradalom területén állt, feltételezhető, hogy egy Esterházy családi vadászaton, két vendég jelenlétében történt vadászbaleset emlékművével állunk szemben.
A gánti erdő mélyén, az Antal-árok és a Juh-völgy közötti keskeny hegygerincen áll a Redl-emlék. A magányos, 180 cm magas, tardosi vörös mészkőből készült gúla alakú obeliszken a következő felirat olvasható: 1845. szeptember 30. Karl Redl, Rud. Gf. Lamberg. A hagyomány szerint az obeliszket az orvvadászok által agyonlőtt erdész-vadász emlékére állította az akkori területtulajdonos, Lamberg Rudolf gróf (1802–1880). A haláleset körülményeiről nem tudunk semmit, az viszont történelmi tény, hogy az 1849-ben kivégzett csákberényi mártír papok feljelentői között találjuk Redl Károly özvegyét és nővérét is. Az 1848 tavaszától kezdődő, az uradalom vadászai és Csákberény lakói közötti összecsapásokról, majd a megtorló eseményekről részletesen olvashatunk könyvünk ez időszakról szóló fejezetében.
A vértesi Pátrácos-tetőről a Csóka-hegy tetején álló hírközlési antennatornyok felé vezető aszfaltút mellett áll a Szécsen-vadászház, mely utolsó tulajdonosáról temerini gróf Szécsen Miklósról (1899–1945) kapta nevét. A ház előtt egy megközelítőleg kocka alakú, kb. 70 cm magas kőtömb áll, amely egy hűséges vadászkutya síremléke. Oldalán elmosódott, gót betűs, német nyelvű verses felírás, melynek magyar fordítása a következő:
SKÍZ 1870
„E kő alatt
Csupán egy egyszerű állat nyugszik,
Csak egy kiskutya volt ez
Hű barát háborúban és békében
Mindenkinek legyen ez tanulság
Az állat becsülete a hűség.”
A skíz a korabeli arisztokrata körökben igen népszerű tarokk-kártya bohócot ábrázoló legerősebb lapja – nyilván ez volt a kutya neve. A helyi vadőr elődeitől úgy hallotta, hogy egy vadászatra az egyik résztvevő késve érkezett. Kocsijáról leszállva rögtön rátámadt egy vadásztársai által korábban megsebzett, éppen arra menekülő vaddisznó. A vadász hűséges kutyája azonnal szembeszállt a vadkannal, ami ugyan az életébe került, de gazdáját megmentette.
A Vértes belsejében, még a turistautaktól is távol, a Gánt 22/C jelű erdőrészletben található a Marburg-kereszt. A homokkőből készült kereszt, melynek felirata annyira elmosódott, hogy a nevén kívül semmit sem tudtunk róla, egészen addig, míg a Vadász- és Verseny-Lap 1877. január 31-i számának az előző évek csákberényi vadászatairól szóló tudósításából ki nem derült a története (Hub 1877). A cikk írója Hub Rezső, a Lamberg-uradalom akkori fővadásza, aki az 1876. december 27-én történtekről így számolt be: "Szegény báró Marburg Frigyest ragadta el a kérlelhetetlen halál az élők sorából, bent az erdő mélyében, midőn egy vad sertés vérnyomán (melyet ő meglőtt) csapáztak (...) Egyszerre szegén báró azt kiáltja -aha - Nátzl-, az erdész erre visszanéz, és látja, hogy a báró arczon fekszik, (a hátullevők mondják, hogy minekelőtte a báró elesett, egy keveset tántorgott). Felemelték, de már meg volt halva szélhüdés következtében." Az azóta is álló keresztet hirtelen halálának helyszínén, ennek emlékére állították.
Szerző: Viszló Levente