Az 1800-as évek második felében a csákvári Esterházy-uradalom az ország egyik legkorszerűbben gazdálkodó, kiválóan gépesített gazdaságává vált, azonban nemcsak ezzel, hanem a mezőgazdasági szakismeretek oktatásában betöltött szerepével is beírta magát a gazdaságismereti oktatás magyarországi történetébe. Ekkor kezdte meg működését az Esterházy Miklós Móric által 1891-ben létesített magán földmíves iskola, amely a századforduló után az ország egyetlen magánfenntartású földműves iskolája volt.
A magyar – és ezzel együtt az európai – mezőgazdasági szakképzés a Tessedik Sámuel által 1779-ben Szarvason megalapított egyedülálló intézménnyel indult. A második ilyen iskola gróf Festetich György támogatásával 1798-tól 1848-ig, majd 1865-től 1874-ig „parasztiskola” néven működött a Georgikon keretében Keszthelyen. A harmadikat, a Csákvári Földmíves Iskolát (1891–1915) Paulini Béla ispán javaslatára gróf Esterházy Miklós Móric létesítette a 2000 holdas csákvári uradalom központjában, Gurdimajorban. A gróf a mezőgazdasági ismeretek elterjesztése érdekében már korábban, 1887-ben 1000 Ft-os ún. Esterházy-díjat alapított a mezei gazdák jutalmazására.
Magyarországon az 1890-es évektől a „földmívelésügyi miniszter” rendelettel szabályozta a téli gazdasági iskolák felállítását. Az első világháborút követően pedig már az egész kontinensen elterjedő rendszer alakult ki hazánkban is. A téli mezőgazdasági iskolák, a földműves iskolák, a magasabb mezőgazdasági iskolák, a mezőgazdasági vándoriskolák, valamint a speciális mezőgazdasági és háztartási iskolák alkották a képzés struktúráját.
Az iskola számára szükséges épületet már a megnyitást megelőző években a gróf saját birtokának központjában, a csákvári Gurdimajorban felépíttette. Az iskola egy 32 m szélességű, négyzet alaprajzú, zárt belső udvarú épület volt, az udvar közepén egy kúttal, körötte árkádos kerengővel. Az épületben – amelynek hasznos alapterülete meghaladta a 600 m2-t – voltak a tanárok és a diákok lakószobái, a tantermek, a szertár és a múzeum. Ez utóbbi volt az iskola igazi szenzációja, ahol csodálatos dolgokat lehetett látni. Volt ott mérethű modell formájában kis eke, borona, apró házak, istállók, gazdasági épületek, de még egy pici parasztszekér is, aprócska hordókkal. Üvegbúra alatt látható volt egy gondosan kimosott gyökerű búzaszál, amelynek szétterülő laza gyökérzete hosszabb volt, mint a szára. A szoba közepén pedig egy teljes szamárcsontváz állt (Horváth György visszaemlékezése).
A Csákvári Földmíves Iskola megnyitására 1891. október 22-én került sor. „Csákvár mezőváros közönsége oly ünnepélyességnek tanuja volt a héten és a múlt héten, melyhez hasonlóra még a legöregebbek sem emlékeznek, s amelyek oly mélyen vésődtek be még a gyermekek szívében is, hogy évtizedek múlva is örömmel fognak gyermekeiknek is róla mesélni. [...] Az iskolát a legfényesebb ünnepélyességek között 22-ikén délután gróf Bethlen András földmívelési miniszter nyitotta meg, úgy a megye, mint a szomszéd megyék intelligenciája jelenlétében”. Az ünnepélyen Esterházy Miklós Móric gróf kifejtette elveit, amelyek a földműves iskola megalapítására indították: „tekintettel arra, hogy hazánk földműves ország, így mindent meg kell tennünk hogy azt gyarapítsuk, tökéletesítsük”. Hogy a munkában edzett, megszokott fegyelemmel és a tisztaság érzetével, pontos hű, szorgalmas, „munkások és cselédek adassanak a vidéknek, […] elhatározta azt, hogy a csákvári gesztesi uradalomhoz tartozó csákvári gazdaságában földműves iskolát rendez be. Czélja tehát […] az összes mezőgazdasági munkákat kellően értő és ezeket végezni tudó egyéneket erre kiképezni, kik aztán mint mezőgazdasági vagy kerti munkások az ebbeli teendők elvégzésére […] bízvást alkalmazhatók legyenek, […] vagy az abban a már működő kisgazdák kellő tapasztalatot szerezvén saját birtokuknak okszerűbb és nagyobb haszonnal járó kezelésére képesíttessenek. A tanítás az elemi tárgyakon és a mezőgazdasági szakoknak népies modorban leendő tanításán kívül csupán a gyakorlatra vagyis a munkaközben történteknek megmagyarázására és ismétlésekre szorul. Van ezenkívül […] még egy fontos és nagy horderővel bíró föladata: és abban áll, »hogy megtartsa a munkás-növendékeket a népiesség keretében, a legkövetkezetesebben távoltartván mindent a mi a gatyás osztályból való kivetkőzést előmozdítaná« ,minek folytán követendő elvként mondja ki azt, hogy úgy a ruházat mint élelem tekintetében a magyar népnél fennálló jó szokásokat fogja az iskolában tanuló munkás-növendékek között érvényesíteni.”
Az iskolába való felvételt kérvényezni kellett, annak elbírálásáról az iskola igazgatóságának előterjesztése alapján a gróf döntött. A jelentkezőnek csatolnia kellett egészségügyi alkalmasságát, a szülői beleegyezést bizonyító dokumentumokat, valamint egy nyilatkozatot, hogy a teljes tanítási időt kitölti, ellenkező esetben az addigi iskoláztatásának költségeit visszatéríti. Az iskola két évfolyamának 15-15 tanulója részére lakást, fűtést, világítást, mosást, teljes ellátást, betegség esetén pedig gyógyszert és orvosi gyógykezelést is biztosított a gróf alapítványa. Azok, akik nem a tulajdonos költségére befogadott növendékek voltak, 148 Ft-ot voltak kötelesek fizetni évente. Amennyiben a tanítvány a leírtakon kívül cselédkönyvvel is rendelkezett, az igazgató tanító előterjesztésére, „kifejtett szorgalma és végzett munkája alapján” évi 40 Ft-ig terjedő munkabérben is részesülhetett.
Az 1890 áprilisában összeállított tananyagban az elemi tárgyakon túlmenően földművelés, földleirás, növények termelése és a rétek művelése, állatok tenyésztése, ápolása, kertészet és szőlőművelés, méhészet, selyemtenyésztés, gazdasági faültetvények, gazdasági épületek, gazdaságvitel, számadásvitel és elszámolás tárgyak voltak. A gyakorlati oktatás helyszínét az uradalom korszerű házi kezelésű gazdasága biztosította tangazdaságként.
Az minisztérium által jóváhagyott tanmenet szerint már az átadást követő nap megkezdte működését az iskola, amely a végzős diákok számára az államival egyező értékű bizonyítványt állított ki (Nagy 2000).
Paulini Béla volt az iskola igazgatója s az uradalom ispánja is egyben. A gazdasági szakiskolát Kassán végezte, s 1873-ban került az uradalomhoz „rendes uradalmi írnoknak”. A gazdálkodást szenvedélyesen szerető, örökké mozgékony gazdatisztre soha nem szűnő kísérletezési kedv, fáradhatatlan érdeklődés volt a jellemző. Kitűnő felkészültsége, tudása s az évek során a termelési gyakorlatban szerzett sok-sok tapasztalata fontos szerepet játszott a csákvári gazdaság országszerte ismert sikereiben. Az állattenyésztés fellendítése mellett nevéhez fűződik többek között egy sikeres növénynemesítés, az ún. csákvári 16-os búza kinevelése, amellyel a növénynemesítők sorában is tisztes helyet biztosított magának. Munkássága kétségkívül az uradalom hasznára és a grófi család javára kamatozott elsősorban, de tudása utat talált magának a környék parasztságához is. Negyedszázadon át volt a csákvári földműves iskola igazgatója és tanára, s ez idő alatt ifjú nemzedékek sora vitte magával azokat a legfontosabb mezőgazdasági szakismereteket és termelési eljárásokat, amelyekre Szilárd Gyula „tanár úrral” együtt Paulini Béla ispán tanította őket.
Az iskola működésében, irányításában, tankönyvvel való ellátásban elévülhetetlen érdeme volt Szilárd Gyulának, aki kitűnő érettségi bizonyítvánnyal végezte el a magyaróvári Gazdasági Akadémiát. Az akadémia elvégzése után az Esterházy-uradalom akkori tulajdonosa, gróf Esterházy Miklós Móric kimondottan azzal a szándékkal hívta a kiváló felkészültségű gazdászt Csákvárra, hogy az uradalom központi gazdaságában, a csákvári Gurdimajorban létesítendő földműves iskola vezető tanára legyen. Szilárd Gyula a meghívást elfogadta, és egy életre szólóan eljegyezte magát a csákvári uradalommal. Az 1920-as évek legelején súlyos betegsége miatt nyugállományba vonult ugyan, de Csákvártól ekkor sem vált meg, az uradalmi központban lévő kis portáján méhészkedett 1925. január 29-én bekövetkezett haláláig. Csákváron temették el. Munkássága úgyszólván a mezőgazdaság minden ágát felölelte. Dolgozott a gyakorlatban, tevékeny szerepet vállalt a mezőgazdasági szakirodalomban és kiváló tanára volt a földműves iskolának. Mezőgazdaságtan című könyve 1930-ban – a magyar mezőgazdasági tankönyvírásban egyedüli módon – a nyolcadik kiadást is megérte.
A mezőgazdaság oktatásával kapcsolatban nézeteit többször kifejtette különböző mezőgazdasági szaklapokban: „Őseink fegyverrel foglalták el és tartották meg hazánkat. A mai kor a munka és tudás fegyverével harcol érte és ezekkel kell felfegyverkezni a legegyszerűbb gazdának is. Családok, sőt egész társadalmi osztályok pusztulnak el. Nem a háború zajában, hanem csendes, békés időben, saját élhetetlenségük és tudatlanságuk folytán. Sajnos még ma sem vagyunk annyira, hogy a magyar népoktatás a maga élethivatásának betöltésére nevelje, képezze a falusi gyerekeket.” Für (1969)
Az iskola az ismert adatok szerint 1915-ig működött, de vannak adatok arra, hogy még a Tanácsköztársaság alatt még Esterházy Móric gróf vezette a csákvári földműves iskolát. „Az Esterházy gróf által alapított földműves iskolát elkommunizálták, állami gazdasági iskolának nyilvánították, hol – nagykegyesen – Esterházy grófnak is kilátásba helyeztek egy tanítói állást. A rendelet 200 tanulót akart az iskolában elhelyezni, pedig csak 20-ra volt hely benne” (Krasztina 1932).
Szerző: Viszló Levente
Irodalom
-Für L. (1969): A csákvári uradalom a tőkés gazdálkodás útján 1870–1914. Mezőgazdasági Múzeum, Budapest. /Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok 4./
-Krasztina L. (1932): Csákvár története. Csákvár.
-Nagy L. (1966): Pusztatemplomok Fejér megyében. Alba Regia 6–7: 173–179.