Hírek

Akik gyakori látogatói a parknak, láthatták, hogy az elmúlt hetekben a sokak által kedvelt Geszner-ház területén - mely a Vértesi Natúrpark látogatóközpontjának ad helyet - tereprendezési munkálatok folynak.

A munkálatok célja, hogy a látogatóközpont környezetében található épületek, építmények és park jellegét, hangulatát, kultúrtörténeti- és kerttörténeti értékeit felelevenítsük, bemutassuk, és rekreációs céllal a természetszerető, kirándulni és kikapcsolódni vágyó látogatók igényeit kielégítsük, illetve új programokkal színesítsük turisztikai szolgáltatásainkat.

A Pro Vértes dolgozóinak együttes munkájával, kertépítészeti terv alapján tereprendezési feladatokat végeztünk. A gyomfákkal benőtt területeket kitisztítottuk, ezzel javult a meglévő utak bejárhatósága, illetve újabb tereket hoztunk létre a tervezett bemutatóhelyek és újabb ösvények kialakításához. A kitisztított területeknél a meglévő fafajok elöregedett részeit eltávolítottuk és a Geszner-tó körüli partrészeken is ifjítást végeztünk a fás növényzeten, ezzel több helyen megnyitva, a látványt a tó irányába.

A parkfelújítás első részeként, két új interaktív látványosság kialakítása zajlik épp, mely tavasszal várhatóan a látogató közönség elé tárul.

A parkosítás által a terület bejárhatósága kis mértékben változott. A park gépjárművel a főbejáraton keresztül közelíthető csak meg, azonban gyalogosan továbbra is az eddig megszokottak szerint látogatható a natúrparki központ.

A további fejlesztésekről és változásokról folyamatosan beszámolunk, a megvalósult és jelenleg is folyamatban lévő munkáinkról ízelítőként íme néhány kép: