Eljött az ősz a Vértesi Natúrparkba, megjelentek a dél felé vonuló vízimadarak csapatai, s egyre inkább mindennapossá válik a hangoskodva V alakban repülő vadludak látványa is. A beszélgetésekben felidéződnek a családi bölcsességek, hogy milyen idő olvasható ki a különböző irányba repülő madarak látványából. A szikrázóan napos vagy a ködös őszben földre hulló vadlibaszó figyelmeztet bennünket a múló időre, a betakarodásra, a felkészülés munkáira, de figyelmeztet a teli kamra és pince biztonságára és az egyre hosszabbra nyúló esték meghitt családi, baráti eseményeire is.
A Csákvári-lapály évszázadok óta a vízimadarak képzeletbeli égi országútjának fontos pihenőállomása, költő és telelőhelye volt.
A ma már csak tavasszal felcsillanó emlékképekben élő ősi tó a Csíkvarsai rét –melyről még krónikásaink is megemlékeztek-, nemcsak a fészkelő és telelő vízimadarak számára biztosította életfeltételeiket, hanem megélhetést és biztonságot nyújtott a belőle élő pákászoknak, csíkászoknak, s vad háborúk idején a térség lakosságának és jószágaiknak.
Más-más korok emberei másként viszonyultak e természeti adottságokhoz szolgáltatásokhoz. A múltban az emberek félve az ismeretlen vízi világ maguk teremtette lúdvérceitől, „hanyistókjaitól”, a lecsapolásra gondoltak újabb termőterületeket remélve, az aszályok idején azonban megmutatkoztak a víznélküli évek sanyarúságai. A török idők utáni természetátalakító lecsapoló nagy munkák során aztán az ősi Csákvári-tó 1764-ben végleg eltűnt, s helyén ma már csak csapadékosabb tavaszokon látszik egykori emlékképe. A tóból aztán rét lett, s a lápi gazdálkodást átvette a menekülések s elrejtőzések nélküli majorsági gazdálkodás.
Az egykori vizes élőhely az 1970 években már teljesen kiszárítva szolgálta a nagyüzemi gazdálkodás célkitűzéseit. Legutóbbi átalakításai 1982-től azonban már nem a víz elvezetését, hanem azzal történő ésszerű gazdálkodást szolgálták, melynek legnagyobb nyertese a térség élővilága lett. A Csíkvarsai-rét természetvédelmi terület 1982 óta szolgálja a természetvédelmi célkitűzéseket, köztük a vonuló, s itt is telelő vadludak háborítatlan életfeltételeit.
Azonban nemcsak lecsapolások történtek, 1972-ben, egy másik helyen az ember élőhelyteremtő tevékenysége hozott létre mesterségesen egy majdnem ugyanakkora vízfelületet, a három község határában elterülő Zámolyi-víztározót.
A Pro Vértes Közalapítvány 1995 óta a terület tulajdonosaként végzi természetgazdálkodási feladatait, melynek része a mező, erdő, vad és vízgazdálkodás is.
A rendszerváltást követő új vadászati törvény a vadászati jogot a földtulajdonhoz kapcsolta, így a vadászati hasznosításban is meghatározóvá válhattak az életszerű természetvédelmi célkitűzések. Ennek alapján a Pro Vértes és a csákvári Kittenberger Kálmán Vadásztársaság egy együttműködési megállapodást kötött, melynek alapján a Pro Vértes területeivel, s élőhelyfejlesztő intézkedéseivel, madárbarát természetgazdálkodási tevékenységével támogatta a vadásztársaság további működését, a vadásztársaság pedig lemondott a vízivad vadászati lehetőségről, nemcsak a védett területeken, hanem a Zámolyi-tározón és 1 km-es védőtávolságán belül. E megállapodást az a szakmai tény alapozta meg, hogy a vízivadat, ha éjszakázó pihenőhelyén zaklatják, úgy hamarosan odébbáll, s így vadászati lehetőséget sem biztosít sem a tavon, sem azon kívül. E módszerrel nemcsak a vízivad vadászati terítéke emelkedett jelentősen, hanem a korábbi 5000 példány körüli telelő vadlúdállomány létszáma az elmúlt évekre megközelítette az esetenkénti 50000 példányt.
A több évtizede tartó természetvédelmi intézkedések hatására az egész medence olyan látványossággá vált, ahol télen–nyáron az ott levő vadludak tömegével láthatók, s az egy évtizede létrehozott Téglaházi-tónál a Fornai-úton autóval közlekedők a gyalogosan lustán odébblépdelő ludak látványában is gyönyörködhetnek.
E vadlúd sokaság adta az ötletet a Zámolyi-medence Magas Természeti Értékű Területének kialakítására, melynek keretében a környékbeli gazdák egy normatív támogatást kaphattak Európai Unió által biztosított forrásokból 10 éven keresztül, csak azért, mert területük ezen vadlúdjárta övezeten belül feküdt. Sajnos annak ellenére, hogy az MTÉT rendelkezései továbbra is érvényben vannak, a jelenlegi szabályok más célokat helyeztek előtérbe, így csak kevesen részesülhetnek ezen támogatásból.
Az őszi idő vándorai jönnek az ismeretlenből, s egy időre mi is vendégül láthatjuk őket. Valaha a vándorló emberek segítése, szállással, étellel kínálása olyan magától értetődő volt, mint a generációk adományai egymásnak, nem annak adja vissza senki, akitől kapja, de e képzeletbeli perselybe mindenki bedobja, s mikor rászorult meg is kapja belőle adományát.
Gondoljunk erre is ezen lármás égi vándorok érkezésekor, s gondoljuk arra is, hogy mai agyonhajszolt, agyonmérgezett, tönkretett világban, ahol e száműzött vándorok nyugalomra lelnek, ott nyugodt és egészséges környezetben élhetnek az ott élő emberek is.
Viszló Levente