A Vértesi Natúrpark Tanácsának állásfoglalása a klímaváltozással kapcsolatos új stratégiákról
„Egyébiránt az a véleményem, hogy…” a klímaváltozás
ellen mindenkinek tennie kell valamit!
Tekintettel arra, hogy a Vértesi Natúrpark területe a klímaváltozás miatt kialakuló egyre gyakoribb villámárvizek szempontjából a magas kockázatú helyek közé tartozik, a Vértesi Natúrpark Tanácsa által már korábban tárgyalt és elfogadott állásfoglalás szerint térségünk gazdálkodásában gyökeres változtatásokat kell megvalósítani.
A klímaváltozás során a Vértes erdei és vizes élőhelyei közvetlen veszélybe kerülhetnek! Minél speciálisabb viszonyok jelentik egy életközösség alapjait, annál kitettebb az a veszélyeknek, akár egy-egy tényező kisebb megváltozása esetén is. Nincs olyan hazai vagy nemzetközi tanulmány, amelyik a klímaváltozás során a Kárpát-medence térségét ne a jövőbeni vízhiánnyal sújtott területek közé sorolná. A Vértesi Natúrpark területe, speciális élőhelyei e változások veszélyeinek különösen ki vannak téve. A klímaváltozás első jelei a léghőmérséklet emelkedése és a csapadékeloszlás megváltozása, melyek több kisvíz megszűnéséhez, végérvényes kiszáradásához valamint az erdők átalakulásához eltűnéséhez vezetnek.
Ha fel akarunk készülni a klímaváltozás várható kellemetlen következményeinek mérséklésére, akkor legfontosabb feladatunk egy új szemléletű a vizek bármi áron történő megtartására vonatkozó stratégia kidolgozása.
E körülmények között kiemelt feladat kell legyen, hogy az összes lehetséges víztározásra alkalmas területet erre a célra használjuk fel! Tavaink, víztározóink, mocsaraink, mocsárrétjeink, kisvizes élőhelyeink téli, tavaszi feltöltése az egész társadalom alapvető érdeke, ezért erről – közpénzek felhasználásával – gondoskodni kell! Az ilyen módon tárolt vizek nemcsak élővilágunk fennmaradását szolgálják, hanem közvetlen környezetünk élhetőbbé válik, a mezőgazdaság számára pedig kiegyenlítettebb gazdasági környezetet biztosít.
A Vértesi Natúrpark jó része az ország kontinentális éghajlatú területei közé tartozik, melyre az évi 550-600 mm körüli csapadékmennyiség jellemző. E csapadékmennyiség a klímazonális határa a zárt erdőtársulások kialakulásának. Amennyiben az egyébként is száraz szubmediterrán térségben a csapadékmennyiség csökken, úgy a zárt erdők „felnyílnak”, erdős puszták, karsztbokorerdők, nyílt tisztásokkal tarkított élőhelyek jönnek létre, ahol pedig már most ezek találhatók, ott a csapadék csökkenésével teljesen kopár eróziós felszínek alakulnak ki, s mindenütt megnő a mediterrán tájakról ismert erdőtüzek pusztításának veszélye. A Vértest most borító erdők, főként amelyek csapadékosabb klímát igényelnek, már most is ökológiai tűrőképességük határán élnek, emiatt a nagy kiterjedésű, a mikroklímát alapjaiban megváltoztató erdészeti módszerek alkalmazása mellett továbbélésük, természetes felújításuk lehetetlenné válik.
E gyenge termőhelyi adottságú erdők gazdasági haszna nagyon csekély, igen kevés bennük a minőségi faanyag, és sajnos ma a Vértes erdeinek nagy része egy pillanat alatt lobban el egy-egy hőerőműben „megújuló energiának” nevezve. Ez olyan, mintha egy-egy világhírű festményt, alkotást a fűtőértéke vagy egyik-másik kedvenc élőlényünket a belőle kinyerhető alapanyagok alapján tartanánk nyilván. Ezek az erdők gazdaságosan nem művelhetők, a gazdálkodás legfőbb célja a tartós erdőborítás megőrzése, mellyel a klímaváltozás káros hatásai csökkenthetők.