Elhunyt Rakonczay Zoltán a magyar természetvédelem egykori ikonikus vezetője
1972-ben nevezték ki az Országos Természetvédelmi Hivatal élére. Az akkor 40-es évei elején járó fiatalember hatalmas lendülettel kezdett tevékenykedni. A Hivatal akkori létszáma mindössze néhány főből állt. Sorra vette fel az újabb és újabb munkatársakat, irányításával kidolgozták a védetté nyilvánítások 15 éves tervét. Ezt a munkát azonban nemcsak irányította, hanem tevékenyen rész is vett benne. „Könnyű” helyzetben volt, mert alig akad olyan hazánkfia, aki úgy ismerte volna az országot mint ő. Tevékenységének eredményeként létrejött a Hortobágyi-, Kiskunsági-, Bükki Nemzeti Park és az azok működtetésére hivatott igazgatóság is. Sorban létesítette a tájvédelmi körzeteket és a kisebb kiterjedésű természetvédelmi területeket is. Figyelme azonban nem csak a természeti értékekben gazdag területekre, hanem a természet más elemire is kiterjedt. Ő nyilvánította védetté a madarak kivételével a gerinces állatok többségét és számos gerinctelen állatfajt is. Végtelennek tűnő energiájából jutott a barlangok és más földtani értékekre is. Állandóan járta az országot előadásokat tartott, híveket toborzott a természetvédelemnek. Ő emelte be a természetvédelem fogalomkörébe és napi gyakorlatába a hagyományok őrzését is, amely elsősorban a nagy pusztáinkhoz kötődő kézműves foglalkozásokat és a pásztorkodással kapcsolatos eszközök, szokások, viseltek stb. megőrzését jelentette.
Az 1970-es években is sokan voltak, akik nem örültek a természetvédelem előretörésének. Az újabb és újabb védetté nyilvánítások során folyamatos harcot kellett vívnia a helyi kiskirályokkal. Amikor létrejött az Országos Környezet és Természetvédelmi Hivatal, akkor is ő maradt a természetvédelem irányítója, de nem ő lett a hivatal elnöke, „csak” elnökhelyettese. Ez jelentős mértékben megnehezítette a kitűzött céljai megvalósítását, mert ettől kezdve a hivatalon belüli ellenállással is meg kellett küzdeni. Ehhez is volt ereje. Néhány éves szünet után újra elindította a védetté nyilvánításokat, melynek egyik kiemelkedő eredménye az Aggteleki Nemzeti Park létesítése volt.
A rendszerváltozáskor ment nyugdíjba, de ezzel nem fejeződött be számára a természetvédelem ügyének szolgálata. 1996-ban őt kérték fel a védett természeti területek védettségi szintjének helyreállításáról szóló törvény végrehajtásának irányítására. Ez a gyakorlatban a védett területek állam számára történő megvásárlását jelentett. Ezt a munkát is ugyanolyan lendülettel végezte, mint minden más tevékenységet. Ennek köszönhető, hogy közel 200 000 hektárt vásárolt fel.
Mindezek mellett, illetve e tevékenység után a soproni Erdészeti Egyetemen természetvédelmet tanított.
Szilárd meggyőződése volt, hogy a természeti értékek védelme csak a társadalommal, a tudományos élet képviselőivel és különösen azokkal a civil szervezettekkel együttműködve valósítható meg, amelyeknek tagsága különösen elkötelezett.
Ő kezdeményezte 1973-ban az időközben Közép–Európa egyik legjelentősebb természetvédelmi szervezetévé fejlődött Magyar Madártani Egyesület megalakítását is (ma nevén Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület), melynek haláláig tiszteletbeli elnöke volt. Maga is aktív civil volt, hiszen sokáig a Magyar Természetbarát Szövetség elnöki tisztét is betöltötte.
Ő létesítette a Vértesi tájvédelmi Körzet is, melyhez személyesen is kötődött. Itt volt, akkor is, amikor tanítványai Szabó László Vilmost – az egykori csákvári tanárt, aki a későbbiekben a magyar természetvédelem és madártan egyik kiemelkedő személyiségévé vált – 80. születésnapján köszöntötték. Ezután is járt Csákváron, amikor a Pro Vértes területeit járta be és nagy elismeréssel nyugtázta a látottakat.
A magyar természetvédelem legjelentősebb személyiségét vesztettük el, aki nem csak karizmatikus vezető, hanem melegszívű barát is volt. Emlékét a védett területek és kollégái barátai örökké megőrzik.