Hírek

Nagykorúságba ért a csókakőiek, de a környékről is sokakat vonzó program, a Csókakői Várjátékok. Az idén immár 18. rendezvény a kezdetekhez képest az eltelt évek alatt időben is kibővült. Pénteken este például történelmi rockoperát hallhatott a közönség, de az igazi kavalkádra szombaton számíthattak a vár tövében lefutó területen megtelepedett árusok és a történelmi hagyományőrzők. Háromszor is dörgött az ágyú odafent a várban a nap folyamán: vívták egymással ezúttal csak modelezett harcukat a kutya törökök és a gyaurok ( azaz a II. András Királyi Lovagrend és a Csőszi Történelmi Haditorna és Hagyományőrző Egyesület lelkes tagjai) a nézők kedvéért, majd egymásba kapaszkodva, teljes békességben és egyetértében vonultak le a vár tövében állított színpadhoz. Kicsivel odébb táboroztak a fehérvári vitézek: a Magyar Királyi Kardforgatók Szondi SE késő délelőtt éppen egy kis vitézi évődést mutatott be, melynek a vége kis híján helyszíni nyakazás lett. Mindez csak játék volt persze, s a kánikulaközeli időjárási viszonyok közepette a nézők talán már a látványtól- a hagyományápolók korabeli viseletet imitáló, páncélos, réteges bőrrel erősített öltözékét szemlélve - is izzadni kedtek, hát még az erőfitogtató viadaloktól és csetepatétól! A kézműves kirakodók között találtunk igen nívós portékákat kínáló helyi alkotókat is - hogy vásárló is akadt-e a melegben, az már más kérdés. A melegben még egy jó kis kovácsműhely is füstölt a Nagy Magyarország térre keresztelt mezőn, a gyerekek örömére. A várszínpadon ebéd után kezdődtek a programok: a polgármesteri köszöntő után bemutatkoztak a Csókakői Várbarátok, majd stílusosan középkori zenét is hallgathatott a nagyérdemű.  Addigra kinyitottak a délelőtt már zárt bortermelői bódék is, felvonult a Szent Donát Borrend. Az ebéd utáni alvásból ébredő aprónéonek is kedveztek. jöttek a gólyalábasok, majd a zászlóforgatók is. Később a tréfás történelmi török-magyar viszály lecsendesítéséért hastáncprodukció, majd magyar nótacsokor és néptánc is szórakoztatta az érdeklődőket. Vasárnap még sétálhatott, nézelődhetett, vásárolhatott, aki szombatról lemaradt. 

Kocsis Noémi