A kitöltést IDE kattintva kezdheti meg.
A Vértesi Natúrparkban a nagy tájak szemmel láthatóan, igen markánsan elkülönülő élőhelyei mellett a finomabb, apróbb, testet és lelket gyönyörködtető látnivalóit mintha csak igazán értő kézzel oktatás, bemutatás céljára rakta volna egymás mellé pazar kézzel a Természet, hogy valahol együtt legyen minden érték és szépség, melyet alkotott. A hegyek, a völgyek, a vizek a tájak és az emberi kapcsolatok múltba nyúló történései, törvényszerűségei alakították e tájat ilyenné, amilyennek ma ismerhetjük.
Térségünk e „Cseppnyi Magyarország” két világ, az alföld és a középhegység határán annak találkozásában helyezkedik el, s klímáját kontinentális, atlanti és mediterrán hatások is alakítják. De nemcsak földrajzi tényezők, hanem az előttünk járt ősök tevékenysége, elődeink mohó vagy bölcs, kizsákmányoló vagy másoknak is teret engedő tájhasznosítási módjai is nyomot hagytak e tájon.
Alapvető földrajzi törvényszerűségei azonban már a klímazonális (földrajzi) elhelyezkedéséből és a dolomit alapkőzet sajátosságaiból adódnak. A térségben lehulló 550-600 mm csapadék az erdő és erdős pusztai növénytársulások kialakulásának határán mozog, s ez a csapadék is a meredek területekről sokszor eróziót okozva nagyon gyorsan elfolyik, vagy elszivárog a dolomitkőzet repedésein keresztül a mélybe. Ebből adódik azonnal két ismerős jelenség, a felszín nagyon száraz, azonban a mélyben hatalmas karsztvízkincs halmozódik fel. A száraz dolomitfelszínen e vándorló dolomittörmelék sajátosságaihoz alkalmazkodott pionír növénytársulások, girbegurba törzsű fákból álló erdők alakultak ki. A folyamatosan aprózódó és vándorló dolomitkőzet speciális körülményei, élőhelyei és a Kárpát-medence különböző földtörténeti éghajlati adottságaiból visszamaradó növények, állatok itt egy sajátos evolúciós folyamatként önálló, bennszülött fajok kialakulását tették lehetővé.
Ne gondoljuk, hogy térségünk időjárási jelenségei régebben kiszámíthatóbbak, egységesebbek voltak s nem alakították, keserítették meg vagy tették örömtelivé elődeink mindennapjait.
Térségünk mai élőhelyei természeti értékei azonban nemcsak földrajzi, hanem történelmi okoknak is köszönhetik kialakulásukat, fennmaradásukat. A Vértes környéke közel 150 évig a Török Hódoltság határán helyezkedett el, s a hullámzó frontvonal, a harcok, és a kettős adóztatás miatt a korábban sűrűn elhelyezkedő magyarlakta településrendszer elpusztult, elnéptelenedett. Az 1700-as években betelepített soknemzetiségű lakosság pedig nagyrészt csak a hegység peremén elhelyezkedő egykori településeket építette újjá, melyekbe a többi kis település határa beleolvadt.
Ha térségünk térképére különböző történelmi korokban tekintünk rá, úgy azt láthatjuk, hogy a honfoglalás óta 700 éven keresztül nagyrészt 4 nagy dinasztia a Csák az Esterházy, Nádasdy, Lamberg-Merán volt jórészt a meghatározó környékünk történelmében. A Vértes környéke a Honfoglalás óta nagybirtokként kezelt térség, ahol a nagy, egyben művelt területeken érvényesültek egészen a közelmúltig a tájban meghatározott, azzal összhangban álló, arra épülő hasznosítási tevékenységek. Mindezen törvényszerűségek alapján a térségünkben létező nagybirtok nem a szocializmusban meghonosított gazdálkodási forma, hanem egy ezeréves tájhasználati mód, melynek térségünk e logika alapján fennmaradt, kialakult természeti értékei, egységesen kezelt tájai létrejöttüket, és fennmaradásukat köszönhetik.
Így áll előttünk a felsorolt törvényszerűségek alapján felépülő és benépesülő mintegy 36 km2 kiterjedésű a Kisalföld felől lágyan a síkságba simuló, szerethető táj, mely másik három oldaláról azonban környezetéből kimagasodva jelzi hegység voltát, s mutatja önnön jelenlétét és különbözőségét a környező középhegységi testvéreitől, s a lábánál elterülő alföldi tájaktól.