A klímaváltozás árnyékában egy örökérvényű gondolat tartja folyamatos mozgásban a természettudományos közösség tagjait. Bár a klíma változása természetes jelenség, az ember által indukált klímaváltozás a természet ellen ható folyamat. Ebben a folyamatban csak a tettek hozhatnak megoldást így, ha nem teszünk semmit, minden úgy megy majd tovább, ahogy azt az emberiség a lejtőn elindította.
E gondolatmenet mentén indult el a Vértesi Natúrpark és vele együtt az a 17 település, melyek közösen hozzák létre a térség számára iránymutatást nyújtó klímastratégiát. Fontos, hogy a probléma ellen csak együttműködve lehet fellépni, így alulról építkezve, lépésről lépésre haladva kaphatunk választ arra, hogy a natúrpark területeit milyen módon lehet megvédeni a klímaváltozás hatásaitól.
Erre a Vértesi Natúrpark munkaszervezete a társadalmasítás eszközét hozta segítségül, hogy minden itt élő vagy tevékenykedő ember hozzáadhassa tudását, értékeit és érdekeit a stratégiához.
Az elmúlt több, mint egy évben települési fórumokkal jártuk a natúrparkot, ahol bemutattuk a munkaanyagot, amelyben minden települést több szempontú érzékenységi besorolásba helyeztük. A 15 eddigi fórum alatt számos visszajelzést és információt szereztünk be a településeken élőktől, melyek rendkívül hasznosak lesznek a következő időszakban.
A fórumokon kirajzolódott számunkra, hogy nem meglepő módon az embereket a vízgazdálkodás témaköre foglalkoztatja a leginkább, melyet az erdőgazdálkodás, településfejlesztés és a talaj követnek. Az is bebizonyosodott, hogy a lakosság kész tenni annak érdekében, hogy egyénileg ellensúlyozza a hatásokat, így a különböző kertépítészeti megoldások és eljárások is előjöttek a rendezvényeken. Ennek hatására indítottuk el – mindig teltházas – workshopjainkat, ahol az egyéni példákat a Pro Vértesnél már megvalósított projekteken keresztül tanulhatják meg az érdeklődők. Kiderült az is, hogy emellett kifejezett igény mutatkozik a települési szintű megoldások alkalmazására, amely elvárásként fogalmazódik meg a települések vezetői felé.
Látható tehát, hogy a társadalmi változás megindult, mindez pedig az utóbbi évtizedek klimatikus változásaiból táplálkozik, melyeket mindannyian érzékelünk. A szélsőséges időjárási jelenségek, mint többek között az aszályos időszakok, hőhullámok, villámárvizek mindannyiunkat ráébresztettek arra, hogy a klímaváltozás az egyik legsürgetőbb fenyegetés, amivel szembenézünk.
A Pro Vértesnél azért dolgozunk, hogy ne haladjunk tovább ezen a lejtőn!
Az alábbi linken a Klímastratégiához kötődően további véleményeket gyűjtünk az erdő témakörével kapcsolatban. Kérjük, töltse ki Ön is!
https://forms.gle/2yvCy7bd8Sjf6rwt7