Európai vöröskánya-védelmi program

A vonulás képessége nagyon sok állatcsoportnál kialakult, a vonulás szó hallatán mégis a legtöbb embernek a madarak jutnak eszébe, ehhez a csoporthoz kötődik a legszorosabban ez a fogalom. A Földön élő több mint 9000 madárfaj mintegy kétharmada vonul. Ez hatalmas biomasszaáramlás. Bolygónk összes madárvonulási útvonalán mintegy 50 milliárd példány változtatja a helyét. Legáltalánosabban azt mondhatjuk, hogy a vonulás olyan periodikusan ismétlődő, a fészkelőterületről a telelőterületre (és vissza) irányuló, szabályozott mozgás, amely lehetővé teszi, hogy a változó környezeti feltételeknek megfelelően túléljen, illetve szaporodjon az adott élőlény. Az egyirányú mozgás, az emigráció nem tartozik ide, mert ebben az esetben a madár nem tér vissza, tulajdonképpen csak áttelepül. A vonulási rendszerek kialakulásában a hosszú időn kívül más tényezők is szerepet játszottak. A régmúltban a kontinensek nem ott helyezkedtek el, mint ahol napjainkban találhatók. Észak-és Dél-Amerika különálló kontinens volt, míg Európa kapcsolatban állt Afrikával. A vonulás szempontjából kiemelkedő fontossága van a nagy földrajzi akadályoknak. Szárazföldi madaraknak a tenger, tengeri madaraknak a szárazföld jelenthet akadályt, a nagy kiterjedésű sivatagokat is sok faj elkerüli. A hazai hosszú távú vonulók számára a Szahara jelent nagy kihívást.
A fentiek miatt sok eltérő vonulási mód alakult ki. Sokszor a rokon fajok is eltérő irányba, távolságra, különböző stratégiával vonulnak, de különbség lehet egy-egy fajon belül az ivar-és korcsoport között is. A fajok a vonulásuk szerint két csoportra oszthatók aszerint, hogy a vonulásukat külső (időjárási) tényezők vagy belső (öröklött) tulajdonságok szabják meg. Az előbbibe tartoznak a fakultatív, az utóbbi az obligát vonulók. A fakultatív vonulást kiválthatják kedvezőtlen, de kedvező feltételek is. További fajtáik a szökő vonulásosfajok (csonttollú, fenyőpinty) és a követő vonulásos fajok (gyurgyalag). Az obligát vonulóknál az egyed nem hozhat döntést, az időjárástól függetlenül kezdi vonulását. Ezeknél a fajoknál nemcsak a vonulás kezdete, hanem az iránya és a távolság is keresztezési kísérletekkel bizonyíthatóan genetikailag öröklött. A vonulási távolság hossza alapján rövid, közép-és hosszú távú vonulókat lehet megkülönböztetni. A rövidtávúak mozgási távolsága néhány száz méter. A hosszú távú vonulók 10 ezer kilométeres távolságot is megtehetnek egy vonulási szezonban. Bár a legtöbb embernél a madárvonulással kapcsolatos élményei általában a nagy fecskecsapatok, vonuló ludak, darvak látványához fűződnek, a vonulás többnyire éjszakai jelenség és csak a fajok kisebb része vonul nappal. Éjjel vonulni sok szempontból előnyösebb. Az éjjel vonuló madarak időt takarítanak meg, hiszen napközben táplálkozni tudnak, energiát takarítanak meg, mivel az éjjeli levegő hidegebb, ezért sűrűbb, könnyebb a repülés, kisebb a túlmelegedés és a kiszáradás veszélye, a szelek ilyenkor általában enyhébbek és kiszámíthatóbb irányúak, nincs függőleges turbulencia, használhatják a „csillag-iránytűt” és a predáció veszélye is kisebb. Tovább bonyolítja a képet, hogy a legtöbb fajnál a vonulás időzítésének és lefutásának ivar-és korfüggése is lehet. A legtöbb fajnál a hímek korábban elhagyják a fészkelőterületet, mint a tojók, általában az öregek előbb vonulnak, mint a fiatalok. Madarak szinte mindenütt előfordulnak, ahol az életnek akár rövid időre is megteremtődnek a feltételei. Vonulásuk során átkelnek tengereken és óceánokon, magas hegyeken és sivatagokon. A vonulási útvonalak behálózzák az egész Földet.
A hazai madarak szempontjából a legfontosabb a Palearktisz-Afrika vonulási rendszer. Ennek a hatalmas területnek az északi részén az utóbbi néhány millió évben is több felmelegedési és lehűlési periódus váltotta egymást. Az előbbi esetben megnyúltak a vonulási útvonalak, az utóbbi esetben lerövidültek. A vonuláshoz jó állapotú tollazat és sok „üzemanyag” szükséges. A madarak ezért a vonulás előtt az elkopott tollaikat teljesen vagy részben újakra cserélik, vedlenek, továbbá tartalékként energiaforrást, zsírt halmoznak fel. A vonulás előtt a repülésben fontos szerepet játszó mellizmok is megnövekednek. Ha egy madár zsírtartaléka erős ellenszél miatt repülés közben kimerül, akkor a mellizom szöveteiből is képes energiát előállítani. A raktározott zsír mennyiségétől függ, hogy egy madár milyen hosszú utat tud megállás nélkül vagy újabb táplálékfelvétel nélkül megtenni. A Földközi-tengert és a Szaharát átrepülő madaraknak elegendő vonulási zsírtartalékot kell raktározniuk ahhoz, hogy folyamatos repüléssel, vagy egy-egy szikla árnyékában, oázisban eltöltött nappali pihenés közbeiktatásával, de a táplálkozás nélkül- biztosan eljussanak a telelőterületekre. A sivatagok és tengerek kivételével a madarak nem kényszerülnek hosszú távú, folyamatos repülésre. Rövid vonulási szakaszok után pihenő-és táplálkozóhelyeken gyűjtenek energiát a következő szakasz átrepüléséhez. A megfelelő élőhelyválasztás alapvető feltétele az optimális vonulásnak. A vonulás közbeni pihenőhelyek és telelőterületek választása szempontjából elsősorban az élőhely táplálékkészlete maghatározó, de fontos szempont a hely vegetációszerkezete, klímája, valamint a ragadozók és versenytársak jelenléte vagy hiánya is. A vonulás iránya, távolsága és időtartama genetikailag rögzült. Az öröklött vonulási irány kiválasztását számos külső tényező, például a nap és a csillagok pozíciója, illetve a Föld mágnesessége is segíti, ezt a magatartást hívjuk tájékozódásnak.
A legegyszerűbben azonban a földfelszín képződményeinek, például a tengerpartok, a folyóvölgyek vagy a hegyvonulatok segítségével tájékozódnak. A Holdról visszaverő fény is segíti a madarak vonulását. Az éjszaka vonuló madarak eltévednek, ha nem láthatják a Holdat. Egyes elméletek szerint a szaglás is segíti a tájékozódásukat, hiszen a levegőben lévő illatanyagok informálják a madarat az adott földrajzi területről. Bár a madárvonulás őszi és tavaszi időszaka több hétig tart, a madarak többsége néhány nap alatt megteszi a vonulási út nagy részét. A légkör fizikai állapotváltozásának hatása a madarak vonulására ma már viszonylag jól ismert. A különböző időjárási helyzetekben és magasságokban jellemző a felhőzöttség, szélirány, szélerősség, hőmérséklet más-más módon befolyásolja a vonulás irányát, sebességét és a repülési magasságot.
Európa egyik leglátványosabb természeti csodája a madárvonulás. Madarászok, természetbarátok tízezrei járják hazánk élőhelyeit, hogy szemtől szembe kerüljenek ezzel a fantasztikus látványossággal. Idáig eljutva a madárvonulási kérdés ismertetésében azt a kevéssé bíztató eredményt kell megállapítani, hogy a kutatás előrehaladásával és elmélyülésével a megoldásra váró kérdések száma nem hogy fogyna, hanem még inkább növekszik és pedig nemcsak mennyiségileg, hanem minőségileg is. A legnehezebb még megoldatlan kérdések szinte beláthatatlan sora torlaszolja el a probléma megoldása felé vezető utat, s az a látszatja van a dolognak, hogy ez a megoldás mindig messzebbre és messzebbre távolodik tőlünk, éppen úgy, mint ahogyan az álló csillagok is annál kisebbeknek látszanak, minél erősebb nagyítással bíró távcsöveken át nézzük azokat. Nem szabad azonban csüggedni, mert ha az út végét nem is látjuk s nem is érjük el soha, az út mentében végtelen változatossággal annyi csodás kilátás nyílik a Természet gyönyörű tüneményeire, elképzelhetetlenül bölcs berendezéseire és mélységes igazságaira, hogy érdemes ezen az úton akár a megsemmisülés felé haladni...