BOBAN MARKOVIĆ ORKESTAR | LEMEZBEMUTATÓ KONCERT

Boban_800x400
Kategória:
Zene, tánc
Dátum:
2020-01-12 19:00
Helyszín:
Tatabánya, A Vértes Agórája

Boban Marković szerb trombitaművész és zenekara vérbő balkáni muzsikával hódítja meg közönségét.
2019-ben – a legrangosabb zenei toplista élére került – új, MRAK (Sötétség) című nagylemezük, amely a magyar(!) Fonó Kiadó gondozásában jelent meg.  A lemezbemutató turné egyik állomása lesz Tatabánya!

A világ legrangosabb nemzetközi világzenei toplistájának élére került a Boban Marković Orkestar MRAK című albuma, amelynek lemezbemutató koncertjével áll ezen az estén színpadra a zenekar. A World Music Charts Europe zsűrijében 27 ország mintegy 50 rádiós világzenei szakembere szavaz a hónap legjobb lemezeiről. Nemcsak júliusban, de augusztusban is a Boban Marković  Orkestar MRAK című albumát választották a világ legjobb lemezének, amely így az első helyen vezette a listát, majd még három hónapig volt benne a TOP 10-ben. Ez az egyik legrangosabb szakmai elismerés, amit egy album a nemzetközi világzenei piacon kaphat. A listát minden hónap 1-jén teszik közzé a https://wmce.de/ oldalon. A nemzetközi sajtóban a Boban lemezét a Balkán zene nagy visszatérésének nevezték, és a Songlines Magazin a TOP OF THE WORLD címet adományozta neki, ami a világ legjobbjai közé emelte máris a frissen megjelent albumot. A MRAK (Sötétség) c. lemez magyar kiadó(!), a Fonó gondozásában jelent meg 2019 áprilisában, terjedelmét és hangulatát tekintve olyan, mint egy jó balkán buli a maga kihagyhatatlan csúcspontjaival és szomorúságba hajló mélységeivel.

Egy olyan válogatás, amely egyszerre tradicionális és aktuális, ismerős és idegen, harsány és visszafogott.

Az biztos, hogy nehéz lesz ülve maradni a koncert alatt, mert a legújabb zenei anyagból még jobban árad az életöröm, mint eddig valaha… a modern HD elemek pedig új ajtókat nyitnak meg a fiatalabb generációk zenei ízlése felé is.

 
 

Dátum:

  • 2020-01-12 19:00

Powered by iCagenda

Programnaptár