Népesség:
1662 fő

Terület:
40,38 km2

A község a Vértes hegység déli lejtőin fakadó Császár-víz bal partján fekszik. A település már a bronzkorban lakott volt, nyomát a falu határában található Szűzvár melletti földvár sáncmaradványai őrzik. A római kor legnagyobb kézzel fogható emléke a térségben az a kőgát, mely Pátka határában található. Az első írásos említés 1192-ből származik Patca, illetve Pathka néven. A település nevének eredete az ősi magyar „Paty” személynévnek –ka képző bokros származéka. A jelenlegi falu 1640-ben létesült betelepített lakosokkal. 1707. augusztus 28-án, a Rákóczi vezette szabadságharc egyik jelentős eseménye zajlott le Pátkán. A szabadságharc egyik legdicsőbb vezetője, Bottyán János kuruc generális – vagy ahogy a nép nyelvén máig is fennmaradt, Vak Bottyán – Pátka községben tartotta a dunántúli haditanácsot. Itt dolgozták ki a haditervet, amelynek alapján megindul a dicsőséges dunántúli hadjárat. Ennek emlékét örökíti meg a Polgármesteri Hivatal falán elhelyezett emléktábla. 1725-ben a falu gondatlanság következtében szinte teljesen leégett. Természeti környezetének része a több mint 300 hektáros víztározó, mely közel négy évtizede a természetkedvelők és a horgászok paradicsoma. A település mai képének meghatározó elemei azok az uradalmi épületek, melyek a Lamberg, Merán, Ivánka, Hochburg uradalom idején épültek. Épített emlékei közül kiemelkedik az 1730 körül épült barokk református templom és a késő barokk stílusú közel 200 éves katolikus templom. Napjainkban  az állandó lakosok száma 1662.  Pátkán jelenleg a mezőgazdaság a meghatározó gazdasági erő, az ipar itt elhanyagolható.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:

Pátka Község Önkormányzata
8092 Pátka, Vak Bottyán tér 4.
Tel.: 22/580-506
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
web: www.patka.hu

 

Letölthető leporelló:

Pátka

Fotógaléria