GYAKORI KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK

Hogyan juthatok el az Erdei Iskolához?

Távolsági busszal Budapest-Mór, Budapest-Bakonybél, Budapest-Pápa, Bicske-Csákvár, Esztergom-Balatonfüred, Esztergom-Veszprém vonaalkon a Vértesboglár szövetkezeti bolt megállóhelyig. A faluból 3 km-es kellemes sétával érhető el a tanya. A gépkocsival érkezőket Vértesboglár települést Csákvár irányába elhagyva 200 méter után egy jobb oldali bekötőút vezeti el az erdei iskola épületegyütteséhez. 


Hogyan kell bejelentkeznem?

Először telefonon kell időpontot egyeztetni (22/354-420), majd a bejelentőlapot kell kitölteni (a honlapon megtalálod) és e-mailben elküldeni a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre. De az online bejelentőlapot leadhatod honlapon keresztül is, melyet az árak alatt megtalálsz. 


Csomagoljak-e élelmet a gyerekemnek?

Az erdei iskolai programoktól függően a gyerekek napi 3x-i étkezést kapnak, (reggeli, ebéd, vacsora) kivéve az első napon, amikor vacsorával kezdenek és az utolsó napon, amikor ebéddel fejeznek. A csoport igényének megfelelően ebéd már az első nap is igényelhető. Arra kérnénk Önöket, hogy a gyerek étvágyának megfelelően csomagoljanak, mert az a tapasztalat, hogy sok megy a rókának és a disznóknak! Továbbá lehetőség szerint mellőzék a káros rágcsálnivalókat, chipseket!


Hogyan tudok fizetni?

A számlát készpénzzel és átutalással is lehet kiegyenlíteni, kártyát nem tudunk leolvasni és Erzsébet utalványt sem fogadunk el. 


Milyen programok közül választhatunk?

Szabadon választható programjaink között vannak olyanok, melyeket beépítettünk az erdei iskola tematikájába, így ezekért plusz költséget nem számolunk fel. A kézműves foglalkozásaink, bemutatóink, valamint kirándulásaink egy része költségtérítéses. Ezekről bővebben olvashatsz a "programjaink" menüpont alatt. 


Mit vihetnek magukkal a gyerekek?

Esőkabátot, ‐ gyűrhető, kényelmes öltözéket, ‐ gumicsizmát-, bakancsot, vagy kényelmes túracipőt, ‐ papucsot, ‐ szúnyog, ill. kullancsriasztót, ‐ napolajat, ‐ karimás sapkát a Nap ellen (pl. Baseball sapka), ‐ papírzsebkendőt, ‐ távcsövet, ‐ fényképezőgépet, ‐ zseblámpát, ‐ kulacsot, ‐ kis túrahátizsákot, ‐ szükség esetén a gyermek gyógyszereit


Mit ne hozzanak magukkal a gyerekek?

Bicskát, kést, ‐ háziállatot, ‐ energiaitalokat, ‐ sós ropogtatnivalókat (pl. chips), ‐ elektronikus játékokat. A csomagok összeállításánál törekedjünk a legszükségesebb holmik bepakolására és NE terheljük túl se a táskákat, se a gyerekeket!


Kell-e túrafelszerelés a gyerekeknek?

A túrafelszerelés ajánlott, hiszen a kirándulásaink nagy része terepi viszonyokhoz köthető, ezért bakancs, túracipő, esőkabát, sapka, távcső, szúnyogriasztó, kullancsriasztó és kis hátizsák szükséges. 


Van-e szúnyog az erdei iskolában?

Az erdei iskola nem vizes környezetben található, de szúnyog és kullancsriasztó sosem árt.


Mi a teendőm, ha ételérzékeny vagy allergiás a gyerekem?

Mindenképpen jellezze, ha különös figyelmet kell szánni gyermekének. A reggelit és vacsorát mi készítjük, az ebédet úgy rendeljük. Természetesen mi is meg tudjuk oldani az étkezéseket, de nagy segítségünkre van, ha jelzi, hogy mit ehet a gyermeke. Az allergiával kapcsolatban szóljon,  hogy mire allergiás a gyerkőc és szed-e gyógyszert.


Érdemes-e pénzt adni gyermekemnek?

Fagyizó, bolt nincs a közelben, de néhány száz forint hasznos lehet, mert akkor gyermeke tud venni matricát, hűtőmágnest, vagy akár bögrét is.