Az omladozó vértesi várak közül Csókakő az egyetlen, amely nem erdők sűrűjében bújik meg. A vár csonka öregtornya, amely valaha a Kisalföldre vezető utat ellenőrizte, a hegység peremén, szőlőskertek között meredezik, méltóságot kölcsönözve a hegy lábához futó, ma is eleven életet élő kis falunak, Csókakőnek. A messziről látható, de a közúti forgalomból ma teljesen kieső Csókakő vára a végvárrendszer fontos pontjaként egykor a völgy, s rajta a Győr és Komárom felé átvezető út ura volt. Öregtornyának büszkén emelkedő maradványa, a hegyormot körülfogó, terjedelmes, fehérlő falai a Vértes déli peremén, 228 m magasságban omladozva jelzik az idők múlását Környéke ma is eleven, de őrt álló vagy ostromló katonák helyett már évszázadok óta békés szőlősgazdák szorgoskodnak a várhoz futó napsütötte hegyoldalon.

A szabálytalan tojásdad alaprajzú vár kiváló stratégiai adottságaihoz hozzájárult, hogy három oldalról meredek szakadék védte. Csak nyugatról volt könnyen megközelíthető, itt viszont mesterséges árok, felvonóhíd és a kaputoronyba épített, csapóráccsal záródó, lőréses, védőpártázatos kapu erősítette biztonságát. , itt viszont mesterséges árok, felvonóhíd és a kaputoronyba épített, csapóráccsal záródó, lőréses, védőpártázatos kapu erősítette biztonságát. Előtte tetővel fedett, fallal körülvett előudvar helyezkedett el. Az alsó udvart különböző rendeltetésű helyiségek és kazamatasor vette körül. A várfal a nyugati, nehezebben védhető oldalon 2 m vastag volt. Az alsó várból a 6 m-rel magasabban fekvő felső várba csak a bástyakörönd mentén vezetett feljárás. A kétemeletes donjon (öregtorony) – amely a várvédők utolsó menedékéül, mentsvárául szolgált – a két várudvar közötti belső sarkon, a bástyába ékelve emelkedett. Kapuzata nem volt, létrán vagy kötélen lehetett feljutni az emeletre, ahol az ajtó nyílt.

A vár elnevezésének Nácz József szerint nincs köze a csókákhoz (Corvus monedula). A Csóka név az István egyik korabeli, becéző formája. Szerinte egy Csóka nevű személy lehetett a vár építője. A varjúfélékhez (Corvidae) tartozó csókák ugyan sohasem éltek itt a sziklákon, de hollók (Corvus corax) valószínűleg a múltban és most is fészkelnek azokon. Régen e madárneveket nem egészen pontosan használták, így elképzelhető ezen „áthallásos” névadás is.
Bizonyos, hogy a vár – amely a tatárdúlás után, a 13. században épült – a Csákok tulajdonában volt, és már 1299-ben Csoukaku néven említi levelében István nádor. Csókakő 1327-ben királyi vár lett, majd egy század múlva zálogként a Rozgonyiak kapták. A Rozgonyiak kihalása után házasság révén a Kanizsaiak, majd több tulajdonosváltás után 1557-ben hosszú időre a Nádasdyak birtokába jutott.

A várat a török Székesfehérvár eleste után már 1544-ben elfoglalta, és 1598-ig lényegében folyamatosan megszállva tartotta. 1598-ban Schwarzenberg, Pállfy és a „fekete bég”, Nádasdy Ferenc egyesített serege szabadította fel és birtokolta 1602-ig. Véglegesen csak 1686-ban, Buda visszavétele után került magyar kézre.
Időközben Nádasdy Ferencet, a „fekete bég” unokáját halálra ítélték. A kincstár a család összes birtokát, köztük Csókakő várát is lefoglalta. Az országba a töröknél is ellenségesebben viselkedő német katonaságot helyeztek. Ez idő alatt súlyos megpróbáltatásokkal teli évtizedeket éltek át a csókakői uradalom népei is. Később zálogként Széchényi György kapta, majd 60 000 rajnai forintért a báró Hochburg család vásárolta meg az egykori végvárat a hozzátartozó földekkel, legelőkkel, erdőkkel, hegyekkel, völgyekkel, folyókkal, halastavakkal, malmokkal, vámszedési és bormérési joggal együtt. Korábbi hadi jelentősége megszűnt, birtokosai fenntartásával nem törődtek, így lassan pusztulásnak indult. A vár alatti, egykor Váraljának nevezett községet Lamberg gróf kezdte betelepíteni az 1750-es években. A magyar lakosság a kezdetekben főként szőlőműveléssel foglalkozott.
Manapság a község a falusi turizmus egyik kedvelt központjává vált, amelynek vonzerejét a táj szépsége, kirándulási lehetőségei, a tüzes „csókai” bor, a vendégszerető lakosság és a település fölött emelkedő várrom által árasztott, történelmi légkör adja.

Az 1990-es évek közepére a vár állapota, pusztulásának mértéke komoly aggodalomra adott okot a Csókakő jövőjéért aggódó helybeliek körében. Sörédi Pál iskolaigazgató, majd polgármester kezdeményezésére 1995-ben megalakult a máig aktívan működő Csókakői Várbarátok Társasága, amely, ha kell, hétvégi társadalmi munkával (útépítéssel, bozótirtással, kőhordással, ásatási vagy építési segédmunkával) lendíti előre a vár helyreállításának ügyét. A régészeti feltárási munkák kezdettől fogva dr. Hatházi Gábor régész vezetésével folynak. A helyi lelkes kezdeményezést a hivatalos szervek anyagilag is felkarolták.
Szerencsére időközben a műemlékek védelme, bemutatása terén is szemléletváltozás következett be. A korábban szokásos érdektelen falcsonkok állagmegóvása helyett előtérbe került a helyi ásatási eredményeken alapuló rekonstrukció. Így került tető alá a csókakői vár kaputornya és a régi várkápolna, ahol a vár múltjával kapcsolatos emlékek bemutatására nyílott lehetőség. Ezáltal újra élet költözött az ódon falak közé.

Az eddigi eredmények reményt adnak a vár teljes régészeti feltárására és lehetőség szerinti rekonstrukciójára.
A régi várromok mindig megragadták az emberek fantáziáját. Ahogy omladozott a vár, úgy szaporodtak a róla szóló mondák és regék. Talán a Vértes déli, délnyugati lejtőin termő édes, tüzes móri ezerjó is hozzájárult, hogy a csókakői vár legendái nem vesztek a feledés homályába, hanem egyre színesebben megújulva, tovább éltek a borozgató, adomázgató lakosság emlékezetében. A történeteket nemzedékről nemzedékre mesélték egymásnak az emberek, és ahogy terjedtek a regék szájról szájra, úgy váltak egyre színesebbé, érdekesebbé.Sokszor a tudományos kutatás is igazolta, hogy a legendáknak több-kevesebb történelmi valóságalapja is van. Ezért aztán a régi idők krónikásai érdemesnek találták feljegyezni a helyben élők között a várról szállingózó szóbeszédeket. Ha ezek valóságtartalma nem is igazolódik mindig, mindenesetre szép bizonyítékai a népi mesélő kedvnek, színes fantáziának, szellemi alkotó erőnek, és máig kedvelt témái a néprajzi kutatásnak. A mondákban rejlő irodalmi értékek íróinkat, költőinket is megihlették, így aztán a nép ajkán keletkezett történetek sokszor éppen irodalmi alkotások révén maradtak ránk (Béni et al. ).

Magyarország lovagvárai regékben című művében Mikszáth Kálmán (1890) is feldolgozta a csókakői vár egyik regéjét. A Zsigmond király korában játszódó történetben két asszony, Éva és Kata vonult hadba a török ellen gyáva férjeik, a Berkészi fivérek helyett. Az asszonyok vitézül helytálltak, így senkinek sem tűnt fel, hogy a páncélzat nem férfiakat rejt. A mendemonda azonban a királyhoz is eljutott, miszerint Berkészi Balázs és Berkészi István otthon rejtőzködnek. Senki sem értette a helyzetet, mígnem a király a sátrába rendelte a két „lovagot”. Azok vonakodva bár, de engedelmeskedtek a király kívánságának, és levették sisakjaikat. A körülállók megrökönyödésére kedves női arcok váltak szabaddá, és gazdag hajfonatok hullottak vállaikra, miközben az asszonyok férjük számára kegyelemért könyörögve fordultak a királyhoz. A csodálkozó uralkodó e szavakkal oldotta fel a helyzetet: „Amely országban ennyi bátorság van a női szívekben is, ott fölösleges büntetést szabni a gyávaságra.” Az asszonyoknak vitézségükért Csókakő várát és uradalmát adományozta, illetve elrendelte, hogy emlékükre utódaik az Evva és Katha nevet használják családnévként, a Berkészi név pedig enyésszen el örökre.
Mikszáth hitte is, nem is a történetet, de a hagyomány kedvessége, eredetisége megragadta. Ennek köszönhető, hogy a csókakői vár mondavilága a nagy író elbeszélésében igazi remekművel gazdagodott.
A történet valóságtartalmát talán felesleges kutatni, viszont tény, hogy a nikápolyi csata, amelynek keretébe helyezi Mikszáth a történetet, nem Zsigmond király fényes győzelmével, hanem súlyos vereségével végződött (Béni).
Szerelmi történetek is fűződnek Csókakő várához. Rupp Róbert, az 1848-as móri csatában elesett honvédtiszt egy tragikus szerelmi történetről regél (Csókakő vár tündére), amelyben az ifjú szerelmesek a lány apjának ádáz haragja következtében vesztik életüket, de az apa, Kemény várnagy is holtan marad az összecsapás színhelyén. Azóta a várban nincsen élet, de holdfényes éjszakákon a vár nyughatatlan szellemei, régi századok hazajáró lelkei kísértenek. Végzetes szenvedélyek csapnak össze a versben, amelynek az eredeti forrását nem ismerjük.
Talán a hagyományból merített a 19. század első felének jeles költője, Czuczor Gergely – az 1848-as forradalomban vállalt szerepéért börtönbüntetést kapott Szent

Benedek-rendi szerzetes tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja – is, aki boldog egymásra találással végződő szerelmi románcot foglalt versbe A csókakövi rableány címmel Andódi Gere szerzői álnév alatt (Andódi 1829).
A török időket idéző költeményt a reformkor szellemének hősi pátosza hatja át. Az ősz aga, Tahír elrabolja és szerelmével ostromolja a szép magyar leányt, Delinkét. Az utolsó pillanatban azonban érkezik a megmentő ifjú:

„Menykövet hozó robajjal
Tör be Áldor a’ vitéz,
Szembe ugrik a’ szilajjal,
Bár ha győzi, bár ha vész,
’S kardja nem teszen hijányt,
Földre ejti a pogányt.


Még vidékin Csókavárnak
Csend uralkodik ’s homály,
Nyujtva Áldor a’ leánynak
Gyámkezét odábbra száll,

’S a’ levente, szép diját,
Birja nőül a’ leányt.”

Csókakő mondavilága oly mértékben megragadta a tollforgatók fantáziáját, hogy 1857-ben még egy verses ponyva – Csókakővár eredete, vagy a sziklaüregben talált gyémánt – is született a vár eredetéről, Tatár Péter megfogalmazásában. Ha Szinnyei József a 19. század végén nem írja meg monumentális művét a Magyar írók élete és munkái címmel, ma már igen nehéz lenne kideríteni, hogy a Tatár Péter álnév alatt Medve Imre (1818–1878) ügyvéd, minisztériumi tisztviselő rejtőzik, aki verselő tehetségét a nép számára írt és vásárok alkalmával ponyván árult kalandos írásművek kiadásával kamatoztatta. A történet hőse egy ifjú, akit a Mór alatti sűrű erdőség egyetlen lakója, egy öreg remete talált egy szép napon a sziklahegy oldalából eredő tiszta forrás mellett álló kis kunyhójának küszöbén. A gyermek a remete szerető gondoskodásának köszönhetően délceg fiatalemberré serdült. Ekkor katonának állt, és a harcok során kitűnt vitézségével. A győztes háború után a királyi udvarba volt hivatalos, mégis első útja nevelőatyjának kis kunyhójához vezetett. Az öreg már haláltusáját vívta, amikor az ifjú rányitott, s végső óhaja – hogy kedves fiát még egyszer láthassa – teljesülvén, hamarosan meghalt.

„Az ifjú kéré a királyt…Hogy azon a helyen,hol a kincsre talált
S hol nevelő atyja,a remete sírja állt,
A hon védelmére várat építhessen,
Mellyet Csókakőnek el is nevezhessen.”

S ím, a büszke Csókakő vára romjaiban is hirdeti egykori lakóinak nemes tetteit (Béni et al.).
Érdekes, hogy Csókakő vára (ahogy a többi vár is) sokáig a kincskeresők megmegújuló érdeklődésének középpontjában állt.

Először az a hír terjedt el, hogy Budavár 1686-os visszafoglalása után a törökök a Budáról kimenekített kincseiket a még egy évig török kézen maradt Csókakőn rejtették el. Seidel Ignác, a Lamberg-uradalom jószágkormányzója a csókakői és móri uradalom történetéről német nyelven írt krónikájában (Seidel 1989) említ egy érdekes esetet: Goger György, aki 1756-tól 1760-ig szolgált Móron mint jószágkormányzó, abba a gyanúba keveredett, hogy a csókakői uradalmi méhésszel közösen a csókakői várban jelentékeny kincset találtak. A gyanú alapja az volt, hogy a csókakői méhész állítólag több ismeretlen aranyérmet adott el a móri vásáron. Mindenesetre tény, hogy a csókakői méhész még a vizsgálat előtt megszökött, visszahagyta feleségét, és soha nem is került elő többé. Tény az is, hogy Goger jószágkormányzó ellen vizsgálat indult, és néhány héten át fogva tartották az uradalmi vár egyik szobájában. A vizsgálat során ugyan semmi sem derült ki, de Goger jószágkormányzó azt követően nyomban lemondott, Győrbe költözött, ahol csakhamar házat és birtokot vett. A győriek jómódú emberként ismerték. Seidel az esetet a nagyapjától, Grünwald Páltól hallotta, aki közvetlenül Goger után lett jószágkormányzó a móri uradalomban.
Sokkal később történt az az eset, amelyet Károly János örökített meg a csókakőiek elmondása alapján. Egyik este egy csókakői lakoshoz bekopogtatott két távolról jött utas, hogy szállást kérjenek. Ezt jó szívvel meg is kapták, éjjel azonban csendesen felkeltek fekhelyükről és kilopóztak a házból. Az éber házigazda messziről követte a vár felé tartó vendégeit, akik ott hosszú ideig figyelmesen keresgéltek, nézték az irányt, lépésekkel mérték a távolságot erre is, arra is. Végül egy kődúcra akadtak, amelyet feldöntve elvitték alóla a török őseik által elrejtett kincseket.

Az 1830-as években két Pest megyei ember a királyi helytartóság engedélyével két hétig dúlatta napszámosokkal a csókakői romokat, kincset keresve. Sajnos ezalatt a várban több pusztítást végeztek, mint amire az időjárás viszontagságai száz év alatt képesek lettek volna. A Magyar Néplap írása szerint „fá-radalmaiknak néhány tört golyón, várpuskán, s egy fülkében talált palack boron kívül semmi jutalma nem volt. A palack felbontatván, benne a föld minden illatárjától keresztülhatott bor találtatott” (Béni et al. ).


Irodalom
-Andódi G. (1829): A csókakövi rableány. Uránia. Nemzeti Almanách 2: 125–128.
-Béni K., Erdős F., Fülöp GY. & Hatházi G. (2010): Csókakő a harmadik évezred küszöbén. Csókakő Község Önkormányzata, Csókakő.
-Seidel I. (1898): Chronologische Erzählung der Ereignisse und Begehenheiten in der Herrscha Csókakö-Móor im Stuhlweissenburger
Comitat in Ungarn. Vereinzdruckerei, Steyr.

 

Elérhetőségek:

Csókakői Várbarátok Társasága
Tel.: 22/422-260
Web: http://varbarat.freeweb.hu/​

 

Letölthető leporelló:

Csókakői vár