Dohányos-ház Pusztai Fogadó - Pusztai Állatpark

Ön Magyarország egy olyan tájára érkezett, mely az egykor elterjedt ősi háziállatainkat természetes környezetükben, a vadon élő állatokkal szoros közösségben együtt mutatja be. Autóját biztonságosan hátrahagyva, egy időutazásra invitáljuk, ahol a Pusztai Állatparkunkban hamisítatlan, eredeti környezetben mutatjuk be a füves élőhelyek és a legelésző állatok bonyolult kapcsolatrendszerét. Lehetőség van gyalogosan, kerékpárral vagy előre bejelentett csoportok számára pusztabusszal bejárni az Állatparkot és kirándulást tenni a kiépített útvonalakon, megismerve a Zámolyi-medence változatos élővilágát.
 

 

 

Kérjük, hogy

  • az élővilág zavartalansága
  • az állatok tartózkodási helyének megtudakolása
  • a balesetveszély elkerülése
  • és programjának sikere érdekében

kérjen tájékoztatást a Dohányos-ház Pusztai Fogadóban, vagy a Százados- tanyán a következő elérhetőségen:
30/663-5030

 

Nyitvatartás: hétfőtől-péntekig 8:00-16:00
Hétvégén előzetesen egyeztetett időpontokban fogadjuk kedves vendégeinket!

A nyári időszakban az állatpark csak pusztabusszal közelíthető meg, melynek költsége (max. 20 fő részére) 23 000 Ft

A családi kocsi költsége 10 000 Ft

Az őszi-téli időszakban a belépődíj: felnőtt 850 Ft, gyermek, diák, nyugdíjas, pedagógus 500 Ft
20 fő felett 20% kedvezményt biztosítunk!

 

 


Jó ha tudod!

A magyar parlagi szamár története időszámításunk kezdetéig nyúlik vissza, hiszen az első szamarak a kelták idejében kerültek a Kárpát-medencébe. Jelentősebb állományuk a rómaiak ideje alatt alakult ki. A mai szamaraink feltételezhetően ennek az állománynak kései leszármazottai, hiszen azóta csak kevés egyed került be az ország területére. Bár a szamarat a szegények állatának tartották, jelentős számban dolgoztak a földbirtokokon is, mint teherszállítók és a juhászok segítői, akik málhás- és hátasállatként hasznosították. Gazdasági szerepük soha nem volt jelentős. A magyar parlagi szamár intelligens állat , jól idomítható, emellett igénytelen, szívós, hosszú élettartamú és békés természetű. Színe változatos, lehet egérszürke, barna és fekete. Jellegzetes jegye a gerincélen végigfutó szíjaltság és a vállkereszt, a lábakon pedig az esetenkénti haránt irányú zebroid csíkok. Mindegyik színváltozatban gyakori a világos hasalj, az úgynevezett fecskehas.

Az őshonos  magyar szürkemarha  fajtát  a Feszti körkép ábrázolása szerint a honfoglaló magyarok hozták be a Kárpát-medence területére. Ez az elképzelés a 19. századi tudósoktól származott, azonban az ellenvélemények hamar megjelentek, hiszen ez az elmélet feltételezi a háziállatok évszázadokon át való változatlanságát, figyelmen kivül hagyva az élőlények változékonyságát, az életfeltételek módosító befolyásolását. Ennek ellenére az elmélet sokáig tartotta magát mindaddig, míg be nem bizonyították, hogy az előbbi elméletet alátámasztó leletek későbbiek, (a 13-14. századi török-tatár sírhalmokból származnak) s igen nagy különbségek vannak közöttük és a szürkemarha koponyája között. A hosszú szarvú magyar szürkemarha létezésére utaló leletanyagot legkorábban csak a 14-15. századi régészeti anyagban találtak. Az Árpád-kori szarvasmarha leletek arról árulkodnak, hogy őseink állatai mindössze 112 cm marmagasságúak voltak, s valószínűleg hasonlítottak a Bécsi képes krónika " A magyarok bejövetele Pannóniába" c. miniatúráján látható apróbb termetű, rövid szarvú egyedekre. A már a Kárpát-medencében letelepült magyarok valószínűleg az itt élő őstulok és egyéb szarvasmarhák kereszteződésével hozták létre ezt a fajtát az 1300-1400-as években. A szürkemarha az 1400-1700-as években nagyon fontos gazdasági tényező volt az ország életében és nevezetes exportcikk. Jó igásmarha, igásökör előállító fajtaként tartották számon. Néhány lelkes szakember együttes tevékenysége kellett ahhoz, hogy a fajta fennmaradjon. 1973-ban a Mezőgazdasági Minisztérium határozatot hozott az őshonos fajták fenntartására és támogatására. A Zámolyi - medence gyepterületein Közalapítványunk marhái három gulyában legelnek: az arany- vagy tenyészgulyát a tehenek és a tenyészbikák alkotják borjaikkal, továbbá a növendék üszők és a tinók alkotnak egy-egy gulyát. A bika sötétebb színű és szarvai egy ívben nyúlnak az ég felé, míg a tehéné kissé megtekeredett. Borjaik pirók színűek. A fajta kiválóan alkalmas rideg tartásra.

Az indiai vizibivaly a szarvasmarha rokonfajainak egyike, őse a vadbivaly ma már csak Kelet-India mocsaraiban él. A Kárpát-medence területén először az avarok tenyészették. Magyarországon a bivalyt a 16. század óta szaporítják. Bőre fekete, feketés barna vagy szürkés, szőrzete ritka, a fara kopasz, szarvai sarlószerűen felfelé irányulnak. Az újszülött borjú dús szőrzettel jön a világra. A bivaly igénytelen állat, megeszi a kákát, a nádat , a szittyót és a mocsári füveket. A szarvasmarhánál nyugtalanabb, félénkebb, gondozójával szemben azonban engedelmes és jóindulatú.  A bivaly hármas hasznosítású. Elsőrendű feladata a vontatás volt. Igavonó ereje 50 %-kal nagyobb, mint a szarvasmarháé, ezért terméskövek, vastag fatörzsek vontatására és termőföldek feltörésére használták. Teje porcelánfehér színű, kellemes ízű, hamarabb alszik meg, mint a tehéntej és a vitamintartalma is magasabb. Zsírtartalma eléri a 8 %-ot. Híres bivalytejből készült sajt a mozzarella, a feta és a cheddar. Húsa nem olyan értékes, mint a szarvasmarháé, sötét vörösesbarna, durva rostú, kevésbé porhanyós. Ellenben több foszfor és vas van benne, mint a marhahúsban.

A magyar félvér, a ma élő ló őse kb. 60 millió évvel ezelőtt jelent meg, belőle fejlődött ki a vadló. A ló háziasítása a korai civilizációk idején, nagyjából 5000 évvel ezelőtt Közép - Ázsiában kezdődött. A nomád lótartók hamarosan rájöttek, hogy a lovon szállíthatják felszerelésüket, elkezdték tehát málhás lovakként használni őket. A magyar nép a kezdetektől fogva lovas nemzetnek számít. Már az ősmagyarok számára is nélkülözhetetlen társ volt a ló. Mind a vadászathoz, mind pedig a harcmodorukhoz szervesen kapcsolódott. Hazánk történelmének különböző fordulatai megváltoztatták a magyar lovat. A tatárjárás alkalmával igen sok lovunk elpusztult, viszont az itt maradt mongol lovak befolyást gyakoroltak a megmaradt állományra. A török megszállók behozták az ő kiváló arab és berber vérű lovaikat és ezzel a magyar lovat nemesítették. Az ország különböző részein a lóállomány igen változatos volt.  Az első állami ménest II. József alapította Mezőhegyesen 1784-ben. A világon egyedülálló módon itt négy magyar fajtát tenyészettek ki: a nóniusz, a mezőhegyesi félvér (furioso) gidrán és a mezőhegyesi sportló fajtákat. Napjainkban a magyar félvért általában könnyű fogatos munkára és hátas szolgálatra használják.

A magyar tarka marha a 19. század első felében a kimondottan hústermelő marhának számító magyar szürkemarha helyett elsősorban tejtermelő szarvasmarha fajtaként volt számon tartva. A döntő fordulatot a dualizmus kora hozta, amikor fokozódott a kereslet a tej és a tejtermékek és ezzel a korszerű, jobb termelőképességű, igényesebb fajták iránt. Ekkor még az állomány több, mint 90 %-át tette ki a szürkemarha. A század végére, a magyar szürke szimentáli marhával történő keresztezése révén alakult ki a magyar tarka szarvasmarha. A 20. században folytatott tenyésztési munka hatására a két világháború közötti időben már világrekorder tejtermelő egyedek is kerültek ki a fajtából. Kitűnő, kettős hasznosítású fajta. Tejelékenysége és hústermelő képessége egyaránt kiváló. Színe sárga-piros- tarka, élénk, jóindulatú állat.

magyar racka juh régi magyar parlagi juhfajta, amely egyes elképzelések szerint a honfoglalás óta a magyarok társa volt. Sokáig az alföldi birkapásztorok meghatározó állata volt, mára azonban a magyarországi összállományban a többi hagyományos fajtával együtt sem tesz ki 5 %- ot példányszámuk. A rackajuh őse az arkal, ez az egyetlen nagy testű vadjuh, amelynek hosszú farka van és Délnyugat- Ázsiában élt, ahol a juhok háziasítása végbement. A régészeti kutatások arra mutatnak, hogy a magyar racka a népvándorlás korában jelent meg a Kárpát - medencében, de nincs adat arra, hogy melyik népcsoporttal érkezett. Egyes vélemények szerint a honfoglaláskori juhoknak nem V alakú, pödrött szarva volt, hanem vízszintes tengely körül csavarodott. Első régészeti és írásos emlékei a 16-17. századból maradtak fenn, már a V-alakú szarvú példányokról. Évszázadokon keresztül hazánk és a környező országok között élénk juh- és juhbőrkereskedelem folyt, erről már 1255- ből vannak adatok. A 19. század második fele óta a finomgyapjas fajták, elsősorban a merinó szorította vissza.  A II. világháború után kis számban csak a Hortobágyon és környékén maradt fenn, ezért terjedt el az 1950-es években a hortobágyi racka juh elnevezés.  Egyedülálló különlegessége a mindkét nemre jellemző, V- alakban elálló, egyenes, dugóhúzószerűen sokszorosan csavart szarv, amely valószínűleg mutációt követően jött létre és szelekció eredményeként terjedt el, de lehet, hogy a törökökkel délről érkezett. A racka közepes termetű juh, gyapja meglehetősen durva, tincses szerkezetű. Két fajtaváltozat létezik, a fehér és a fekete. A fehér és a fekete változat tulajdonságai és genetikai értékei megegyeznek. A racka gyapja nem értékes, viszont gereznájának kultúrtörténeti jelentősége van: abból készült a pásztoremberek subája. A húsa tápláló, jó minőségű, ízletes, jó tejelőnek számít, tejéből legtöbbször sajtokat készítenek. Edzett, ellenálló, igénytelen fajta. Jelenleg főleg genetikai tisztaságának megőrzése miatt tenyésztik.

Az erdélyi kopasznyakú tyúk, feltűnő külsejű tyúkfajta , melynek ősei valószínűleg Kis - Ázsiából a török hódoltság idején jutottak el Erdélybe, ahol a 19. század elején figyeltek fel rájuk. A magyar tyúknál valamivel nagyobb testű, vadmadár formájú. Különlegességét fedetlen nyaka, részben fedetlen melle és hasi része adja. Sok színváltozatban fordul elő, de génbanki állományban csak három változatot tartanak (fehér, fekete, kendermagos). Rendkívül edzett, erős és gyors fejlődésű. Hús- és tojástermelésre egyaránt alkalmas, külterjes tartásban érzi igazán jól magát.

gyöngytyúk a görögöknél már Kr. e. 4. században háziállat volt. Magyarországon a 13. században volt jelen, elsősorban a kolostorok és a főúri vadaskertek tartották díszmadárként.  Tenyésztésének virágkora a 20. század első fele volt, ekkor Magyarország is Európa élvonalába tartozott. Vadmadárként szállították külföldre. A hanyatlás a nagyüzemi baromfitenyésztés elterjedésével következett be. A gyöngytyúk feltűnő, szép küllemű baromfi. Az apró fejükön lévő sisak a kakasoknál nagyobb méretű. Kétoldali állabenyük fehér, vöröses szélekkel. Tollazatuk általában kékesszürke fehér, apró pötyökkel. Gyakori a fehér alapszín is, tejfelsárga ezüstfehér pötyökkel. Húsa finom, nagyon hasonlít a vadmadarak, például a fácán húsára. Tojása kisméretű, feltűnő tulajdonsága rendkivül vastag héja, ezért hosszú ideigeltartható. Van néhány hátrányos tulajdonsága, ami miatt sokan nem szívesen tartják. Domesztikációja alacsony fokú, vadmadár-ösztöneit, természetes viselkedési formáit megtartotta. Ijedős, minden szokatlan zajra, mozgásra rémült menekülésbe kezd. Hangja kellemetlenül hangos, rikácsoló, nem "szomszédbarát". Veszekedős, tartásához nagy térre van szükség. Jól repül. Viszont nagyon edzett, kitűnő élelemkereső és rovarírtó.

magyar pulyka fekete és fehér színváltozata ismert. A fehér pulyka nagyobb testű. A testsúly növelése érdekében egy időben a mexikói fehér pulykával keresztezték. Mindkét változatot külterjesen tartják, s húsuk kitűnő minőségű. Edzettek, ellenállóak, elsősorban rovarevők.

bronzpulyka a legrégebben kitenyésztett pulykafajták egyike. Honosult fajta. A magyar változat a standard bronzpulykánál kisebb testű, köszönhetően a magyar parlagi fajtával történt keresztezésnek. A kakas színe nyakától a háta közepéig világos bronzszínű, melle, törzse és szárnyai bronzárnyalatú feketék. Szintén alkalmas külterjes tartásra, edzett, igénytelen.

rézpulykát Bosnyák pulykának is nevezték. Olyan edzett, hogy lábon hajtották a nagyobb vásárokba, olykor 100 km-t is. A kakas színe rézvörös, fark- és szárnytollai fehéresek. Igénytelen, a pulykák közül kitűnik tojáshozamával. Jó kotló és nevelő, jó élelemkereső. Külterjes tartásban nevelik. Táplálékát kora tavasztól késő őszig természetes legelőkön is megszerzi.

magyar lúd a házilúd egy fajtája, Magyarország védett háziállatai közé tartozik. Simatollú és fodrostollú változatban tenyésztik. A 11. és a 12. században egyházi tizedet kellett fizetni a libák után. Ekkor az ország minden területén elterjedt a parlagi változata, amelynek ősei valószínűleg Görögország felől érkeztek. A mai változat a parlagi fajta és a külföldi fajták keresztezéséből jött létre.

A simatollú magyar lúdnak a színe leggyakrabban fehér, de létezik tarka és szürke színben is. Igénytelen, edzett, gyorsan növő fajta. Mind a húsa, mind a mája kitűnő minőségű. Évente akár háromszor- négyszer is téphették.

fodrostollú magyar lúd igazi különlegesség. A 19. század első felében megjelent a magyar lúd változataként, amelynek kialakulásáról különböző elméletek születtek. Az egyik szerint mutációként jött létre, a másik elmélet szerint kelet felől érkezett. Ezt támasztja alá az, hogy gyakran említették török illetve asztraháni lúdként. Annyi bizonyos, hogy a fodrostollú ludak megtalálhatóak a Fekete- tenger partvidékén és a Duna völgyében. De csak hazánkban vonták tenyésztésbe, s ez néhány elkötelezett tenyésztő érdeme. Szárnyfedő tollai és farktollai hosszúak, szalagszerűen fodrozódnak. Leggyakoribb a fehér szín, de ugyancsak létezik tarka és szürke változatban is. Egyéb tulajdonságaiban, húsa, mája minőségében nem marad el a simatollú változattól.

kuvasz a Magyarországon ismert kutyafajták közül az egyik legrégebbi nyájőrző kutya. A legszebb magyar pásztorkutyafajta. A pásztorkodás megszűntével a tanyák és vidéki kúriák nyájőrző kutyája lett, s esténként, ha eleresztették őket a láncról, életveszélyes volt magányosan csámborogni az alföldi tanyák közt. Hajdan vadászkutyaként medve,- bölény-, és őstulok- vadászatnál alkalmazták. Ma gazdaságok őrzésére használják. Őseinkkel a népvándorlás során jött a Kárpát-medencébe, mint a nyájak nagytestű, határozott fellépésű védelmezője. Hunyadi Mátyás kedvelte a fajtát, udvarában hajtóvadászatokon is használták, főleg farkas és vaddisznó ellen. A 15. században fellendült a marhakereskedelem és a hatalmas magyar szürkemarha nyájat kuvaszok kísérték a nyugat- európai állatvásárokra. A nyájak napi 20-25 kilométert tettek meg, s őrzésükre fáradhatatlan, mindig éber, bátor állatokra volt szükség. A hajcsárok a vásárokon nemcsak a marhákat adták el, hanem nagyon gyakran néhány kutyát is. A 19. században a szilaj állattartás megszűnésével megváltozott a kuvasz feladatköre is. Már nem a nyájakat védte a farkasoktól és a tolvajoktól, hanem a tanyákat, majorságokat. Ezért aztán életveszélyes volt éjszakákon a tanyák között kóborolni, hiszen a kuvasz a feladatteljesítés közben nem ismert kegyelmet. A 20. század elején felébredt az érdeklődés a magyar pásztorkutyák iránt, megindult a tervszerű tenyésztés. A második világháború iszonyatos pusztítást végzett a kuvaszok között. Ma a tenyésztők munkájának hála a kuvasz nincs kihalófélben. Megjelenése tetszetős, nemességet, erőt, bátorságot sugároz. Magas, nagytermetű kutya. Szőrzete fehér vagy elefántcsont színű, enyhén hullámos lefutású, jellegzetes kuvasz- szőrzet. Csontozata erős, izmos teste küdzőképességéről tanúskodik. A füle V-alakú, lehajló. Mandulavágású, ferde szeme értelmes és hűséget mutat. Kiváló szimatú. Bátor, kitűnő őrző-védő fajta. Idegenekkel szemben alapvetően bizalmatlan, általában egygazdás. A kuvasz okos, intelligens kutya. Fiatal korában könnyen nevelhető, kétéves kor felett már nehezen idomul. A kuvasz feladata ellátásához jó szimatra, bátorságra, erőre és támadó kedvre volt szüksége. Különleges jelleme, az évezredek óta génjeiben hordozott szabadságszeretete , nagyfokú önállósága mindenképpen kutyához értő, következetes gazdát követel.

A mudi  az egyik legritkább, legkevésbé ismert magyar pásztorkutyafajta. A pásztorok német puli néven ismerik, az állomány zöme ma is az ő kezükön van. Kitenyésztetlen változó nagyságú, természetes fajta. A mudi szervezett tenyésztése a legkésőbb indult meg a magyar fajták közül. Sokáig nem is különböztették meg a pumitól és a pulitól, a források sokszor így is említették. Hosszú ideig tartotta magát az a téves nézet is, hogy a mudi  a pumi és a puli kereszteződéséből jött létre, pedig egyikre sem hasonlít. Míg " a puli az puli", a pumi pedig terrier jellegű ősökkel dicsekedhet, addig a mudi spicc jellegű kutyákból alakult ki két- háromszáz évvel ezelőtt.  A fajta céltudatos tenyésztését követően, az 1930-as évektől fogadták el a "mudi" fajtanevet, amely valószínűleg egy bugaci számadó juhász Mudi nevű kutyájától származik. A mudi első pillantásra egyszerű küllemű keveréknek tűnhet. Szőre rövidebb, mint a többi pásztorkutyáé, könnyen tanuló, intelligens állat. A leggyakoribb a fekete szín, van barna, fehér, fakó és hamvas, de sokak szerint a legszebb, legkülönlegesebb színváltozata a cifra, a szürke alapon feketével spriccelt. Mivel a mudit eredeti munkája juhászokhoz, pásztorokhoz kötötte és feladata nem utolsósorban a szürkemarhák nagy bátorságot igénylő terelése volt, az esztétikai érték sokadlagos kérdés volt. Hosszú életű, intelligens, tanulékony, akinek a gazdája az istene és egyetlen szempillantásból ért. Ma már nemcsak pásztorkodó emberek mellett él, hanem bizonyított, mint házőrző: sokkal kevésbé csahos, mint a puli vagy a pumi, de mindenre van szeme. Kitartásuk, kitűnő szimatuk miatt a katasztrófakutyák között is feltűnt néhány példányuk.

A pumi ma már a puli mellett a legismertebb terelőkutyánk. Kiváló vaddisznós kutya, s meglehet, hogy a jövőben a vadászokat fogja szolgálni. Őshonos fajtánk, hazánk területén alakult ki a 17-18. század folyamán a puli és a merinói juhnyájakat hazánkba kísérő terrier jellegű pásztorkutyák kereszteződéséből. Így jött létre a pulinál rövidebb szőrű, lebicsakló fülű terelőkutya, amely gyorsan népszerű lett a pásztorok között, hiszen minden jószág mellett használható volt. A pumi elnevezés valószínűleg Pomeránia nevéből származik. A pumi közepesnél kisebb méretű, kisfogyasztású kutya, amely megjelenésében le sem tagadhatná a terrier ősöket. Szőrzete tincses, nem nemezesedik, de rendszeres ápolást igényel. Leggyakrabban a szürke különböző árnyalataiban fordul elő, de van fehér és fakó színű is. A pumi egy négy lábon járó vitalitásbomba, amelynek energiája kimeríthetetlen. Rendkivül éber, véleményének mindig hangos csaholással, ugatással ad hangot, amely szokása esetleg a szomszédok tetszését nem mindig nyeri el. Nagyfokú mozgásigényét leginkább kertes házban képes kielégíteni. Gyorsan tanul, hihetetlenül mozgékony, idális a különböző kutyás sportok űzésére.

Fotógaléria