Geszner-ház

A 13,5 km hosszú Vidrafű tanösvényen végigsétálva a Zámolyi-medencében hajdan megtalálható tó- és lápvilág rejtelmes növény- és állatvilágát, valamint az egykori tómeder folyamatos feltöltődését jelző növénytársulások fejlődését – melyet szukcessziónak nevezünk – ismerhetjük meg közelebbről. A Császár-víz által kettészelt Csíkvarsai-rét a medence egyik legérdekesebb területe, amely az ősi magyar puszták, lápok egykor honos halászati eszközéről, a réti csík fogására szolgáló varsáról kapta a nevét. A tanösvény névadója a vizes élőhelyet kedvelő, tavasszal nyíló, tündérszép fehér virágú, védett növény, a vidrafű.
A jégkorszak végén (mintegy tízezer évvel ezelőtt) a Zámolyi-medence területe megsüllyedt, és a mainál sokkal nagyobb vízbőség következtében gyorsan megtelt vízzel. E természetes víztározó tudatos hasznosítására már a rómaiak – vélhetően a hajózhatóság fenntartása érdekében – erőfeszítéseket tettek. A tó vízszintjének állandósítása céljából Kőhányáspusztánál gátat emeltek. Az egykori műtárgy maradványai máig fennmaradtak, a nagy tó azonban mégiscsak eltűnt. Honfoglaló őseink a tó helyén már csak sekély vizű mocsarat találtak. Az átjárhatatlan mocsárvilág a háborúk idején igen fontos szerepet töltött be, mivel feljegyzések szerint a Császár- és a Gaja-patak vizének elengedésével tették megközelíthetetlenné Székesfehérvárt.
Az ősi tó eltűnésében azonban nem az emberi tevékenység játszotta a fő szerepet, hanem a Természet törvényszerűségei. A Pannon-tenger pusztulása közben ugyanis apró, sekély tavak keletkeztek, melyek gyorsan feltöltődtek üledékkel. A hamar felmelegedő vizekben bőségesen állt rendelkezésre a napsugárzásból származó energia, melynek segítségével nagy mennyiségű  szerves anyag keletkezett. Ezáltal nem csak a parti zóna, hanem szinte az egész tómedence betelepülhetett vízi növényekkel. A Csíkvarsai-rét egyes helyszínein jól bemutatható az egykori tómeder egymást követő növénytársulásainak fejlődése. 
Az első helyszínt a mélyebb vizek, illetve egészen sekély tó esetében eleinte maga a teljes tómedence jelentik. Itt az állóvíz alatti, különféle moszatfajokból álló növényvilág szaporodik el, jelentősen megnövelve a tó szervesanyag-tartalmát.
A második helyszín a 2 méternél sekélyebb vizeké, ahol a legmélyebb pontokon alámerülő és úszólevelű hínárfélék, valamint az ősi vízi állatvilág jellegzetes halfajai – a réti csík és a lápi póc – találhatóak. A puhafás ligeterdő, majd ezután a keményfás szálerdő jelzi a tó feltöltődésének utolsó állapotát.
A folyamat a part felől a tó belseje felé halad, a nyílt vizes területek csökkenésének arányában egyre gyorsabban. Amint az egymást követő növénytársulások változása elérte a földrajzi adottságoknak megfelelő záró állapotot, onnan egy másik törvényszerűség, az erdők saját szabályozórendszere lesz az, mely e tartós állapotot fenntartja.
A rét legősibb képet mutató része az Ülőkút, mely nevét az itt fakadó forrásokról kapta. Jellegzetes madárfaja a zsombékokon fészkelő sárszalonka. Az odvasodó füzek kuviknak, macskabagolynak, búbos bankának, szürke légykapónak biztosítanak fészkelő helyet. Érintetlen növényvilágának képviselője a gyapjúsás, valamint az orchideafélék két faja: a hússzínű ujjaskosbor és a mocsári kosbor.
A pallósori állomás környékének egyik érdeke
s látványa a nagy zsombéksás. A nádas alját üde mohapárna borítja, s ezek felett a nádlevéllel összefont nádszálak nádi tücsökmadárnak és cserregő nádiposzátának adnak fészkelő helyet. A tanösvény a kőriseshez érve a tó feltöltődésének utolsó szakaszát mutatja be. Kedvelt élőhelye ez a berki tücsökmadárnak, harkálynak, poszátáknak.
A láperdőhöz érve nyíltabb, fűzbokrokban gazdag élőhely található, amely tövisszúró gébicsnek, erdei pintynek ad otthont. Érdemes felmenni a madárlesre, ahonnét jó rálátás nyílik a rétre és a fasorra, mely a sasok, sólymok pihenő, valamint a gólyák éjszakázó helye. A vizes terület több milliónyi, tavaszi és kora nyári estéken csodálatos „koncertet" adó békának nyújt élőhelyet. A Csíkvarsai-rét legérdekesebb része a Vidrafű-láp, melyet egy állandó forrás alulról felfelé áramló vize hozott létre, és táplálja mind a mai napig. Áprilisban-májusban itt nyílik a vidrafű, pompás látványt nyújtva a háromkaréjú, fényes zöld levelek ölelésében fürtben nyíló apró, fehérszínű, rojtos pártacimpájú virágaival. A rét jellemző fészkelő madara a bíbic, a piroslábú cankó és a nagy goda. A kifolyónál májusban-júniusban virít a fátyolos nőszirom lila virága, valamint az apró zsombékon alig észrevehető lápi nyúlfarkfű. A mocsárrétektől távolabb, a szárazabb jellegű helyeket választja fészkelésre a nagy póling.
A tanösvény egyik állomása a hajdani katona tulajdonosáról elnevezett Százados-tanya. Az itt található mintagazdaság központjaként szolgáló istálló a szürkemarha-gulya téli szálláshelye. Az állattartóhelyek, istállók kedvelt búvóhelyei a kuvik és házi macska fő táplálékát képező házi egérnek és vándorpatkánynak. A tanya élőhelyet biztosít a gólyának, fecskének, barázdabillegetőnek, búbos bankának, sárga billegetőnek, balkáni gerlének. Szívesen megbújik az épületekben, padlásokon a nyest, a menyét és a görény is.
Az út a téglaházi kubikgödrök mellett vezet tovább. A gödrök a 18. század elején keletkeztek, amikor is innen termelték ki az agyagot a téglaverők. A rekonstrukciós munkák eredményeként új vizes élőhelyek alakultak itt ki. A vízzel körülvett háborítatlan szigeteken parti madarak, nyári lúd, gólyatöcs talált fészkelő helyet. A nyílt vízen vöcsökfélék és halra vadászó vidrák jelzik az ökológiai összhangot.


A Vértesi Natúrpark látogatóközpontjában megvásárolható füzet segítséget nyújt a tanösvény bejárásához, és részletes leírással szolgál a különböző növényekről, állatokról.
A tanösvény csak szakvezetővel látogatható!
Vidrafű- tanösvény füzet ára : 400 Ft/db
A szakvezetés ára: 15 000 Ft/csoport (min. 15 főtől - 20 főig)

 

Fotógaléria