Kedves Otthonunk a Vértes versenyzők!

A vetélkedő ideje alatt sokszor bebizonyítottátok, hogy milyen jól tudtok együtt dolgozni, és milyen kreatív ötleteket tudtok megvalósítani.
A 3. fordulóban virágos mező mintás kenyérlángost kellett készítenetek, ehető növényekkel díszítve.  Ezek az alkotások olyan jól sikerültek, hogy mi is szívesen elfogyasztottuk volna őket. 

A legszebb kenyérlángosok megtekintéséhez kattints ide.

Jövőre a vetélkedőn két fordulón és egy kiránduláson keresztül vezet majd az út a döntőbe, várunk titeket akkor is hasonlóan érdekes és kreatív feladatokkal.

 

Kedves vetélkedő Ifjúság!

Ezennel elétek tárjuk a rengeteg böngészéssel megszerzett tudásotok gyümölcsét, íme a három forduló és a kirándulás pontszámainak összesítése:

Kattints ide a csapatok összpontszámainak megtekintéséhez

A vetélkedő döntője, mint tudjátok 2022.05.28-án (szombaton) lesz, a Boglártanya Erdei Iskolában, ahová a pontszámok alapján 5 alsós csapat, és a 15 legjobb pontszámot szerzett felsős csapat került be.

Akik nem jutottak be az első húszba, ők se csüggedjenek, hiszen sok szeretettel várjuk Őket is a szurkolótábor soraiba és a közös ebédre.

A döntő részleteiről és a programról e-mail ben fogtok tájékoztatást kapni a napokban.

Jó készülődést!

 

Kedves Otthonunk a Vértes versenyzők!

Az elmúlt hónapokban bebizonyosodott, hogy mennyi mindent tudtok szűkebb környezetetekről, a Vértesi Natúrparkról, és ugyan még tart a verseny harmadik fordulójának értékelése, de mi most egy könnyed vértesi kirándulásra invitálunk Titeket! A túra során nem csak jobban megismerkedhettek az ébredező természet szépségeivel, érdekességeivel, hanem pontokat is tudtok gyűjteni!

A túra kezdési időpontja: 2022. május 7. (szombat) 9 óra.

Találkozó helyszíne: a gánti Balás Jenő Bauxitbányászati Múzeum és Földtani Parkkal szemben.

A túra távja: kb 12 km, ami 3-4 órát fog igénybe venni.

Gyertek minél többen, és találkozzunk jövő szombaton!

Addig is közzétesszük az 1. és a 2. forduló elért pontszámait. Szoros a verseny, érdemes még hajrázni egyet, hogy bekerüljetek a döntőbe, ahol értékes ajándékokat lehet nyerni.

 

Kedves Fiatalok!

Ismét eljött az idő, hogy kihirdessük a Vértesi Natúrpark, Otthonunk a Vértes elnevezésű online vetélkedőjét! A versenyen való részvételhez nem szükséges előzetes felkészülés, főként játékos és kreatív feladatokon keresztül szeretnénk új ismeretekhez juttatni Titeket a kaland során. Ha ügyesek vagytok, eljuthattok a döntőig, vagy akár részt vehettek egy 3 napos madarásztáborban a Boglártanya Erdei Iskolában!

1. Forduló

Amit tennetek kell:

1. Olvasd el a felhívást: vetélkedő FELHÍVÁS

2. Töltsd le az első forduló feladatlapját innen: 1. forduló FELADATLAP

3. Ha a kérdésekre megtaláltátok a választ, a feladatlapot (szkennelt vagy elektronikus mását) küldjétek el az: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre, 2022. február 28-ig.

2. Forduló

A 2. forduló feladatlapjait a linkre kattintva érhetitek el: 2. forduló FELADATLAP

A kitöltött feladatlapokat továbbra is az: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre várjuk, 2022. március 28-ig.

További jó vetélkedést!

3. Forduló

A 3. forduló feladatlapjait a linkre kattintva érhetitek el: 3. forduló FELADATLAP

A kitöltött feladatlapokat továbbra is az: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre várjuk, 2022. április 25-ig.

További jó vetélkedést!