Egy történelmi tényre támaszkodó monda egy hatalmas erdőrengeteget, egy két megyére szóló hegyrendszert ajándékoz meg a Vértes névvel. A névhez fűzött történet valóságos, de a név talán már előbb megvolt, és csak utólag fűzték hozzá a megesett történelmi eseményt. Mindössze kétszáz esztendő kellett az Árpádok idején, hogy a hegység névadó legendája összeforrjon a valóban megtörtént eseménnyel.

A Vértes hegység tájékát – ma már meghatározhatatlan kiterjedésben – először a Bodok nemzetségről nevezték el, de ez a név a nemzetséggel együtt eltűnt, valamennyire él emléke Bodajk és Bokod falu nevében. Bizonyos azonban, hogy a hegység 1051-ig sem állott név nélkül, s nevet sem változtathatott egyik napról a másikra, még oly győzedelmes csata után sem, mint a Henrik ellen vívott. Ennek a helynek a magyar letelepülők már régebben nevet adhattak, mégpedig a hely természeti adottságainak megfelelőt. A vért alán szó, pajzsot jelent. Forduljunk tehát a nyelvtudósokhoz, akik nyelvi hagyományok alapján bogozgatják a kérdést. Hunfalvy János ekképp elemezte a Vértes elnevezést: észt rokonaink nyelvében van egy szó – wertse –, amely mocsarat jelent. A szó az idők folyamán alakulgatott, lett belőle wert, fert, wirt, ferte, ferteu, fertő. Azaz mocsár. Az Anonymus által is említett wertus név Hunfalvy szerint mocsárral, vadvízzel, fertővel körülvett erdőséget jelent, s ez a mocsár (fertő) nem más, mint a mai Által-ér, Móri-víz és Császár-víz árterülete, illetve a Csákvár alatt elterülő 900 ha kiterjedésű sekély tó.

Anonymus nyilván ráhibáz erre a névadásra akkor is, amikor megemlíti, hogy Árpád fejedelem nyugat felé haladtában a Bodoctól (a mai Bodajktól) keletre fekvő erdőséget Szabolcs atyjának, Csáknak ajándékozta, s Csák egy fertő mocsár mellett várat is emelt, a későbbi Csákvárt. Ennek ugyan ma már kevés nyoma van, de megőrizte a népnyelv, amely a helyet ma is Várdombnak nevezi, s megőrizték nekünk különböző történeti források is. Mindezek alapján bizonyos, hogy a Csákok ősi fészke a Vértesnek nagy mocsaraktól körülvett, fertőkkel határolt déli része volt. „Ez a hegyvidék, amely Anonymusnál még Vertusként szerepel, a Képes Krónika csodálatos miniatúrákkal ékes lapjain már Vértesként említődik. A Képes Krónika azonban hozzátesz még valamit. Azt írja, Henrik csapatai annyira féltek a magyaroktól, hogy minden gödörbe bebújtak, vértjeikkel takaróztak, s végül eldobták ezeket a vérteket, úgy menekültek. Tele lett a hegység vérttel. Innen tehát a Vértes hegység neve. Kézai mester még rá is tódít. Azt mondja, sok volt „vér és test” a nagy csata után. Legendának szép. Történelmi könyvekben, mint érdekességet, ma is olvashatjuk. A történelemtudósok az ilyenfajta névadást eseménynévnek mondják. Viszont nehezen tételezhető föl, hogy a visszavonuló seregtest egy helyen s ezerszámra dobálja el vértjét, legfőbb védelmi eszközét. A sereget sem verték meg annyira, hogy szervezetten ne tudott volna menekülni: Moson táján még áttörte a magyarok zárógyűrűjét, s ha veszteségek árán is, de visszavonult Bécs alá. Elmondtuk a történelmi eseményhez fűződött szép legendát, s a nyelvtudósok magyarázatát. Ki-ki válassza a neki tetszőt. Emígy szárazabb, de talán hitelesebb, amúgy költöttebb, ám nekünk inkább kedves.” (Szombathy 1960)

A Vértes mint földrajzi név eredete mellett azonban fontos tudnunk azt is, hogy melyik korban milyen kiterjedésű területet értettek alatta.

A késő Árpád-kori forrásokban Vértes alatt a Szent Kereszt apátság tágabb környékét értették, azonban a késő középkori oklevelekben még a mai Vértes hegységnél is nagyobb területet soroltak ide, hiszen a középkori Vértes hegye és erdeje a Vértes mellett magában foglalta a Gerecse nagy részét is, így határa egészen a Duna vonaláig húzódott (Györffy 1987)

A késő középkori és kora újkori adatok alapján a Vértes határai Esztergom városa és a Bakony között helyezkedtek el: „Az említett, a város fölé emelkedő erdős hegy végén egy másik roppant erdős hegy kezdődik, ez Magyarországon a legnevezetesebb: a Vértes, dél felé elnyúlik egészen egy másik erdős hegy, a Bakony nevű határáig.” (Oláh 1536)

Istvánffy Miklós 1622-ben Kölnben megjelent munkájában olvashatunk arról, hogy a mohácsi csata után a török Esztergom és a Vértes erdei körül garázdálkodott; a szerző a Héreg melletti Marótot is a Vértesbe helyezte (Isthvanfi 1622).

A Vértes déli, nyugati határa is nagyobb kiterjedésű volt mai területénél: „in Wertes lévő Sarkayn  (a mai Bakonysárkány) (ZSO V, 503 ).

A Gerecse neve legkorábban 1742-ben bukkant fel (Kiss 1978 ).

Ezen egykor Vértesként emlegetett tágabb térség emlékei a Gerecsében a Vértestolna és Vértesszőlős, a Bakony felé pedig a Vérteskethely helységnevek.


Irodalom

-Györffy Gy. (1987): Az Á rpá d-kori Magyarorszá g tö rté neti fö ldrajza. II. Doboka, erdé lyi Fehér, Esztergom, Fejé r, Fogaras, Gö mö r é s Győ r vá rmegye. Akadémiai Kiadó, Budapest.
-Oláh M. (1536): Hungaria. Kézirat.
-Szombathy V. (1960): Vértes-Gerecse. Gondolat Kiadó, Budapest. /Magyar tájak/